Mélyég észlelések

Az "Oroszlán-köd" (SH2-132) egy halvány, de csillagászok számára érdekes diffúz csillagköd a Cepheus (Cepheusz) csillagképben, melyet asztrofotósok is előszeretettel örökítenek meg. Nagyjából 10 400 fényévre van tőlünk. A rejtőzködő oroszlánt egy speciális technikával, keskeny sávú szűrőkkel sikerült megörökítenem. Az Oroszlán-köd szépsége abban is rejlik, hogy a vöröses-narancsos, hidrogénben gazdag régió mellé társul egy ionizált oxigénben gazdag, kékes terület is, amely egy speciális színpalettát (Hubble-paletta) alkalmazva láthatóvá is válik.

A felvételt az NGC-7635 jelű emissziós ködről készítettem,amelyen látható a kép alsó részén a Messier 52 nyílthalmaz is. A ködösség központjában a Napunknál körülbelül negyvenszer nagyobb tömegű szuperóriás található. Az óriás csillagszele hihetetlen erővel fújja szét a körülötte található csillagközi anyagot, ami részben a csillag által kidobott anyag. A csillag nagy energiájú sugárzása világításra gerjeszti az őt körülvevő hidrogénből álló gázfelhőt, ami 656,2 nm-es H-alfa vonal hullámhosszán nagyon erősen sugároz. A ködösség közepén látszódó buborék 7 millió km/h-s sebességgel tágul. Központi csillaga valószínűleg néhány millió éven belül szupernóvaként fogja végezni. Átmérője 6 fényév (5,67·1016 m) A felvételeket monokróm kamerával készítettem hidrogén, oxigén és kén szűrők segítségével. A kén felvételek vörös, az oxigén kék és a hidrogén zöld színt kapott. A felvételeket a kertemben készültek és Siril illetve Photoshop szoftverrel dolgoztam fel.

Bohócarc-ködöt leggyakrabban Pacman-ködként emlegetik. Edward Barnard fedezte fel 1881. november 16-án a 9500 fényév távolságra lévő, 96 fényév átmérőjű ködösséget. A szabálytalan kör alakú, főként hidrogénből és oxigénből álló ködösségben egy sötétköd figyelhető meg. Az IC 1591 katalógusszámú fiatal, néhány millió éves nyílthalmaz is látható benne, ami a köd anyagából született és ionizálja azt, emiatt láthatjuk. A nebula peremén láthatóak a Bok globulák, melyek valójában a hidrogénfelhő sűrűbb részei, ezért ellenállnak a nyílthalmaz csillagszelének, leárnyékolva a mögöttük lévő térséget. Kedvező esetben a globulákból újabb naprendszerek keletkezhetnek. A felvételt hamisszínes eljárással, a Hubble-paletta szerint dolgoztam fel.

Büszke vagyok, hogy a szülőfalumból ilyen felvételt készíthettem, így most már nem csak számomra válik láthatóvá, hanem meg is tudom mutatni, hogy milyen lélegzetelállító csodák vannak a fejünk felett az égen. A fotót hidrogén, kén és oxigén szűrők segítségével, majd a Hubble-palettával dolgoztam fel. 1787-ben fedezte fel Caroline Herschel, testvére, William Herschel katalogizálta a Cepheus csillagképben található ködösséget, melynek anyagából jelenleg egy nyílthalmaz alakul ki. Az így kialakuló csillagok "szele" néhány millió éven belül szétoszlatja a ködöt, viszont a nyílthalmaz csillagainak egy része túlélheti a Napot is. Megközelítőleg 8000 fényévre található. A sugara kb.20 fényév. A vöröses hidrogén köd félkör alakban vesz körül egy világosabb, kékes színű területet. A vöröses emissziós köd a kép közepe fele a legfényesebb, innen "balra" gyorsan csökken fényessége, viszont "jobb oldalt" lassabb az átmenet élénkvörösből teljesen feketébe. A hidrogénfelhőt számos nagy kiterjedésű sötétköd tagolja. A vöröses köd egy csuklyát viselő alakot formáz, innen származik elnevezése is. Csúcsos csuklyája a kép tetején halványan kivehető, mellkasa előtt helyezkedik el az említett világosabb terület.

