Schmall Rafael


Schmall Rafael
0 hozzászólás

8Föld - AR3712-es napfoltcsoport

Sajnos mostanában erős hanyatlás van nálam asztrofotózás terén. Mélyég nem készül, nincs kész felvétel amióta kézhez kaptam a mono 294-et. Asztrotájképre beborul mire kiérek, illetve a zselici fás-erdős képek nem tudják már felvenni a versenyt a külföldi fotókkal. H-alfa Napot mindennap fotózhatnék, semmi ördöngős. Egyedül a napfolt az, amit gondoltam le kéne fotózni, de egészen 16 óráig vaciláltam vele. Sokszor fotóztam napfoltokat, de a végeredmény nem nagyon tetszett. Egyszerűen kimaxoltam a 12 centis ED-t, aztán következett a JURA 200/1500-as távcső amivel korábban készítettem már fotókat, de azok nem tetszettek valamiért. Ez volt az első olyan napfolt fotó, aminél már úgy döntöttem, publikálom. A végeredmény szerintem nem lett rossz, sőt több mint gondoltam, bár az értékek kicsit furák, mert természetesen fátyolfelhő jött és közben állítgatnom kellett a gaint is, hogy lássak valamit. A hisztogram középen volt mikor kitisztult teljesen az ég és akkor exponáltam egy-egy fuvallatnál.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Csillagpark Fun

Kivételesen tiszta és sötét ég alól készült felvétel egyfajta gyakorlás, frissítés is teszt volt egyben. Általában Star Adventurerrel készülnek a fotók, de az elromlott sajnos ezért egy mechanikus óraművel gyűltek a nyersek, melyeknél a csillagok pontszerűek voltak. Mind az előtér, mind a háttér stackelt, ráadásul voltak használva darkok is, illetve a csillagos égi háttérnél Siril programmal sokkal hatékonyabban lehetett feldolgozni a Tejutat, annak színeket adni. Mivel a Sirilben van gradiens levonás, ezért azt használtam, ám ezzel meg könnyen át lehet esni a ló túloldalára, hogy mintha nem lenne légkör. A helyzetet bonyolítja az is, hogy a fák már magasak, ezáltal "hirtelen" emelkedik a Tejút, nincs az a klasszikus légköri átmenet.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdrészlet - Tycho és Clavius

Érdekesmód a Tycho pont nem ennél a fázisnál a leglátványosabb, sőt talán inkább teliholdkor a legszebb, akárcsak a Kopernikusz. Mindkettő kráternél sugarak terünek szét minden irányban, ahogyan az ősidőben a becsapódás átütötte a sötétebb lávatengert, felszínre hozva a világosabb anyagot. Ezzel ellentétben a Clavius inkább akkor látványos, amikor a terminátor a közelben van.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdrészlet - Archimédész Appennin

Az Apolló 15 leszállóhelye kilóg a képből. A cél a kráterhármas megörökítése volt kompozícióban az Appennin hegységgel. Mivel itt magasabban van a Nap, ezért laposabbaknak látszódnak a kráterek és a felszín sem olyan plasztikus. Eme harmadik képnél már eléggé rossz volt a nyugodtság, mely fokozatosan romlott el az éjszaka előrehaladtával.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdrészlet - Plato határán

A Plato kráterhez közel látszódott a terminátor. Itt be lehet azonosítani bizonyos krátereket, melyek meg is lettek jelölve a képen. Érdekes, hogy az árnyékos oldala a Holdnak nem fekete... nem is lehet az, hiszen a Föld felhőzetéről visszaverődő napfény teljes erővel világítja meg azt, még akkoris, ha nem "teliföld" van a Holdnak az egén.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdrészlet - Plato és a Vallis Alpes

Ez volt az első alkalom kipróbálni az új szűrőt. Itt még kék volt az ég és jobb volt a nyugodtság is. Ez a 807-es szűrő jóval erősebb mint a 685-ös, szabályosan nem lehet átlátni rajta. Ez pont olyan szűrő, ami a nagytávcsövekhez való. A plato kráter környéke igazi klasszikus célpont fotózáskor. Az Alpesi hegységben futó szakadék közepén a kisebb repedés igazi műszert légköri nyugodtságot és műszert próbáló feladat.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - Óriások

Már ekkor Nap-mámorban úsztunk. Ilyen napfoltcsoport és protuberancia láttán, ráadásul jöttek az M flerek, majd az X is másnap. Két expót csináltam, hogy a megemelkedő protuberancia is jól látszódjon.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdsarló és a Csillagvizsgáló

A felvételen a 39 órás holdsarló látható, mely elég rendesen kapja a Földfényt. Szomorú látvány volt, de KÖTELÉKBEN rohantak át előtte a műholdak... volt olyan, hogy az élőképen 200mm-en + 10 x nagyítással 3-4 mozgó fénypontot is megtudtam számolni. Szerencsére nem olyan fényesek, mint ahogy az ember várná, tehát szabad szemmel alig látszódnak, de fotókon hamar agyhurkát lehet kapni. A 2024.05.09.-es éjszaka szerintem az idei év legjobbja volt eddig, kiváló nyugodtsággal és átlátszósággal. Jó mondtam ezt az előzőre is, de ez mégjobb volt. Nyilván lehet überelni. :) A csillagvizsgálóban szóltam a kollégának, hogy menjen már fel átfordítani a kupolát, ezáltal megvakítva a nagytávcsövet, ami pont a sarlót nézte.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdrészlet - Penge

Van egy időszak, amikor horizontnál van a Nap, picit később akár, csudajó nyugodtság van. A kijelzőn látni olyankor, hogy alig libbenek a részletek. Na ezt sikerült kihagynom... Amikor megindul a kisugárzás, akkor eléggé elromlik a seeing. Kell az az egyensúlyi állapot, hogy ez a nagytávcső jól működjön. Addig, addig piszkáltam a beállításokat a Fornax 150/200ason, amíg tulajdonképpen a 20 ezer képkockáig a Hold így bennemaradt a látómezőbe. Próbáltam autoguiderrel, de egyszerűen ez önmagában lesz így jó. Az autoguidernek valamiért nem tetszett az a hurka, így szanaszét ütötte, löködte a látómezőt. :) Valószínűleg a kupola is beleszól a seeingbe, illetve az is, hogy tolja fel a meleget alul az épület de ez a naplementés nyugodtság elég használható lenne, de itt meg a szűrő nem vág le eleget a világosban. Nem lett olyan hűde éles felvétel, de nem tudtam kihagyni eme szép sarlót.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Hold - Fiastyúk együttállás

Próbálgattam egy kistelés távvezérelt rendszert a mostanság már tesztállomásnak használt első csillagdámból. A célpont éppen mártózott a falevelek között, ám ez adja a hangulatát szerintem. Fura egy kicsit, hisz készültem egy kézi kompozícióval, ahol semmi nincs "útban", de az kissé unalmas lett. Itt pont ez adja a hangulatát, hogy nem a kopasz fák közé bújik az égi páros, hanem már a falevelek közé, ahol viszont a Holdnak bőven szóródik már a fénye, valamint az egész beérkező fény deformálódik már. Hát meg kell hagyni, egy holdsarló mindig elég baró látvány.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

12P Pons-Brooks

12P Pons-Brooks-Jupiter és a csillagvizsgáló Másfél hónapnyi borongós idő után végre lett egy alkalom, hogy lefotózhassam az üstököst. Mivel se hegyvidék, se normális átlátszóság ( Jupiternél párta van ) ezért rögtön valami asztrotájképben gondolkodtam. Jött ötletként egy hangulatos csillagvizsgálós előtér, ahol a nagytávcső éppen "bemelegít" az éjszakára. Némi kis ide-oda pakolás után meg is volt a jó kompozíció, igaz a Star Adventurerem elromlott, ezért a jó öreg Fornax 10-el fotóztam le eme égi párost a csillagvizsgálóval. A felvételhez flateket és darkokat is felhasználtam. Az égbolt is 10 kép átlaga, az előtér is 10 kép átlaga, 10 flat és 10 dark még kellett a körülmények miatt.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

LBN 762 - A részeges sárkány-köd - First Light

Elképesztő, hogy milyen nevekkel találkozik az ember a neten. A ködösséget így becézik. A sárkány "szájában" egy galaxis látszódik, de az sokkal távolabb van tőlünk nyilván, mint a molekuláris felhő. A felvételeknél 120 másodpercet exponáltam gain 120-on, f4-en. Volt róla szó, hogy ez az érték jobb, ha 180 sec lenne, szóval a következő objektumnál már betartom ezt. Eme felvétel az első, mely az új helyszínről készült, mely az ország egyik legjobb ege alatt van. Bortle 3-as ég alól rögtön az első nyersen látszódott, hogy vannak ilyen ködösségek a háttérben. A korábbi helyszínen sajnos olyan erős lett a fényszennyezés, hogy a hűtött CMOS kamerának már túl sok volt a fényár.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdrészlet - Az Arisztotelész és az Eudoxosz kráter

Nagy reményekkel vártam az estét, akár a naplemente előtti időszakot is, bár tervem naplemente utánra szólt, á mondom beállítom a távcsövet, ránézek azért, hogy milyen a képe a Holdnak, van-e értelme egyáltalán exponálni rá. Már eleve gyanús volt az a klasszikus hőingásos nap, gyenge szellővel és nagyon fényes Holddal, sőt még a Jupitert is látni lehetett naplemente előtt, annyira tiszta volt az ég. Aktiváltam a kamerát, Firecapture-ben beállítottam a képet 73%-os nagyításban a FullHD-ben és megijedtem, hogy valami baj van. Nem mozog a kép. Ajjaj, biztos lefagyott megint. Gondoltam megkopogtatom a távcsövet és nem hittem a szememnek. ASI290MM kamerával 3251 mm-en ... állt a kép. Egyszerűen annyira jó volt a nyugodtság, hogy nem szcintilláltak a csillagok... teljesen maximálisra lehetett csavarni a nagyítást akár. Valószínűleg egy calm band lehetett, amikor a front előtt megnyugszik a levegő, plusz megy le a nap és egyszerűen teljesen nyugi volt. Szerintem ez lehetett a 9/10-es seeing. Némi kis manuál vezetés után a kapott fájlot a szokásos eljárásnak vetettem alá és elkészült egy olyan kép, melyet balra döntve olyan érzésem volt, hogy az űrhajó most áll Hold körüli pályára és mindjárt kiszalad a képből a két alsó kráter. Lehetne az a cím is a képnek hogy: Hold körüli pályán Persze nyilván még lehetne módosítani rajta, a jobban hozzáértőbbek, rutinosabbak ennél még jobb felvételt is kitudnak belőle csikarni, de nagyon örülök, hogy idén végre a nagytávcsövet is beindíthattam ilyen célra. :) A továbbiakban egy vezetőkamerát próbálok összerakni majd, valamint a távcső ventilátorját szeretném beindítani... csakhogy legyen mit csinálni a borongós időkben majd. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

EMBERISÉG

Napok óta vártam erre a tranzitra. Látszó átmérőjét tekintve nem tökéletes, mert az ISS kb 750km-re volt, azaz 38"-os volt a látszó átmérője. Ideális helyzetben Magyarországról kb. 61" környékén van a maximum. Tehát a fotózás előtti napon lett volna egy 52"-es, de az túl nehéz terepen, túl messze volt. Nem egyedül fotóztam a tranzitit. Flórinak is sikerült, neki teljeskorongos lett. Engem valami olyasmi gondolat inspirált a kompozíciónál, hogy ott van pár ember kint a világűrben egy űrállomással s gyakorlatilag ezzel képviselik az emberiség szinte minden tudományát. Grandiózus élmény volt látni cikkekben, ahogy az űrállomás felépült, látni, ahogy dolgoznak rajza és zajlik a forgalom ott... és ez az egész ott hasít esténként néha egy fényes "csillagként" az égen, néha valami égitest előtt és mi meg képesek vagyunk egy tortatányérból kifaragott üveggel lefotózni. Noha derült volt az ég, de a frontátvonulások miatt a seeing kezdetben 1-es volt, majd később lett 3-as kb. Először az ISS-re koncentráltam, hogy legyen meg a képeken, majd következtek a panelek egy nagyobb mozaik miatt, hogy lehessen variálni a kompozícióval és végül a turbulencia miatt úgy döntöttem, hogy az ISS-re is rá fogok stackelni, ezért éjjel 1kor még azzal szórakoztam, hogy egyenként alignoltam az ISS-es képeket, majd AS3-ban játszva az AP-kkal egy ténylegesen élesebb kép jött ki az ISS-ről. Végül a 375-ös frame lett a referenciapont és mehetett is a mozaik. A színeket a nagy 401/3250-es SC-vel készítettem, azon meg a Canon 6D volt rajta és fel is vette a tranzitot azért. :D Végül egy kis nem tökéletes RGB align, aztán jöhetett a kettő kombinációja. Nem egyedül voltam kint, így még hangulatosabb volt az egész. Ha vannak hibák a képen, akkor azért bocsi. Igyekeztem hat órán keresztül kihozni belőle amit tudtam. :) Flórinak köszi a bandázást és a T2 adaptert! :D Lacinak pedig köszi a tanácsért. :D Bár mindkét tubussal le lett fotózva az ISS. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Hold - Jupiter együttállás

A vonuló felhők által okozott problémából előnyt kovácsoltam. Igaz voltak tiszta rések, de pont, hogy a vékonyka felhőzettel sikerült koszorút és pártát előidézni. 400mm-es felbontáson előjönnek a Jupiter holdjai, valamint a terminátor sávja is.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

IC 1805 - Szív köddel BÚÉK

Én ezzel a képpel kívánnék itt is derült egekben gazdag, Boldog Új Évet! :) Egy darabig most nem lesznek tőlem ilyen osc-dualnarrowbandes képek, mert a jó ég alatt inkább RGB-t szeretnék fotózni. :) Az idei év nagyon kellemes volt asztrofotózás terén. Nem annyira produktív a képek ügyében, de sokkalta inkább fejlődés volt ez technika és helyszín terén. Pár évvel ezelőtti képeimhez képest, ez a fotó komoly előrelépést jelent, de én mégis szeretnék inkább sötétebb ég alól RGB-t fotózni. Továbbra is érdekelnek a sötét és fluxusködök: meglátjuk, hogy az új helyszín ezen mennyit segít. 2023 a váltásról is szólt. A fényképezőgépek azóta vagy time-lapse-ként, vagy csak random asztrotájképként végezték a fiókban, gondolván a jövőre, amikor már annyira sok lehet a borult, hogy több rendszerrel együttesen kellene valamit alkotni.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

NGC 884 - Elsőfény az R2 csillagdából

Igaz telihold volt, de nem bírtam ki tesztelés nélkül. Bortle 5 alól került át a rendszer Bortle 3 alá. A hideg ködös napokban szaporán dolgoztam, hogy működésre bírjam a csillagdát és végül ezen az estén sikerült indítani úgy, hogy kamerákkal figyeltem a szettet. A távcsövet megigazítottam, beállítottam, bejusztíroztam. Amit tudtam megcsináltam, hogy tudjon képeket gyűjteni a rendszer persze még van kis munka azért. Az eredeti mechanika tisztítás és generálszerviz ... és upgrade alatt áll, addig viszont háromláb van a döntött oszlop helyett. Most mivel Telihold van, nem látszódik az égbolt mélysége, de összehasonlítást tudok mutatni teljesen azonos expókkal, szettel, hogy milyen különbség van az R1 és az R2 között. Fogok hozni majd élményfotókat is... számomra nagy élmény, hogy több mint egy évig tartó szorgoskodás után elkészült egy kis mini csillagda, amivel ki van lőve a szomszéd lámpái, a templomi őrület, a füstgázok, pára egy része és az általános fényszennyezés is. Természetesen alig várjuk az újholdas éjjeleket. Remélem lesznek nyugis januári éjjelek majd.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Telihold - Crow instabilitással

Repülőtranzitokkal próbálkoztam, persze egyik se ment el jó helyen, de egy közeli repülésnek a kondenzcsíkja rásodródott a Holdra, látványos Crow instabilitást felfedve. A furcsa örvényes kondenzcsíkot a Crow-instabilitás hozza létre, amelyhez a repülőről leszakadó szárnyvégi örvénysorok illetve a légrétegek hőmérsékletének, sűrűségének különbsége miatti helyi turbulencia szükséges. A jelenséget S.C. Crow amerikai, aerodinamikával és repülésbiztonsággal foglalkozó fizikus írta le először.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdkoszorú

A látványos légköroptikai jelenséget a felhőzeten áthaladó holdfény elhajlása hozza létre. Szabad szemmel ez a jelenség a legfeltűnőbb éjszaka, csak aztán követi a nagy 22°-os holdhalo, bár utóbbi majdnem többször jön létre. A felvétel különöböző záridőkkel készült sorozatokból áll, hogy látszódjon mind a Hold, mind a gyűrűk is, noha a felhőzet a hosszú záridő miatt elmosódik.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

NGC 7380 - Varázsló-köd

A Varázsló-köd fotózása egy hangulatos időszak volt nyárvégén. Az RGB gyűjtését tábor ideje alatt kezdtem és tulajdonképpen minden alkalommal kisebb-nagyobb nehézség ellenére távolról indítottam a rendszert. Érdekesmód nem a rendszer indítása volt nehéz, hanem a kapcsolat, amire végül rájöttünk, hogy tulajdonképpen az ottani rendszerek WIFIjével akadtam össze. A sátorból már gond nélkül indítottam, csak erre mire rájöttem, addigra már mennem kellett haza. A felvétel egy Hubble-palettás feldolgozás egy színes kamera elé szerelt dual-narrowband szűrővel.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - 25 éves az ISS

2023. november 20-án lett 25 éves a Nemzetközi Űrállomás. Ennek örömére egyik nap összejött a derült is, meg a helyi tranzit is. Csupán a seeing volt 1-es. Az ISS 1000km-es távolságra volt tőlem a fotózáskor. Mivel ilyenkor alacsonyan van a nap, ez majdnem a legnagyobb közelség, amikor tranzit van. Hagyhattam is volna a turbulencia ellenére, de pluszban érdekelet néhány config a rendszeren és akkor már úgy voltam vele, hogy megéri megpróbálni. A legnagyobb nehézséget ilyenkor a kompozíció jelenti ezzel a kamerával és ezzel a fókusszal.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Tér és Idő

Eme fajta kisbolygós panorámát csíkhúzósként már ki akartam próbálni, de csak mostanában volt rá lehetőségem ilyet készíteni látványos előtérrel. Egy nyugodt novemberi éjszakán mindez sikerült. Egy ilyen sorozatból korábban készítettem már horizontális vetületet, de kisbolygós panorámába még sose fordítottam bele. Az előteret alaposan megfotóztam. Minden panel stackelve lett. Darkot levontam, stb. Küzdöttem a random lámpázók miatt stb. Magyarországról nézve az égbolton nagyon érdekesen mozognak a csillagok az idő előrehaladtával. Keleten emelkedő csillagok klasszikus felkel-delel-nyugszik útvonalat járják be, míg délkeleten emelkedő csillagok nem is nagyon kerülnek magasra. Azonban északon van egy csillag, mely mindig ugyanott látszódik az égbolton, melyet Sarkcsillagnak hívunk. Nem összetévesztendő az Esthajnalcsillaggal, mely a Vénusz bolygó valójában. A Sarkcsillaghoz közel álló csillagok-csillagképek sosem nyugodnak le, hanem az óramutató járásával ellentétesen elfordulnak. Ezeket cirkumpoláris objektumoknak hívjuk.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Messier 103 - Méchain halmaza

A halmazt Pierre Méchain fedezte fel, majd később Charles Messier katalogizálta. Erősebben croppoltam a képet, hogy a halmaz hangsúlyosabb legyen. Szerintem elég hálás témák ezek a halmazok is. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Egyszer Egy Dekádban - Sarkifény

Az elmúlt 20 év talán leglátványosabb és legerősebb Sarkifénye amit Magyarországról így meg lehetett figyelni. Szabályosan árnyékot vetett, valamint lehetett látni a színeket. Sokat nem piszkáltam a képet. Egy kis vízszintezés ráfért a sárban. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Részleges Holdfogyatkozás - Csorbult Hold

Szerencsére kiderült az ég időben és sikerült megörökíteni a jelenséget. A nagy szekvenciából négy képet használtam fel. Kicsit későn indult a fotózás, mert még nem is próbáltam ilyet távvezérléssel. Fotózás közben vizuálisan is nézegettem a Holdat. Nekem nagyon szokatlan volt, hogy a penumbra kékesen színezi a korongot, ráadásul ezt még vizuálisan is sikerült megfigyelni. A WB-t nem állítottam a képen. Ez az első olyan alkalom, amikor nem mélyégfotózásra használtam a csillagdát, hanem erre, és teljesen jól működött. Pedig nagyon kezemben volt a DSLR, de most nem volt rá szükség. ( Lett volna ötlet arra, hogyha felhőátvonulásos, akkor mivan ha... ) :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

IC1396 - Elefántormány-köd Ha-OIII

A nyár második fele, illetve az ősz egy része is eltelt eme objektum fotózásával, amíg meg nem hibásodott a tubus. Új megoldás felé kellett néznem az interneten, melyből sikerült egy értékelhető feldolgozást elkészíteni, de már nagyon nehéz volt feldolgozni a fényszennyezés miatt. RGB-ből a csillagokat sikerült megmenteni azért. A fényszennyezés már az OIII-ra is hatással volt... Utolsó objektumok egyike, melyet innét fotóztam.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

NGC 7789 - Caroline Rózsája

Eme objektumot Szilárd mutatta nekem a VCSE táborban. Korábban elkerülte a figyelmemet ez a halmaz, de most úgydöntöttem, miután megnéztem jól vizuálisan, le is fotóztam. A csillagokon nagyon látszik, hogy már minden koszos volt a távcsőben, a tükör, a segédtükör és még a kómakorrektor is. Szétszedtem az egészet, beállítottam, megigazítottm a segédtükröt, kitakarítottam az egészet. Tükrök le lettek mosva és normálisan be lett jusztírozva a rendszer. Na ez volt, és azóta meg nem indítottam el, mert a csillagdát kéne kitakarítani, annyi a por benne. :D A derült szeánszban nagyon sokat nyitva volt az egész.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Közel és távol

Januárban egy kivételes nyugodtságos éjjel után már nézegettem, hogy mikor lesz egy Földközeli telihold, de a nyárit nem sikerült megfotózni. Az őszi esélyt viszont sikerült kihasználni 0,3%-os eltéréssel. Péntek este nyílt meg az esély egy olyan nyugodtság alkalmával, amikor pld. a Szaturnuszt 400x-os nagyításban is egész tűrhetőn lehetett megfigyelni. Az éj közepére visszaesett a nyugi de az átlátszóság maradt, így ugyanazzal a technikával, ugyanazzal az értékekkel sikerült lefotózni a Földközelben lévő Teliholdat is. A két korongot egymás mellé raktam, s mivel teljesen azonos a technika, ezért tökéletesen látszódik a kb. 50000km különbségből eredő méreteltérés.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Őszi csillagösvény