Az NGC 7000 köd mexikói-öböl területe nagyon megtetszett, ezen területen csillagok keletkezése zajlik, ezért tűnik ilyen fényesnek ez a terület. A ködöt ionizált hidrogén, oxigén és kén alkotja, emiatt lehet keskenysávban fotózni, Hubble palettával. Ezeket a képeket Siril, illetve Photoshop szoftverrel szerkesztettem.

A képet hűtött monokróm kameréval készítettem, hidrogén, oxigén és kén szűrőkkel. A feldolgozás a Siril és a Photoshop szoftverrel történt. A képen látható a Cygnus X-1 fekete lyuk által keltett lökéshullám. Mégis a kép leglátványosabb része a tulipánra hasonlító emissziós köd.

Nem egy mély egezős optika,de gondoltam teszek egy próbát vele,mivel a Tejút minden részét imádom azért erre esett a választásom...szerkesztésnél nem akartam túl húzni a dolgokat inkább maradtam a természetes hatásnál

Kiváncsiságból megvettem a kis Seestar s30 robottávcsövet,de igazság szerint nem az én műfajom úgy érzem....azért egy párszot elővettem és még fogom is szerintem...mikor időhiány van és gyorsan kell ,akkor nagyon is megfelel :-D

A képet még Októberben fotóztam, egyderült éjszakán. Végre azon napon nem voltak felhők, és volt időm a rendszert elíndítani. A képeket már a pixinsight dolgoztam fel. A Triangulum-galaxis (M33, NGC 598) mintegy hárommillió fényévre levő spirálgalaxis az Északi Háromszög (Triangulum) csillagképben. Mérete kicsinek számít szomszédaihoz – a Tejútrendszerhez és az Androméda-galaxishoz – képest, de átlagosnak mondható a legtöbb spirálgalaxissal összehasonlítva.

Az M74-galaxis szerkezetre egy szinte tökéletes Fibonacci spirál, amely körülbelül 32 millió fényévnyire található, a Halak (Pisces) csillagképben.  Átmérője körülbelül 95 000 fényév, mérete nagyjából megegyezik a Tejútrendszerével, és körülbelül 100 milliárd csillag alkotja. Alacsony felületi fényessége miatt nehezen észlelhető, valószínűleg ezért a "Fantom-galaxis" elnevezés

2025.05.22-én Namíbiában, az Isabis-völgyben fekvő Isabis Astrolodge udvarán készült felvételem a Kentaur csillagképben található NGC 4945 katalógusszámú küllős spirálgalaxisról. A galaxis az élét mutatja felénk, ezért elnyúlt-elliptikus alakúnak látszik, sötét, sűrű por- és gázfelhők szabdalják, színe vöröses-sárgás. Seyfert-galaxis, erős rádió- és röntgenforrás a magjában aktív nagytömegű fekete lyuk miatt. Továbbá csillagontó galaxis is, aktív csillagkeletkezés folyik benne, eddig két szupernovát fedeztek fel a galaxisban. A galaxis körülvevő haló kifejezetten nagytömegű a többi galaxishoz viszonyítva is. James Dunlop fedezte fel 1826-ban, az M83 galaxiscsoport egyik legfényesebb tagja, 165 000 fényév az átmérője és 11 millió fényévre van tőlünk.