Az utolsó derült estén, még mielőtt megjött volna ez a rosszidő, kimentem fotózni egyet a közeli tórendszerhez. Korábban kinéztem térképen, hogy jó irányban lesz-e a Tejút és sikerült is ezt a helyet belőni. Mind a fotózáskor, mind a feldolgozáskor igyekeztem minden tudásomat latba vetni. Jól pólusraállt mechanikával követtem az eget, sorozatot készítettem, amit össze tudtam stackelni. Panorámáztam, valamint a stackelt képekből a darkokat is sikerült levonni. Igaz ez egy régebbi szett már, merthát a Canon 6D nem egy új gépváz, szóval az újabbakkal ilyen minőségű képet lehet rövidebb idő alatt, kevesebb mókolással készíteni. Egyetlen fiaskó az előtéren az elmozdult tükröződés, de ott még rosszabb lett volna az egész, mert nem is látszódott volna semmi, hacsak úgy egybestackelem, ezért külön a csillanásokra is kellett illesztenem. Referenciaként az első csillanós képkocka lett megadva, így talán nem olyan vészes a bemozdulás. Először a táj és az ég találkozása lett fotózva követéssel, aztán további két panel az égre, majd az előteret is megfotóztam, de azt tágabb rekesszel, hisz picit fújt a szél, tökmindegy, hogy bemozdulnak kicsit a falevelek, vagy maga az optika nem tökéletes azon a rekeszen már. Fiaskó ide-oda, szerintem sikerült magas minőségű képet előállítani, ahol nagyon artefaktumok se látszódnak, pld pandásodás stb

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - Vasárnapi korong

Vörös, szőrős, repedt, hibás narancs... Így szoktam jellemezni a vendégek előtt. :D Programok közben gondoltam készítek egy teljeskorongos felvételt. Mostanában nagyon szép és aktív a Nap. Bármikor pillantunk rá bármekkora H-alfa naptávcsővel, szerintem megéri a látvány.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - Legelésző mammutok

Eme, Legelésző Mammutok című felvételemet a 2023-as Astronomy Photographer of the Year nemzetközi fotópályázatán beválogatták a shortlistbe. A protuberanciák, filamentumok számos alakot vesznek fel. A T-Rex és a patkómágnesen kívül a pálmafákon át a tábortűzig minden alakot láttam már. Az APY kategóriagyőztese különösen tetszett a kérdőjel alakú filamentummal. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Messier 39 - A Hattyú egyik ékköve

Eme kép a VCSE Nyári Amatőrcsillagász és Megfigyelőtáborában készült, pont ott a táborban.. akkor. :D Ez volt az első olyan táborom, ahol minden este amikor lehetőség volt, távolról indítottam a rendszert a csillagdában. Míg odahaza más téma ment, addig azért a táborba is vittem egy rendszert. Sajnos a pára éjjel 1 után már teljesen eláztatta a rendszereket, de amíg lehetett, addig fotóztam. Nem volt egyszerű több tucat zavaró wifi hálózatban, tulajdonképpen eljutottunk oda, hogy a fényszennyezés mellett már ilyen zavaró tényező is van és ez új volt nekem, de a gyógyír megvan rá, illetve ha előbb tudom, akkor maximum különcködöm 50 méterrel odébb. A téma az M39 lett és próbáltam úgy komponálni, hogy a sötétköd is belepasszoljon a látómezőbe. Szerintem nagyon hangulatos, ahogy a milliónyi gyémánt előtt van pár nagyobb drágakő a sötét kárpiton. A távcsövet nappal hőpajzs védte. Míg éjszakánként roppant hideg és párás volt a levegő, napközben kegyetlen tűző napsütés bombardázott minket, ezért mind a tubus, mind a gép, mind a vezetőtávcső hőtükörfóliában várta meg, míg leszárad, majd ráterítettem mégegy ponyvát. A jusztír nem ment el az éjszakák alatt, az élességet meg nyilván beállítottam. Ezügyben sajnos a Myfocuserpro rendszerű épített motor tönkrement, vagy behülyült, nemtudom... megnézzük, még nem értem rá játszani vele, de a bütyköléstől is szép az asztrós élet. A távvezérelt csillagda tette minden nap a dolgát esténként... több száz... majdnem ezernyi expót készített, szinte már napi rutinná vált az indítása. Most a rosszidő beköszöntével majd átválogathatom őket, akár mehet az RGBstack is. Ez az átalakított Canon EOS1100D amivel a képet készítettem, mind a mai napig megvan, most hát mennyiért lehetne eladni.... 20-30 ezerér? Akkor inkább már fotózgatok vele, stb. Nyilván nem veheti fel a versenyt ezekkel a nagy hűtött CMOS rendszerekkel, de úgyérzem azért sikerült szépet alkotni. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

NGC 6992 - A keleti Fátyol-köd

Úgytűnik eme objektum lett a nagy nyári projektem, melynél sokat küzdöttem a feldolgozással, hogy rendbe legyen a kép. A keskenysávnál igyekeztem 60%-os Holdig fotózni, lett 80%-os Holdas felvétel de azt már nem kevertem bele. Az RGB-re hagytam a teljes, nyugodt derült estéket. Feldolgozásnál szembesültem azzal a problémával, hogy vörös - Halfa? gradiens van a képen. Az okát gyanítom, mivel mindkét panelen ugyanott van, ezért esetleg flathiba? Ami rosszabb? LED bevilágítás elől? Hátul? Kihuzatnál? Vagy esetleg az IR kamera fénye már ami elnéz? De ha bármi ötletetek van... A dual narrowbandes expókat felgörbéztem és akkor csak a vörös csatornákról vontam le a gradienseket, majd szépen behúztam a hátteret mindkét panelnél. Lineárba dolgoztam fel mindkét panelt PS-ben, csak a behúzást bíztam külön-külön görbékre. Az RGB panelek teljes gradienslevonást kaptak és azok mentek színrétegként a csillagokra. Kimentéskor először átméreteztem 2048px szélesre a képet, ám a kettős köbös élesnél a ködösségben a csillagok majdnem pandásodtak, ezért kettős köbös lineárisba mentettem, ami nagyítást is egész jól viseli.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - Plazmafröccsenés

Mire jó a facebook: Hát pont erre. Egyik napos csoportban láttam meg a big eruption right now bejegyzést. Gyorsan felszaladtam ezért a látványos köpködésért. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Vénusz - Egy másik bolygó

Kíváncsiságból ránéztem a Vénuszra a nappali égen és már vizusan is hanyattesős volt a látvány, ezért döntöttem úgy, hogy lefotózom. Nyugtalan volt a légkör, de örülök, hogy sikerült lefotózni. :) Egy másik bolygó: - another planet - címszóval azért ezt kapta, mert én igazából nem szoktam bolygókat fotózni, még nem jutottam oda, hogy megtanuljam őket, de a Vénuszt már láttam hogyan kell feldolgozni Pali útmutatása alapján. A cél nem a felhőzet volt, hanem maga a sarló és ezért hagytam neki az IR szűrőt... Egy sötétkék szűrővel is megpróbáltam, de ott sokkal rosszabb volt a minőség.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

A célállomás szálai

Eme felvételt a Törökkoppányi észlelőhétvégén készítettem picit eltávolodva az asztrofotós armadától. :D Olyan jó volt az ég, hogy nagyon nem kellett maszkokkal sem piszkálódni. Az éj második felében feltámadt a szél, mely lengette a dús növényzetet, így kellemesen selymessé téve az előteret. Érdekesmód annyi volt az égbolt felől érkező fény, hogy nagyon nem kellett szenvednem objektívcserével se... lehetett látni. :D A törökkoppányi ég tökéletes Bortle 3, ahol üvölt a Tejút és csak a horizont környékén van derengés. Erre jött rá a homok meg a füst kicsit magasabban. A mélyégfotók látván a fotós rendszereket azonban nagyrészt 45° felett készültek.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Lehetőségek éjszakája

Eme rendhagyó képet a Magyar Asztrofotósok Egyesülete által rendezett Törökoppányi asztrofotós hétvégéről hoztam. Az utolsó éjszaka a rettenetes fáradtsággal nem törődve, egy életreszóló élményt sikerült "nyersként" begyűjteni. A rendkívül látványos rendszerek a vörös állapotjelző ledekkel különös élményt nyújtottak a teljesen csontderült, langyos és szellős éjszakában. Korábban is tervben volt már a távcsőpark lefotózása, de ennyire egységes, képrögzítő armadát még nem láttam. 2018-ban a Zselicben volt a VCSE Nyári Amatőrcsillagász Megfigyelőtáborában egy kitelepülés a Zselici Csillagparkhoz, akkor voltak feltűnően az asztrofotós rendszerek így. Pont 18 rendszer volt ezen az éjszakán, pont jóladta ki a kép is. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Messier 5 - A Kígyó ékszere

Véleményem szerint majdnem olyan látványos gömbhalmaz az M5 mint az M13. Nekem nagyon megtetszett ez az objektum, de nem igazán jó helyen volt. Azért nem adtam fel. :D Egyértelmű, hogy ez a hűtött CMOS kamera sokkal érzékenyebb mint a DSLR, valamint a fényszennyezés is megnőtt. Noha a gradiensek most valahogy könnyen kezelhetőek voltak az objektum iránya miatt. :) Köszi, hogy ránéztek!

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Illatok bűvöletében

Még holdfényben készítettem ezt a felvételt, de kicsit segített az átalakított gépváz. Egész tiszta volt az ég így látszódott a Tejút a hodfényes égen. Egy tavaly eltervezett kép sikerült most. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

A másik Kígyó-köd

Kicsit nosztalgiáztam és találtam még expósorozatot Namíbiából. Vannak olyan sorozatok, melyek azóta megvannak feldolgozatlanul. Azokból szoktam csipegetni szabadidőmben. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Nap-Állomás - ISS tranzit

Eddigi legjobb ISS-tranzit fotóm. Megvan panorámában is, illetve most ezt a kompozíciót töltöttem fel. A rendszer működött, a képrögzítés majdnem nem. :) Már egy héttel ezelőtt is lehetett volna fotózni de az időjárásból elegem lett akkor és bezártam a bazárt. Most még kevesebbet is utaztam érte, de ideális volt szinte minden: az ég, a helyszín, a széljárás, a napmagasság, ISS átmérője, iránya. Az előkészületet begyakoroltam korábban már. Az adott idő is stimmelt, viszont a képrögzítésnél a memória elkezdte droppolni a frameket. Kb. 10 másodperccel túl korán indítottam el a felvételt. Mivel ilyenkor a laptop 80fps-el darál bele a memóriába, ezért az ISS-ek között kb 30-40"-nyi hely lett volna stackelés esetén. Így viszont lett a láncolatból négy darab képkocka amin rajta volt az ISS, mert akadozott a képmentés. Látványos volt, ahogy a turbulencia dobálta az űrállomást és a napot, hullámokban. Ilyen részletességet eddig nem sikerült elérnem. Látszódnak a modulok, a csatlakotatott teherűrhajók, de még az iROSA napelemtáblák is, már ahol ki van hajtogatva. Az átvonulás 0,59sec-ig tartott, utána körbefotóztam a napkorongot, hogy lehessen panorámába rakni az egészet. Akartam volna stackelt fotót de kezdett eldurvulni a meleg, így inkább menekülőre fogtam a dolgot. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Légkörfénylés

Ebben a későtavaszi, koranyári szezonban ez volt nálunk az egyedüli lehetőség jó kis Tejutas fotót készíteni. Az erős légkörfénylés alatt hamar megjelentek a felhők. Korábban repcével már készítettünk itt asztrotájképet és eleinte nem akartam visszajönni ide, de látván, hogy más növényzet van, miért ne. Lejjebb is helyezhettem volna a kamerát, de a veteményes nem volt igazán ... tiszta. Televolt gyomnövényekkel, fűfélékkel, melyek belógtak volna az égboltra. Nem lett volna szép, na.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Messier 81 - Bode galaxisa

Ez az első komolyabb fotóm ezzel a hűtött kamerával. Úgyérzem sikerült végre szintet lépni vele, de sajnos az égboltom állapota egyre inkább rosszabb lett a fényszennyezést illetően. Nehéz dió egy fluxusos M81 egy már Bortle 5-ös ég alól. Én aztmondanám hogy legalább 500 expó kellett volna neki a Zselic mélyéről legalább. Ennyit engedett az időjárás és ennyit engedett a fényszennyezés. Tetézve még az egyre nagyobb problémát, miszerint a szilárdtüzelés lett az új divat a faluban... végérvényesen megpecsételve a csillagda sorsát. Ma már csak pókhálós oszlopok vannak csak ott, meg egy utolsó poros rendszer ami az utolsókat rúgja RGB-ben. Talán majd jobbra fordul a távcsövek sorsa. Több ígéretes megoldáson is dolgozom már, melyek, ha nem rokkanok bele az építésbe, akkor egy nagyon jó ég alatt gyűjtik majd a fényt.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - Tűzmadár

Ha nem esik az eső, akkor fátyolfelhők jönnek. De még mielőtt megjöttek volna... Most színként nem a hagyományos lett választva, hanem egy kicsit mélyvörösebb árnyalatot adtam az egésznek.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

ISS tranzit

Korábban úgygondoltam ebben a hangulatos időszakban, hogy bolygókamerával lelehetne fotózni az űrállomást, ahogy tranzitol. Sikerült, ráadásul ketten fotóztuk, Flórival mindkettőnknek meglett az átvonulás. Kb. másfél órával korábban érkeztünk a helyszínre. Kicsit lassan hűlt ki a tubus, talán nem is teljesen, ezért kicsit a turbulencia tekergette a Holdrészleteket. Az előre talán rendben volt, de kicsit odébb álltunk meg, ezért már nem a Hold közepén ment át az állomás. Nekem legjobban az a rész tetszik, ahol belép az ISS a Holdkorongra (alulról).

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - Pillanatnyilag nincs

...említést érdemlő űridőjárási jelenség. xD Tetszett az űridőjárással foglalkozó oldalon a megjegyzés, közben ott a hatalmas CME... Szokásos inverz napkoronggal szerintem nagyon kellemes lett az egész. Ekkora eruptív protuberanciát még nem láttam, pedig rajta ülök a naptávcsövön azért. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdrészlet - Theophilus, Cyrillus, Catharina

Egész kellemesen nyugodt este volt csütörtök este, amikor az időjárás nem mondott csütörtököt. Kipróbáltunk egy Zeiss Meniscast, és hát egyértelműen futottam fel a kupolába a 40 centishez az ég miatt.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - Repedt, hibás, szőrös narancs

Talán az eddigi legjobb teljeskorongos felvételem. Korábbiakat sem éreztem rossznak, de itt talán a gradiens beállításával teljesen igényesnek érzem a felvételt. Igen látványos volt az a hétvége! Talán a lehető legnagyobb élmények egyike egy ilyen aktív Napkorongot egy ekkora távcsőben látni. Vannak protuberanciák, filamentek, flerek, napfoltok. Szeressük.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Messier 101 - SN 2023ixf a Szélkerék galaxisban

Húszpercenkénti felhőátvonulással, de akkoris végigküzdöttem vele az éjszakát, hogy meglegyen a "vendégcsillag" a Szélkerék-galaxisban. Szép az, amikor a szupernóvának difftüskéi vannak. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - Szépséghibás narancs

Sajnos mostanában nem sikerül gép elé kerülnöm normálisan, illetve elég kinézni az ablakon, hogy mennyire rossz az időjárás. Nyilván 4-es seeing alatt meg sem próbálom már, de a teljeskorong még működhet talán... HA. derült. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Galaxisunk sávja

Hosszú idő után elkészült a Tejút panorámám. Nyilván az északi oldallal volt gond. Sokszor nekiálltam a feldolgozásnak, de aztán mindig félbemaradt mert igyekeztem a légkörfény és a vékony fátylak okozta gradienset ekkora képről levakarni. Nyilván vannak hibái a képnek, hisz a légkör folyamatosan változik, ráadásul a Földön nincs menekvés a légkörfény elől. Ekkora panorámánál meg az ebből adódó gradiens rengeteg volt, amit intenzitásmaszkokkal sikerült eltűntetni nagyjából.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - Izzó gázgömb

Régóta tervben volt egy teljeskorongos felvétel, de vagy a felhők, vagy a nyugodtság, vagy nem értem rá pont, vagy nem volt látványos protuberancia. Most viszont sikerült és a Nap is jól nézett ki. Maga a feldolgozás nem tökéletes. A panorámaprogram furcsán illesztette össze, de azt görbézéssel eltudtam tüntetni. Engem valahogy nagyon megfogott az inverz belső és a lágy átmenet. Sok képnél láttam ezt, gondoltam azon a szép vasárnapon már készítek egy teljeskorongost.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Hold - Vénusz együttállás

Természetesen nem lehet megunni. Még a feltöltés pillanatában is nagyon szépen látszódik ablakból eme páros. Nagyon szép idő volt így a napokban, ezért élmény volt fotózni annak minden pillanatát.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Vénusz - Fiastyúk együttállás

Régen volt már ilyen virágos felvételem együttállással... talán még 2015-ből. Most viszont végre átélhettem az első tavaszias harmatillatos esték egyikét, mint akkor. Noha távoláll tőlem a világítgatás, de most kivételt tettem, tekintve arra, hogy még nem volt teljesen sötét, illetve a cseresznyefának jól állt ez a rávilágítás. A JWST diffrakciós tüskéihez hasonlító csillagszűrő egy régi M42-es Danubia objektíven volt. Alapban ez az objektív nem egy nagy szám, de ilyen esetekre is teljesen megfelel. Két képet készítettem. Az elsőnél ment az óramű és exponáltam, majd a második képnél már kikapcsolt óraművel készítettem a felvételt, de az élességet a virágokra kellett állítani. A többit az asztrotájképek módja szerint... :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - Szökkenés kicsiben

Eme felvétel a "szökkenést" mutatja kicsiben. Az 1-es seeing ellenére nem hagyhattam ki a derült lehetőséget. Napunk mostanában nagyon szép jelenségeket mutat... legalábbis amikor süt. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - Szökkenő zsiráf

Ezen a napon 1-es seeing volt, de legalább sütött a nap és ráadásul elég szép látvány volt a naptávcsőben. Ebben az esetben a protuberancia viccesen egy szökkenő zsiráf alakot vett fel.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - Plazmafelhők tánca

Vannak protuberanciák de vagy beteg voltam, vagy az időjárás nem volt jó. Amikor meg jó volt, akkor meg a seeing volt a béka feneke alatt 15 emelettel lejjebb.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

NGC 2244 - Ha-OIII bicolor feldolgozás

Akárcsak az RGB-nél, az időjárás itt is megszívatott. Mivel az objektum megy ki a jó helyről nekem, ezért idénre ennyi nyers expót tudtam összegyűjteni. Ezt a Ha-OIII bicolor technikát még tanulom, de már ígyis páratlan világba kalauzolt el ez a kis pénzérménél kicsit nagyobb szűrő. Talán mégjobban érzem, hogy rossz az időjárás mostanság.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

NGC 2244 - Nőnap Kozmikus Rózsája

Sok reményt fűztem a képhez, egész pontosan az expómennyiséghez. Legalább 100 expót összeakartam gyűjteni, de esélytelen volt. Az időjárás nudli, az objektum pedig kimegy a jó helyről nálam. Feldolgozásnál igyekeztem minden színnel kapcsolatos tudásomat latbavetni, illetve segítségként referenciaképet használva bizony rájöttem, hogy a ködösség alacsonyan van a szilárdtüzelést tekintve. Mind a kamera, mind a szűrő minőségében nem kellett csalódnom. Az időjárás azonban egy rakat nudli!

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Karbantartás

Az üstökösvadászat közben felmentem leellenőrizni, hogy az allskykamera meg a metállomás megvan-e még a múltkori szélvihar után. :D A tető világos kaviccsal van leszórva, ami nagyon frankón veri vissza az égbolt fényét, mely a mérések szerint sárgás-barnás hivatalosan. A téli égbolt látványosságai mind karnyújtásnyira hevertek. Hatalmas Állatövi fény, téli Tejút, téli csillagképek, lassan nyugvó őszi látványosságok. Természetesen kis flekként ott az üstökös is, illetve némi légkörfény tombol. Mostanában kicsit rosszabb a helyzet, hiszen Napunk aktív, emiatt jobban gerjeszti a felsőlégkört... ilyen helyen gyakorlatilag szabad szemmel is lehet látni néha a légkörfényt. A felvételt fulldome panorámából kihajtva a kör alakú kavicsos és a perem ilyen szép egyenessé válik. Fura egy kicsit, de hozok innét majd nyári égboltost is. Elsőként az az égbolt fogott meg, amikor ide feljöttem.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Jupiter-Holdsarló-Vénusz együttállás

Igen hangulatos, koratavaszias együttállás volt ez. Asztrofotóknál pokol a fátyol, de az ilyeneknél pont jóljön.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

2,7%-os Holdsarló

Rögtön a Holdtükör szó jutott eszembe fotózáskor. Nyilván tervben volt a sarló lefotózása, de máshogy alakult az estém, ahogy kellett volna. Azért volt annyi lélekjelenlétem, hogy egy telés rendszert magamnál tartottam, így ezt a képet sikerült készíteni. :D Vicces volt vásárlás közben ekkora termosszal mászkálni, de nem volt más lehetőségem akkor.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

C/2022 E3 (ZTF) kozmikus virágként

Erre a szerdára vártam már, amikor a Hold végre nincs útban és az üstökös is jó helyen jár, de még nincs túl késő se hozzá. Mostanában az ioncsóva szinte teljesen elhalványult, de szerdán még nagyon szépen megmutatta magát. Az égi vándor nagyon szép helyen járt, de ez egyben a nehézség is, főleg ha telével fotózza az ember. Milliárdnyi csillag, mindenféle gradiens a légkörfényből. Szerintem a csütörtöki ég jobb volt, mert szerdán a felhőzet még oszlott fel, mikor indítottam a szettet. A feldolgozással meggyűlt a bajom, hogy hogyan jöjjenek elő a mélyég objektumok is, de a csillagmező maradjon, a halmazok csillagai ne ragadjanak egybe a négyfokozatú csilagkicsinyítéstől. Sajnos áldozatot kellett hoznom, de szerintem sikerült egy egyedi képet alkotnom nagyjából ennyi expóból. Eddigi legsűrűbben fotózott üstökös általam eddig, ahogy engedte az időjárás.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

C/2022 E3 (ZTF) kistelével

Teleobjektívvel is készültem az üstökösre, azonban egészen 31 hajnaláig várni kellett erre a lehetőségre. Nem gondoltam volna, hogy ekkora csóvája van ennek az égi vándornak. A képgyűjtés sem volt egyszerű, de a stackeléssel megküzdöttem rendesen. Valamiért nem akart először a flat jólenni, aztán egy nap után csak sikerült megoldani a problémát. Ez az ötödik fajta fotóm erről az üstökösről, de ez tetszik nekem a legjobban.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

C/2022 E3 (ZTF) távcsővégen

Számomra a lehető legizgalmasabb és legnehezebb fotóm a lehető legnagyobb élményekkel. A Zselicben 2023.január 30-án hajnali 1kor derült ki, így rögtön ráállítottam a távcsövet az üstökösre és elsőre benne volt a látómezőben, holott a KStars nem nagyon akarta megtalálni. Az üstökös gyorsan mozgott a látómezőben, így minden 20 percenként odébbtoltam a távcsövet. Végül hajnali fél 6ra lettem kész vele, majd zártam a tetőt. Másnap következett az alapkép, melynél "abbahagytam" a fotózást, de ekkor az üstökösnek már hűlt helye volt. Azért választottam ezt a taktikát, mert az üstökös ioncsóvájánál a két galaxis nagyon megtetszett és össze akartam komponálni vele. Utólag néztem, hogy a két galaxis távolsága kb. 430 millió fényév. Mindkét nap éjjel a VCSE tagtársakkal tartottam a kapcsolatot. Mindenki nagyon izgult már , hogy bármilyen szettel láthassa az üstököst. Oké, hogy a nyersek megvannak, na de más kérdés volt, hogy SiriL programmal még soha nem stackeltem üstököst, de csak kétszer használtam össz-vissz, szóval két nap úgy zajlott le, hogy már stackeléssel meg Winsorized sigma teisfiamkappa clippinggel álmodtam... És ez az egész nemrég még most is, mert a hűtött cmossal nem volt gond, de a 6D képeit már nem akarta megenni normálisan a program, amire megint órák voltak rájönni, hogy miért. SiriL előtt Nebulosityvel összeraktam a képet, de akkor meg az ioncsóva lett kettős a ... talán az üstökös elfordulása vagy a kúphiba miatt... az is lehet, hogy a pólusról elmászott a távcsőmechanika. Végül már ragadó szemmel de úgyéreztem, hogy a kép nagyjából kész. Sokkal jobb lett volna, ha nem a szomszéd 5 x 700W-os lámpája világít be, Bortle 5re cseszve az égboltot, meg némi brikettszénfüst is jó helyre került, de ígyis örülök, hogy számomra idegen kamerával, idegen programmal ezt így megtudtam csinálni.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

C/2022 E3 (ZTF) - vizuális észlelés élménye

Helyi idő szerint 3:15-re értem ki a Csillagparkhoz. Lepakolás után kiraktam a kistelés rendszert hűlni és elindítottam a fő rendszert a csillagos égi háttérhez, ahol előző nap járt az üstökös ( koordináták alapján ). Miután minden rendszer működésbe lépett, kipakoltam a komplett vizuális szettemet és nekiálltam észlelni. Sötétadaptáció után szabadszemes volt az üstökös. A HIP 39538 csillag (5.3mg) felett kb. 1 fokra látszódott egy hasonló, de feleakkora folt mint az M31. A távcsőben páratlan volt a látvány a maggal és a kómával, sőt még az alakja is előjött elfordított látással. A fotós rendszerek állítgatása közben minden 10-15 percenként ránézve már lehetett érzékelni, hogy elmozdul az égi háttér előtt. A szabad időkben más objektumok felé fordultam mint pld. Messier 15, Messier 92, Messier 3, Messier 5, Messier 10, NGC 5466, M53, NGC 5053, Messier 12, NGC 4565, Mizar-Alcor, alfa Gem. Magát az üstököst minden ráforduláskor starpointerrel kerestem meg. Elsőre bentvolt a látómezőben. Ennyi élmény közben ismét eltelt az idő. Helyi idő szerint 5:25-kor már zárni kellett a csillagdát a felhők miatt és rá két percre már érkezett a hódarazápor is. Még pár perc és bepakolás közben már a Csillagpark területét is elérte a havazás.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

C/2022 E3 (ZTF) - átlagolt verzió

Az utolsó előtti alkalomra kiderült az égbolt és így minden 20. kép után látómezőt tologatva sikerült exponálni eleget az üstökösre. Instantban töltöttem fel, de jó lenne egy éjszaka, ahol a csillagos hátteret is megtudnám örökíteni szép kompozícióban. Mivel nagyon fényes az üstökös és gyorsan is mozog, ezért ezekből a képekből lehetetlen átlagolt hátteret létrehozni, ezért meg kell várni, hogy menjen el az útból. Szerencsére a koordináták megvannak. Csak oda kell fordulni a távcsővel.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Napfolt fehér fényben és H-alfában

Volt egy kis időablak, amikor kisütött a nap, de a nyugodtság a béka feneke alatt tizenöt emelettel lejjebb. Ennyit tudtam kihozni a giga napfoltból. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Messier 45 - Fiastyúk first light

Ez az első képem ezzel a hűtött színes kamerával. Nyilván vannak hibái, mert pld flatet még mindig nem sikerült készíteni, de tényleg olyan az egész, mint lovaskocsiból Ferrariba átülni. :D Direkt egy fényes célpontot választottam a tesztre. Fiastyúknál hamar kiderül, ha halózik egy szűrő... Az időjárásról meg no comment. Képfeldolgozó program tekintetében is változtattam. Kipróbáltam a SiriL-t, mely kb néhány perc alatt végzett a stackeléssel. Köszönöm a segítségeket mind a kamerával, mind a beállításokkal és mind a szűrővel kapcsolatban!

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

NGC 7635 - Buborék köd

... Illetve mellette az NGC 7634 nyílthalmaz! A kisrendszeremmel ezt a klasszikus és szép objektumot vettem célba még nyáron, ám a feldolgozást lusta okból kifolyólag mindig halogattam.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdrészlet - Drygalski kráter és környéke

Abszolút nyugodt égen ránéztünk vizuálisan a területre 375x-ös nagyítással és szinte mozdulatlan volt a látómezőben. Azonnal váltottam át kamerára. A Hédervári kráterről viszont megfeledkeztem. :(

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
1 hozzászólás

365 nap, 365 lehetőség

2022es év utolsó napjaiban készült fotómmal kívánok BOLDOG ÚJ ÉVET! A fotón egy olyan tó látható a csillagos éggel egy különös vetületben, mely az utóbbi hetek kiadós csapadéka miatt teljesen visszatöltődött, pedig több éve ki volt száradva az aszályos időnek köszönhetően. Úgytűnik, hogy a 365 napból 365 lehetőségből egy a tónak jutott. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

C/2022 E3 (ZTF)

Fátyolfelhős égen készült a sorozat, de mindent beleadva akkoris elkészítettem és feldolgoztam a fotót. Lehet, hogy lesz még egy-két nap mikor derült lesz az ég és nem lesz ott a Hold, de úgygondoltam, hogyha van rá lehetőség, akkor miért ne? Persze a feldolgozásnál megszenvedtem a felhők miatt rendesen, melyek rengeteg gradienst hagytak a képen, meghát nem voltam elhalmozva darabszámmal se. Ahogy az üstökös közelít felénk, úgy meglehetősen lassan mozog az égi háttér előtt, így nehéz úgy stackelni, hogy a csillagok kiátlagolódjanak, ezért szimplán csak összestackeltem a sorozatot. Vizuálisan már láttam amúgy az esti égen, de fotografikusan csak most engedte az időjárás megörökíteni. Nagy valószínűséggel az "utolsó fotó" a DSLR érából nálam, hisz rögtön utána nap már a hűtött CMOS kapta a csillagfényt. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - Nyugtalan nap_ok

Ezzel a képel kívánok itt Boldog Karácsonyt! Örülök, hogy legalább valami sikerült az elmúlt időszakban. Napunk alacsonyan van, lehető legalacsonyabban és ködös is volt az idő, de nem adtam fel, így hát gondoltam ez lesz most a rendhagyó karácsonyi képem. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

LDN 974 - Érdekes ködösség a Hattyúban

Eme érdekes ködösséghez nem épp egy Bortle 4-es ég a jó, de azért megpróbáltam. Nyilván az 1100D teljesítőképességének határán van. Folyamatosan gyűjtöm az expókat: szinte rutinszerűen megy a fotel asztrózás, mellette meg próbálok vizuzni, ám az nem igazán megy mostanában. A nyers felvételeken ebből a ködösségből nem sok látszódik egyébként. Talán egy 183-assal kellett volna ezt megpróbálni, ha esetleg valakinek lesz rá affinitása a jövő évben megfotózni ezt a Cygnusban, akkor hajrá. Vagy talán még most is lehet vele próbálkozni. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Barnard 160 - Sötétködök a Cefeuszban

Nem volt egy akármilyen időszak, de a feldolgozásokkal annyira nem érek rá bíbelődni. Lassan kezdem kinőni a DSLR-t, de talán már nincs is olyan messze nálam a hűtöt CMOS korszak. Eme sötétködöket jobban lehetne csösszögtetni keskenysávval, hűtött cmossal, de sajnos egyelőre még nem volt lehetőségem szerezni olyat. A DSLR-ről nem fogok lemondani, de jobb ég alá rakom. Az R1-es Bortle 5 alatt van és néha telibeverik a fények. Talán jövőre már meglesz az R2 Bortle 3-ja is. Nyilván minél jobb az ég, annál kevesebbet kell exponálni adott témára és annál könnyebb a feldolgozás is.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Változatok - Részleges Napfogyatkozás

Nálunk nagyon felhős volt, sőt esett is az eső. Van olyan felvétel, mely szakadó esőben készült szinte. El se mentem a bejárattól, mert pont az ilyen felhőszűrős felvételekben reménykedtem. A Zselici Csillagpark előtt tartottunk távcsöves bemutatót, legalábbis amikor engedték a felhők, meg az eső. Klassz kis kötetlen hangulata volt az egésznek. Kár, hogy teljes sorozatot meg olyan dolgokat, melyeket szikrázóan derültben meglehetne csinálni, azokat nem sikerült, de legalább láttam a jelenségből valamit úgy, hogy még napszűrő sem kellett. A felhők miatt szabadszemes jelenség volt.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - A nagy dobás

Ez az egész kidobódás látható volt a SOHO Lasco C2-es és C3as képén is. 15 perc alatt lezajlott a jelenség. Abszolút látványos a nap mostanság. A stackelést mind a protuberanciára, mind a napfelszínre megcsináltam, így viszonylag élesebb lett az egész. Korábbi képeknél az AS3 rendszeresen lehagyta a protuberanciákról az APket.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

LDN 807 - Több LDN objektum társaságában

A nyerseket párhuzamban gyűjtöttem az LDN 944-es objektummal, ám amikor a H-alfára került a sor, akkor mindkét távcső az LDN 944-nek dolgozott. Szeretem ezeket a Tejút előtt megbúvó sötétködösségeket a kontrasztjuk és a térbeliségük miatt. Már az első képkockák is ígéretesek voltak, aztán viszont nem volt időm a képpel foglalkozni, de most elkészült végre. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

LDN 944 - Sötétköd az emissziós előtt

Az RGB a 150essel ment, míg a H-alfát a 200as és a 150es együttesen gyűjtötte. Elavult DSLR és az égbolt sem volt jóság de ennek ellenére egész jól sikerült a végeredmény.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Szárazság

Régen itt még a csillagok fénye ringatózott lágyan a vízfelszínen miközben a békák egymást próbálták túlharsogni. A keményre száradt iszap elég jól visszaveri az égbolt fényét azért...

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Teliholdkolte sorozat a Zselicben

Klasszikus zselici táj felett kelő Holdat fotóztam a Csillagpark kilátójából. A felvételnél odafigyeltem, hogy csökkentsem az expóidőt minden képnél, hogy a Hold ne égjen be. Így PS-be betöltve a rétegeket csak a megjelenítés módját kellett állítani. A legnagyobb problémát az mozgolódó vendégek jelentették egy fábol ácsolt kilátó esetén. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

C/2017 K2 (Panstarrs)

A napokban nem sikerült az együttállást lefotózni, de korábban azért igyekeztem rászánni egy estét az üstökösre legalább. A vándor a Rho Oph molekulafelhőhöz tartozó halvány porködök előtt mozgott.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Aratás hamarosan

Igyekeztem a képnél minden tudásomat latbavetni, mégpedig az előtér esetében, mely egyszerű, de mint tudjuk ezeknek a nagyfényerejű nagylátóknak a mélységélességük kicsi, tehát ezt meg kellett oldani fókuszeltolásos módszerrel, mely meg rendesen megizzasztott, hisz az előtéren nagyon sok a részlet, melyek nagyon aprók is, így illeszteni nehéz volt. Ám az eredmény ledöbbentett. Szinte érzem az árpa illatát, melyet másnap le is arattak. :D Természetesen míg fotóztam, addig ott ültek a veteményesben az őzikék. (:

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

NGC 5466 - Hógömb halmaz

A tavaszi idény második felében gömbhalmazoztam az adott szezonban. Eme kisrendszer egy az Ökörhajcsár csillagképben látható kevésbé ismert Hógömb halmaz felé fordult. Véleményem szerint ezek a gömbhalmazok a tavaszi idényben nagyon fotogének és nemcsak hossz expókkal lehet látványos eredményt elérni, hanem rövidekkel, ha csak a halmaz megörökítése a cél. Annyi hátránya lehet, hogy kényesek a nyugodtságra, valamint néhány hirtelen fényesedik fel, ezáltal beég a közepe, stb. A távcső az M92-re ment volna tovább, de annyira rossz volt az utána érkező szezon, hogy nem sok expó gyűlt össze, így az az égboltrész kimarad idénre nekem. Flippelés után nem működik jól a rendszer, merthát ott kéne lenni változtatni a terhelésen. Ez helyben okés, de távvezérlésnél nem elfogadható, így már lassan két hónapja készül az a fajta döntött oszlop, mely befogadja az EQ6os mechanikát és így ezáltal flip nélkül is lehet fotózni majd. Lehetett volna olyan, hogy a korong rajta az oszlopon és úgy lesz döntött, ám úgygondoltam, hogy kicsit nehezítek a sorsomon és megpróbálok egy ilyen blokkrendszerűt építeni. :D Majdnem kész de a 35°C-ban úgydöntöttem elég a jóból. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

LDN 1515 - Sötét felhő a Szekeresben

Meglehetősen elmaradt eme fotóm feltöltése. Sokat vaciláltam a kompozíción, mert igaz a célobjektum látványos, de körülötte a ködösség halvány, ráadásul az időjárás sem segített. :

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdrészlet - Clavius kráter

Nagyon jó nyugodtság volt ezen az estén. Tycho és a Kopernikusz mellett a Clavius jött szóba, valamint készült egy 180 képes panorámasorozat. Biztos van hiba a képben de számomra ez nagy kedvenc lett.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

NGC 3718 - Csavarodó spirálgalaxis

A rendszer nem épp galaxisokra való, tehát elég kicsi a téma a képen, ám egy 120 millió fényévre lévő galaxistól nem várható el, hogy nagy legyen a 800mm-es látómezejében. A tél nem fenékig tejfel a csillagda környékén. A füstgázok meg a pára mindennapos jelenség volt errefelé, ám tesztelési célból egész jól vizsgázott a rendszer. Ebben az esetben a távcsőre magától ráforduló tubussapka problémája is meg lett oldva, noha az nem a tubuson, hanem a csillagda falán kapott helyet a súlycsökkentés céljából.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Horizontok és utak

Munkák kellős közepette gyakorlatilag úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a Tejútkeltét, azaz a hajnalt, így kb. három óra alvással vágtam neki a másnapnak, de megérte ezért a látványért. Csináltam brutál panorámákat, meg mindenféle képet, de mégis, ez a balról beúszó Tejút, jobbról út fogott meg a legjobban. Egyszerű kép. Egy követett és egy nem követett fotó... Most úgy döntöttem nem kellek az útba. :D A repcét letaposni nem ér, de nem is szórakoztunk vele, hisz olyan égboltfény volt, hogy lehetett látni fények nélkül is mondjuk azt, hogy hol van a keréknyom. :) Flóri rámszólt, hogy nézzem már az NGC7000-et, hogy látszódik: és tényleg. Nagyon tetszettek a fények, valamint végre megvolt a Tejút és a nyári csillagos égbolt feelingje. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
1 hozzászólás

LDN 845 és IC 444

Az utóbbi időben az építkezés miatt alig-alig érek rá, noha a nyerseket tudom gyűjteni, hála a félautomata rendszernek. Hatalmas segítség ez a Kstars-EKOS rendszer. Ha nem lenne, bizony fele ennyi expó se lett volna, igaz megkésve álltam rá erre az objektumra. A téma nagyon megtetszett a sötétködök miatt, ahogy azok az ionizált hidrogén előtt vannak, viszont a közeli fényes csillag nagyon megnehezítette a komponálást. 2022-04-11 19:30 A fényes csillag mellett jobboldalt a Medúza-köd se segített igazán a komponálásba, így maradt ez az instás megoldás. Bár nekem tetszik az 1:1, meg a közösségi oldalak is képesek megbírkózni vele, ráadásul szerintem az 533-nak is ilyen a képaránya. Lehet egy UHC réteg nem lett volna rossz, mely csillagkicsinyítőfunkciót látott volna, el, így erősebb csillagkicsinyítést alkalmaztam. H-alfa szűrővel viszont jól jártam, ahogy főleg a sötétködök mögött kiemelte a hidrogénködöket. A rendszer nem épp jó ég alatt van. Van fényszenny, valamint megülő füstgázok. Ezen lassan, remélhetőleg a nyáron próbálok változtatni, de a növekvő anyagárak nincsenek a segítségemre. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Hattyú csillagkép környéke

Párás, fátyolfelhős éjszakán készült sorozat, aminél az RGB az éj első fele volt, míg flip után a H-alfa következett reggelig.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdrészlet - Plato és a Montes Alpes

Kipróbáltam a főműszerrel az ASI kamerát, noha a körülmények nem voltak optimálisak (rossz seeing, némi jusztírhiba és felszálló meleg levegő) de még így is eléggé látványos a felbontásbeli különbség. Nyilván lehetne rajta még csiszolni. Szokásos Firecapture, Autostakkert3, Registax6 programokkal dolgoztam fel a képet, valamint PS-el kicsit a terminátor felé javítottam a fényeken illetve kontrasztot kapott, de azt érzem, hogy valahogy ez az a feldolgozás az, amilyennek elvártam eredetileg.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Messier 35 és NGC 2158

Eme csillaghalmazt gyakran mutatjuk meg távcsövekkel a téli és a tavaszi távcsöves bemutatóinkon. Igazán szép a két csillaghalmaz egy látómezőben. Már tavaly is le akartam fotózni, de kifutottam a rendelkezésre álló időből, így ez a lehetőség 2022-re tolódott.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Csillagos égbolt menedéke

A képet a Zselici Csillagpark kilátójából készítettem. Nem volt egyszerű, hiszen a kilátóban magasra nyúlnak a tartóoszlopok, ezért vagy 3 x 5 alkalommal kellett áthelyeznem az állványt a kilátó korlátján. Ez kb. 20 centis helyet jelent, ezért biztonság kedvéért fogtam az állványt, nehogy megtanuljon repülni 25 méter magasról a berendezés.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

23,5 órás Holdsarló

A felhőveszély ellenére napnyugta után azonnal látszódott távcsővel a Hold. Azért ez egy jó kis észlelés volt. :) Megnéztem binoklival, nagytávcsővel. Vizuálisan is próbálkoztam de úgy nem sikerült.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Messier 45 - Fiastyúk tesztfotó

Eme tesztfotónál egy új és csodás jövevényt teszteltem, egy HEQ5 Pro Goto mechanikát, mely minden probléma nélkül tette a dolgát. A mechanikára már nem a 72/420-ast raktam, hanem az életben először vásárolt távcsövemet a 150/750-est ami kicsit át lett alakítva. A tubusnál a mechanikával átellenesre került fel a vezetőtávcső. A póklábak ki lettek cserélve, bár beállításuk még szükséges. Harmatsapka kérdéses... polifoam van de az hosszútávon nem lesz megfelelő. Velúr nincs ... még nincs. :D A távcső szinte teljesen távvezérelt a tubussapka és a fókuszmotor kivételével. Általában mire odamegyek hozzá, addigra célra áll ( fényes csillagra ) és élességállító maszkkal ellenőrözöm, aztán fordulhat a dolgára. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Hiperszaturált Hold

Eme holdészlelés nagyon hangulatos volt. A deresedő fűben a megkeményedő vezetékek mellett még nem dideregve, de erőteljesen a képernyőre tapadva gyűjtöttem össze a felvételeket. A célom egy ASI120-as színeshold mozaik volt, melyet szerintem sikerült létrehozni. A projekt elején úgy voltam vele, hogy nem biztos, hogy sikerül... Este 18 óra fele kipakolásból Hamar éjfél lett mire végeztem. A légkör viszonylag nyugis volt, valamint a távcső is ellátta a feladatát. A feldolgozáskor kevés ismeretem volt a hiperszaturálásról. Azt tudtam, hogy nagyjából hogyan kell csinálni, de azt nem, hogy milyenre kell beállítani, így próbáltam kicsit igazítani a színeken, de nem gondoltam volna, hogy ennyire látványos lesz. Lehet, hogy önmagában és a nagy Holdasoknak ez vicces / gáz / rosszak a színek, stb... Nemtudom, de megint az a mondásom, hogy attól is szép az asztroélet, hogy lehet tanulni belőle. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdrészlet - Hatalmas sebek

Viszonylag jó égen sikerült ezt a felvételt készítenem. Számos ismerős alakzat látszik rajta. Nekem úgy összességében tetszett meg ez a terület, főként a Mare Imbrium peremével.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Átjáró az univerzumhoz

Vannak olyan napok, amikor úgy érzem, hogy bármi történjék is, én akkoris kimegyek fotózni egyedül, félelmet nem ismerve. Zselicbe nincs ami megegyen, de azért hangok vannak rendesen. A képet úgy fotóztam, hogy igazából bele se néztem a keresőbe, hanem érzésből fordítottam a fényképezőgépet. Mivel tartva attól, hogy a panorámából kimarad egy rész, ezért sokkal sűrűbb közökkel fotóztam. Fotózás előtt próbáltam úgy elhelyezkedni, hogy a befagyott tó gátja azt az irányt vegye fel, amerre a Tejút is áll, de nem gondoltam volna, hogy ennyire látványosra sikerül az előtér ezzel a fajta vetülettel. Azért is mentem ki ( kb. 2 órára összesen ), mert nem biztos, hogy a szezonban már összejön a havas táj a csillagos éggel. Minden évben vagy egyszer van ilyen lehetőség itt.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
1 hozzászólás

Sejtelmes Holdsarló

Megérkezett a felhősödés, de a felhőréseken azt az alkalmat vártam, amikor a fényes részt eltakarja a felhő, de az árnyékosat még nem, így a részletek egy képből is előbújnak. Felhők nélkül fotózva lett volna a legjobb, ám akkora dinamikatartománya nincs a fényképezőgépnek, hogy egy képből meg lehessen oldani. Ha már jöttek a felhők, akkor egy ilyen sejtelmes holdsarló képe volt a cél. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

A Zselic Fényei

Idén jól sikerült némi kis havazást kifogni, mert a hó meg az Újhold nem igazán ismerik egymást. Noha pár centis hótakarót nagyon nem lehet hótakarónak se nevezni, de ki a kicsit nem becsüli... Annyi szerencsém volt, hogy míg a tervezett szántóföldes dolog nem jött össze mert ott elolvadt a hó, addig a tavakon megmaradt az a kevéske lepel mert már eleve be voltak fagyva a vizeink. Noha nem siettem de azért nem is értem rá nagyon. Indítottam a távcsöveket, majd elindultam ki... szabályosan kiugrottam a Zselicbe. Gépet összeraktam majd a szokásos rutin, viszont most nem a tüköraknába néztem, hanem érzésből fordítottam a gépet és emiatt kicsit több kép keletkezett nagyobb átfedéssel de jóval pontosabban illesztett a program. A 90képes panorámafotón a Tejút íve alatt az Állatövi ellenfény dereng már jelezvén, hogy közeledik a tavasz. Eme jelenség igazi sötétégboltos csemege mely mostanában látszódik de még lehet majd februárban meg márciusban is látni. A havas táj felett a csillagos ég valami egészen bámulatos. Különleges hangulata van és nincs is sötét tulajdonképpen mert a hófelszín visszaveri a csillagok fényét.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

NGC 654 - Cassiopeia egyik nyílthalmaza

A Cassiopeia halmaza nem adta egykönnyen magát. Gyakran volt párás, fátylas idő, mely látszódik a képen a fényesebb csillagok körül pláne. ... de legalább derült volt. Megint azért választottam egy ilyen témát mert nagyon megtetszett a porköd, mely a halmaz felett rejtőzködik és így a kettő célobjektum együtt azért jól néz ki. A másik nehézséget már feldolgozáskor a csillagmező kezelése adta. Ebben a régióban iszonyat sok a csillag és emiatt a csillagkicsinyítést is valahogy máshogy kellett megoldani. Többszöri csillagkicsinyítéssel, vigyázva a halmazra talán sikerült elfogadhatóvá tenni a látómezőt. Bal alul és jobbra fent a vágás miatt a csillagok befénylenek. Legalább a kép egyharmadát levágtam mert valahogy így adta ki jól. Szerencsére lehetett vágni a képből a felbontás miatt. A kép elkészültekor már a tető is távvezérelhetővé vált, de amivel egy probléma megoldódik, ott keletkezik másfajta kérdés, de ettől is szép az asztrofotózás műszaki része. Tavaly ilyenkor még azthiszem húztam a szám, hogy mi ez a kis számítógépes rendszer, most meg... Érdekes szituáció na. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

1994 PC1 észlelése

A potenciálisan veszélyes, a felhőkarcolónál is nagyobb méretű aszteroidát egy jó hangulatú VCSE közös észlelés alkalmával sikerült lefotóznom. Ahogy készültek a képek, úgy töltöttem le azokat és mutattam meg a többieknek. Nem volt egyszerű az észlelés, mivel Telihold volt azon a napon ezért rendkívül erős volt a fénye, valamint jöttek a felhők, meg meridian flip nélkül a vezetőtávcső elkezdte nézni a csillagda falát. A feldolgozáskor beállítottam a fehéregyensúlyt, valamint behúztam a hátteret... már amit a kép engedett. A képeket rétegekként PS-ben egymásra pakoltam és beigazítottam a csillagokra, illetve világosítással átengedtem az aszteroida "fényét". Egyedül a hotpixelek maradtak, melyek a bolygatáskor mindig máshova estek. Ritkán adódik ilyen alkalom, amikor kisbolygót észlelek, valamint, hogy a rendszerek ezért vannak elindítva.... pláne Teliholdkor.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

A Gassendi kráter és környéke

A Gassendi kráter 110km átmérőjű, mely a Mare Humorum északi oldalán keletkezett. Nagyobb fázisnál tökéletes célpont a távcsöves bemutatóknak. A felvételen 1km-es részleteket sikerült megtalálni. Nagyon jó hangulatú volt az éjszaka egészen 21 óráig, amikor erős szél támadt. Dérnek, párának nem volt helye és olyan erővel világított a Hold, hogy alig lehetett ránézni direktben.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Vénusz

Hatalmas élmény volt megpillantani a kijelzőn a Vénusz remegő sarlócskáját. A rendszert sietősen raktam ki, egész pontosan már megkésve és szégyenszemre régen használtam a közös kedvenc távcsövünk, melynek tükrét Gyuri csiszolta. A simogató napsütésben izgalmas volt ROI módban begyűjteni a fényt majdnem 120 fps-el, de az eredményen csak feldolgozás után döbbentem meg. :) A látszó átmérője 62,75" és -4 magnitúdós volt az adatok szerint. ROI módot használtam a max felontás helyett 1024x684-et engedtem a kamerának és azt csaltam be kicsit nagyobb képszélességbe. Azthiszem életem első stackelt Vénusz fotója lett ez.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

C/2021 A1 (Leonard)

Talán az első hazai észlelések között van a kép, azonban sajnos vizuálisan nem láttam az üstököst. Egyszerűen 3-4ezer méter magasan kellene, hogy legyünk ehhez. A viharos szélben a képeken látszódik azért a kóma, talán picike csóva is, de ahhoz, hogy jobban látható legyen, nagyon meg kellett húzkodni a képet ( kb annyira, hogy a lencsén lévő szétterült kosz is előjött már ).

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

C/2021 A1 (Leonard)

Az utolsó pillanatban értem haza a fotózásból, hogy a távcsöveket az üstökös irányába fordíthassam. Noha távolról is elindíthattam volna őket, de a Zselic némely pontján gyakorlatilag nulla a térerő. :D Igazából nem is akartam velük szórakozni a hidegben. Inkább asztrotájképeztünk és miután hazaértem, akkor még volt pár percnyi sötét egem a felvételsorozathoz. :) Nem üti meg a maximális minőséget a kép, hisz nekem abba az irányba fényszennyezés van és ezért csak kompromisszumokat tudtam kötni a feldolgozással kapcsolatban.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

C/2021 A1 (Leonard)

Természetesen a legnagyobb munka után hullafáradtan és koszosan jutott eszembe, hogy ja másnap hajnalban derült, szóval három óra alvás után irány volt a Zselic, hogy készíthessek asztrotájképeket. Bőven megérte. Majdnem toszkánai hangulata van a fotónak, igaz csontra fagyott minden. :D Mi is!

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

LDN 1355 - A Segítő kéz-köd

A Helping Hand ködöt az LBN objektum után az éjszaka második felében kezdtem el fotózni. A fotózás végeztével a távcső automatán leparkolt, megelőzve az esetleges ütközést... ha netán elaludnék. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

LBN 575 - Kutyacsont köd

A most feltöltött fotóm neve megintcsak a saját fantáziám szüleménye. Nem találtam máshol megfelelő megnevezést az objektumra az azonosítón kívül. A kép érdekessége a technikai részletekben rejlik. Ez volt az első olyan felvételsorozat, ahol távolról indítottam a csillagdát. A tetőmozgatás még nincs megoldva, így azt segítettek lehúzni egy-egy telefonhívásra. A többit már tableten, mobilinternet segítségével intéztem. Teljes függetlenséget egyelőre nem szeretnék kiépíteni a távcsöves rendszernek, de a tetőmozgatás távvezérlésével egy olyan probléma oldódhat majd meg, hogy igazából akár ki is telepíthetem még sötétebb égboltra az egész csillagvizsgálót. A hely igazából megvan hozzá. Annak ellenére, hogy távolról indítottam, vagy épp annyira mentem ki a csillagdához, hogy én magam toljam elő a tetőt, azonkívül nagyon hangulatos és izgalmas volt, ahogy a képek gyűlnek és nagyon kíváncsi voltam, hogy hogyan sikerül ez a felvétel. Szerény véleményem szerint nem lett rossz. Azthiszem 2-3 képet kellett kidobni, valamint a legrosszabb 20%-ot a program nem vette figyelembe az átlagolásnál.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

H-alfa nap - Protuberancia

A Nap a nappali programunk távcsöves része. Ha jó az idő, akkor mi is vidámak vagyunk és aki jön-jön, neki megmutatjuk a Nap felszínét, valamint a protuberanciákat. A mai nap elég szép méretes példány alakult ki, ezért úgy voltam vele, hogy megpróbálom megörökíteni. Nagyon nem értek a Napfotózáshoz, viszont nálam volt a bolygókamera és megpróbáltam. Primér fókuszban készült a kép. Nem akartam vacakolni a 3x-os Barlow lencsével. Két videót készítettem. Az egyik a felszínre lett állítva, míg a protuberanciához kicsit nagyobb expóidőt használtam. Megpróbáltam összedolgozni őket. Persze az illesztés nem a legjobb, de első ízben tudtam ilyet megvalósítani. A színek mesterségesek. Egy Youtube videóból néztem, ahogy a színegyensúlyt állítják be. Elsősorban észlelési célból készült a kép, de Flóri meggyőzött, hogy töltsem fel és én fel is töltöm szépen mindenhova! Nem volt brutál meleg, nem volt nagy szél, hanem totál nyugis, és kellemes időjárás két csoport között, így szinte kikapcsolódás volt elkészíteni ezt a felvételt.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
2 hozzászólás

IC 5146 - Selyemgubó-köd

2021 - VCSE Ausztriai észlelőhétvégére tervezett asztrofotó: Végül elkészült, noha a feldolgozás sajnos időbe telt és nem is értem rá nagyon, valamint kimaradtak a flatek, amit itthon csináltam meg. Mivel a flatbox hagy maga után kívánnivalót, ami nekem van, ezért skyflatet csináltam a szomszéd orra előtt hadonászva a távcsővel csak. :D A fotó saját véleményem szerint remekre sikeredett. Csupán kicsit a csillagkicsinyítésnél lett túlhúzva picit a felvétel, de itt talán nem olyan nagy bűn ez. A nyersek gyűjtése nem volt zökkenőmentes az áramingadozás, valamint a mechanika gyengeségei miatt. Nem is a teherbírás volt a gond, hanem szerintem szét kéne burítani ezt a mechanikát és kitisztítani, valamint egy csapágyazás se ártana... Agyon van használva az egész, de mégis remekül vitte a rendszert. A tubus átépített, egész pontosan a segédtükörtartó lábak ki vannak cserélve, ráadásul pontosan be vannak állítva. A kihuzat alap, de szintén be lett állítva, valamint a tökéletes egyensúly érdekében levettem a keresőtávcső papucsot és a prizmasínnel ellentétes irányba raktam és fúrtam fel, így elég volt egy 9x50-es Springload kerestávcső a fehér tartókájával... Rögtönözni kellett na. Általában flip után kicsit gyengébben teljesített a rendszer, de azthiszem 2-3 képet kellett csak kidobni. Ha ezt tudom, hogy ennyire jó az ég, akkor fele expóval két téma is sikerült volna... sőt talán egy harmadik is... Na de majd legközelebb. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Északoló Göncölszekér

2021 - VCSE Ausztriai észlelőhétvége 3. nap: Hatalmas élmény volt látni, ahogy az észlelőhétvégén minden éjjel a Gööncölszekér szinte belesüllyedt a fenyőfákba. Mindig akartam egy-egy fenyőfás fotósorozatot és az álmom teljesült nem egy képpel, hanem kettő timelapse felvétellel. Azonban ennél a képnél egyszerűen rohantunk le ismét a facsoporthoz, ugyanis észrevettem, hogy árnyékot vet az Orion csillagkép miatt. :D Homogén füves területen ez könnyen megfigyelhető, ha jó az ég.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Korahajnali égbolt

2021 - VCSE Ausztriai észlelőhétvége 3. nap: Az észlelőhétvégére szerencsére csodás időben lett részünk, így érdemes volt minden percét kihasználni. Az éjszaka második felében a nyári csillagképek nyugovóra tértek lassan, míg délkeleten előbújtak a téliek. Az égbolt állapota kitűnőre javult, ahogy a város fényeit csökkentették. Olyan külöönlegességek voltak, mint például a facsoport, mely árnyékot vetett az Orion csillagkép fényében. Az állatövi fény sávját is könnyen meg lehetett találni, akárcsak az ellenfényt. Természetesen a második körpanoráma nem maradhatott ki. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Nyugvó Jupiter

2021 - VCSE Ausztriai észlelőhétvége 2. nap: Először a Szaturnusz nyugvását néztem végig vizuálisan, majd úgydöntöttem, hogy megpróbálom lefotózni a Jupiter nyugvását a hegyekben. Az érdekesség az volt, amit a Szaturnusznál is észrevettem, hogy nyugváskor a fénye szóródik a hegygerincen lévő fűszálakon... A képen elég egyértelműen látszódik a jelenség, noha "ökörpisinek" látszódik a nyomvonaluk, azonban azt nem az állvány csinálta, hanem a lágyan ringatózó légköri turbulencia. Nagyszerű élmény volt ezt is átélni! :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Trahütten startrails

2021 - VCSE Ausztriai észlelőhétvége 2. nap: Direkt készítettem egy olyan timelapse sorozatot, melyben a Polaris helyezkedik el a fenyvessel. Idehaza találni ilyen fás előteret elég nehéz ( vagy nem kerestem eléggé ). Az észlelőhétvégén szerencsére tökéletes helyen voltak. Még most is átérzem az észlelőhétvége hangulatát.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Nyugvó Tejútcentrum a hegyekben

2021 - VCSE Ausztriai észlelőhétvége 2. nap: A második estén tervben volt egy nyugvó Tejútcentrum minél részletesebb megörökítése a klasszikus alpesi tájjal az előtérben. Jóval kevesebbet kellett szenvedni a feldolgozással, mint kb 200 méteren hála a jóval tisztább légkörnek. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdnyugta Stájerországban

2021 - VCSE Ausztriai észlelőhétvége 2. nap: Régóta vágytam egy olyan Holdlementére, ahol a horizont kicsit magasabban, de távolabb is helyezkedik el, így egy adott Holdnyugta látványos lehet. Ebben az esetben minden várakozásomat felülmúlta a látvány. A Hold helyett a fenyőfákra fókuszáltam, és exponáltam, így láthatóvá válik, ahogy a tűleveleiken megcsillan a Holdnak a fénye.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Ablak az Univerzumra

2021 - VCSE Ausztriai észlelőhétvége 2. nap: Ez lett az első klasszikus fulldome panorámám az észlelőhétvégéről, melynek hatalmas felbontásából eredően az illesztéssel voltak gondjaim... egész pontosan a számítógéppel, mely kb. 6. nekifutásra bírta összerakni az egészet. A kiváló minőségű égbolton mind a csillagok összessége, mind a Jupiter és mind az Orion csillagkép megderítette a tájat. Szabad szemmel könnyedén lehetett tájékozódni az üdezöld gyepen. Nem kellett attól tartani, hogy megbotlik az ember. :D

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Weinebene Deepscape

2021 - VCSE Ausztriai észlelőhétvége 2. nap: Természetesen a nagypanoráma se maradhatott el a szinte ikonikus látképpel. A nyugvó Barnard E-től kezdve egészen a Vállfa halmazon át az M27ig minden rajta van. További sötétködökről nem is beszélve.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Észelők és pihenők

2021 - VCSE Ausztriai észlelőhétvége 2. nap: Míg az asztrofotós rendszerek dolgoznak, addig vizuális észlelés zajlik a vizuális "réten", vagy épp... szimplán csak hátradőlve a távcsövek előtt, szabad szemmel csodálva az ausztriai égbolt látványát... :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Legendás Karácsonyfa halmaz

2021 - VCSE Ausztriai észlelőhétvége 2. nap: Első este lekéstem a "Karácsonyfa halmaz együttállást" ezért második nap már beterveztem a szigorúan betartott órarendbe. A második nap estéje a hegymászás után nekem különösen kegyetlen volt, mivel tudtam, hogy harmadik este már használhatatlan leszek, valamint, hogy esélyes lehet a harmadik esti borult ég, ezért minden géppel, erővel a második estére összpontosítottam. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Centrumnyugta

2021 - VCSE Ausztriai észlelőhétvége 1. nap: Bámulatos égbolt mellé társult bámulatos terep és horizont. A zselici erdőség után rendkívül szokatlan volt a "hegyes" fenyőfákkal teletzdelt hegyek. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Észlelőhétvége Nagygöncölje

2021 - VCSE Ausztriai észlelőhétvége 1. nap: Nem maradhatott ki az észlelőhétvégéről eme látvány se. Deutschlandberg fénye csak délkeleten volt zavaró, de az is éjfélig, mivel lekapcsolták a közvilágítás nagyrészét. A város kivételével a többi égtájon nagyon mély volt az ég.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
1 hozzászólás

Faltól-falig panoráma ( Égorgia )

2021 - VCSE Ausztriai észlelőhétvége 1. nap: A VCSE Ausztriai észlelőhétvége első estéje a fátyolfelhők ellenére egy nagyon mély égboltot produkált. Noha kicsit túl korán, de elkészítettem a faltól-falig panorámát a sok további projekt előtt. Az egyenlítőt ebben az esetében a Tejút sávja alkotja.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Az első körpanoráma az észlelőhétvégéről

2021 - VCSE Ausztriai észlelőhétvége 1. nap: Hiába az átvonuló fátylak, már az észlelőhétvége első estéjén is látszódott, hogy nem egy átlagos magyarországi égbolttal van dolgunk.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Augusztusi tűzijáték

Sajnos hamar hazakellett jönnünk a táborból, mert várt ránk egy ötnapos Perseidás roham, amikor azért a látogatószám magasabb volt, mint az észlelt meteorok száma. Minden este több százan voltak az épület előtt és minden nap több mint 200 embernek tudtam megmutatni az égbolt látványosságait távcsövön keresztül. Jövőre nincs menekvés. Teliholdas Perseidák lesznek szerencsére, szóval biztos nem kell majd annyira sietve hazajönnünk. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
2 hozzászólás

LDN 792 - Kunkori köd

A táborban sokszor volt téma, hogy na de majd jövőre, amikor már csak el kell indítani a Zselicben a rendszereket... Nos ez a jövő újabb lépéssel közelebb került. A tegnapi estén be lettek állítva a mechanikák, hogy dolguk végeztével a távcsöveket fordítsák be a tető síkja alá, valamint ha esetleg elaludnék, akkor a rendszerek biztonságból parkoljanak. Eme fotó már a távvezérelt rendszerrel készült. A Kunkori nevet én találtam ki. Remélem a NASA nem kerget meg érte

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Éjszakák hangulata

A 60 képes panorámaképet a VEGA '21 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtábor egyik derült estéjén sikerült megvalósítani, amikor már besötétedett teljesen és elkezdődtek az észlelések. Már két évvel ezelőtt is tervezett volt a fotó elkészítése, azonban vagy az időjárás, vagy időhiány tette lehetetlenné az elkészítését. 

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Agrippa, Godin és Rima Ariadaeus

Nagyon vártam már egy hajnali időszakot a Holdazásra, de a Hold rossz helyre került nálam, ezért fokozott turbulencián keresztül sikerült csak fotózni. Nagyon rángatózott a kép, vélhetően a házból kiáramló meleg levegő miatt. Hangulatból szerencsére nem volt hiány. Először szépen körbepásztáztam a Hold felszínét a rendszerrel, majd eme terület megtetszett egy 10000 képes videóhoz. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Theophilus és Cyrillus

Tesztfotóként készült ez a felvétel, melyet nagyon megkedveltem. A Hold ekkor a LEO csillagképben mozgott... el is fedte a Leo triplet M105 galaxisát. Azóta új kamera került fel a távcsőre, egy komolyabb az ASI290MM csak sajnos most a Hold nincs jó helyen ahhoz, hogy letudjam fotózni / videózni. Ezt a kráter párost ( hármast ) szoktuk mutatni vendégeknek ebben a Holdfázisban, ha az időjárás engedi. :)

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdsarló mozaik

Az átvonuló fátyolfelhők miatt primér fókuszban videózgattam, de a végére egy mozaikot is sikerült készíteni, aztán átváltottam okulárra, hogy megnézzem azt, ahogy lenyugszik a ház felett az égi kísérőnk. Ez az első képem az ASI290-el. Kicsit lassabb a rendszer, hisz erős a kamera, de annak ellenére egy élmény volt vele fotózni.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Régi idők csillagösvénye

A felvétel egy 80 képből álló panorámakép, mely a Zselicben készült. Távcsöves bemutató után nem engedtem, hogy a fáradtság erősebb legyen, hisz a jó égbolt az ritka sajnos. Teljesen egyedül ezen a vidéken az ember annyira mégse érezte magát egyedül a zörgő erdő miatt. :) A városoktól távol egy-egy derült, holdfénymentes éjszakán érdemes felnézni az égboltra. Több mint kétezer csillag, Tejút meg mindenféle kis ködösség látszódik szabad szemmel. Míg a mai világban autózni kell, hogy a városi fényektől távol kerüljünk, addig a régi időkben ez nem volt így. Elődeink nagyon szép csillagos égbolt alatt aludtak. A csillagok fénye annyira megderíti a tájat, hogy pld a házikók fehérre mázolt fala szabályosan világít, mivel visszaveri az égbolt fényét. Bizonyos objektumok, mint pld a Szíriusz, Jupiter, Vénusz éles árnyékokat vetnek, melyet lehet látni, ha az ember szeme hozzászokik teljesen a sötétséghez.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Archimedes kráter és környéke

Tesztelgetés közben, jusztírozás előtt kiszakadt a távcső egyik szorítócsavarja, így elkezdett kókadni a rendszer. Megigazítva és újra bejusztírozva kicsit csámpás szerkezettel, de pontos jusztírral sikerült felvételeket készíteni. Ezt a mozaikot tesztelés céljából készítettem, melynél talán kezdem elérni azt a felbontást, amire számítottam. Nagyobb mozaikot próbáltam 19.-én de a légkör egyik pillanatról a másikra szinte nyugtalanná vált, így inkább abbahagytam a videózást és vizualizáltam tovább. ( pld Copernicus-t). A felvételen az Archimedes kráter látszódik legfelül az Aristillussal és picivel jobbra lent az Autolycus helyezkedik el.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Holdsarló

A JURA további tesztje volt egy hatalmas mozaik elkészítése. Igaz már 1-1 panel látványa is hanyattesős volt, de egészben lenyűgöző látvány az egész panorámakép, mely a kis felbontás után azért bőven elérte a 14 ezer pixel szélességet.

Tovább az észleléshez »
Schmall Rafael
0 hozzászólás

Részleges napfogyatkozás

Photoshopban vágtam, forgattam. A granulációt nem tudtam előhozni a turbulens légkör miatt. A kamera ebben az esetben egy ASI120MM-S volt.

Tovább az észleléshez »