A Cassiopeia csillagkép területén számos különleges és szép csillaghalmaz található. Közülük számomra az NGC 654 és az NGC 663 nyílthalmazok együttese bizonyult a legimpozánsabbnak, amelyek az általam használt műszerekkel egy látómezőben is szép kompozíciót alkotnak. A két halmazon túl azonban ez az égterület további érdekességeket is rejt: itt húzódnak az LDN 1332, LDN 1334 és LDN 1337 jelű sötét ködök, amelyek finom, nehezen megfigyelhető struktúrái már komoly kihívást jelentettek. Ezek megörökítésével először 2025 elején próbálkoztam, ám ekkor nem voltam elégedett a végeredménnyel, így októberben, egy teljesen holdmentes, kedvezőbb légköri tulajdonságokkal jellemezhető éjszakán ismét nekiláttam a célpontok fotózásának. Célom az volt, hogy a hosszabb expozíciós idők és a jobb égboltviszonyok segítségével a sötét ködösségek részletei jobban kirajzolódjanak, emellett pedig a halmazok csillagai is szebben jelenjenek meg a végső képen.

Az augusztus végi derült éjszakák jó lehetőséget adtak arra, hogy a híres Fátyol-köd egyik részét megörökítsem. Fényessége révén egyszerűbb célpont volt, de így is több mint tíz órányi képanyagot gyűjtöttem hozzá a halványabb részletek miatt. Kiterjedése sem kicsi, szépen kitöltötte a kamera látómezejét. Maga az objektum a Hattyú csillagképben található, körülbelül 1500 fényévnyire tőlünk. A ködösség egy szupernóva-robbanás maradványa, színét pedig az egykori csillag külső rétegeiben található hidrogén és oxigén adja. Távcsőben, ha jól emlékszem, kétszer sikerült megpillantani, akkor is valamelyik speciális, keskenysávú szűrő segítségével, mely főként az oxigén vonalára korlátozta azt a fényt, ami végül a szemünkbe ért.

Június végén az NGC 6914 jelű ködöt választottam célpontomnak. A Tejúton belül számos vörös emissziós köd található, ezek között az NGC 6914 kék reflexiós ködje különösen látványos kontrasztot nyújt az eszközeimmel lefedhető látómezőben. Kék színét a környezetében található forró, kékes csillagok fényének szóródása adja. Az objektum a Hattyú csillagképben helyezkedik el, és gazdag sötét porköd-struktúrák is tagolják a területet. A reflexiós köd teljes szépségének kiemelésére a teljes látható tartományban készítettem felvételeket, míg a vörös emissziós ködök kontrasztosabb megjelenítéséhez keskenysávú felvételeket is alkalmaztam.

Februárban több napon át derült, holdmentes éjszakák voltak, így elkezdtem fotózni egy régóta tervezett célpontot: a híres Lófej-ködöt és környezetét. A köd az Orion csillagkép övében, a kép közepén erősen fénylő Alnitak csillag mellett található. A Lófej-köd valójában egy sötét köd, amely a mögötte húzódó hidrogénfelhő fényének köszönhetően válik láthatóvá. Mellette az NGC 2023 jelű reflexiós köd kékes színe a közepén található fiatal csillagnak köszönhető, ami szép kontrasztot ad a területnek. Hasonlóan reflexiós köd a Láng-köd is, ám ez inkább sárgás árnyalatú. A reflexiós ködök sorát a kép bal szélén látható NGC 2024 zárja.

A tavaszi galaxisszezon során az újabb célpontjaim az NGC 4631, más néven Bálna-galaxis és az NGC 4656, azaz a Pajszer-galaxis voltak. A képen jobb felül látható Bálna-galaxisra éléről látunk rá, így különösen sok részlet mutatkozik benne. Érdekes módon én egy kicsit másképp látom benne a bálna alakot, mint ahogyan azt a legtöbb helyen leírják, de minden esetre tényleg bálnára hasonlít. Fölötte az NGC 4624 galaxis is jól kivehető, míg a háttérben megbúvó kisebb galaxisok már-már csillagként tűnnek fel. A kompozíció érdekessége, hogy a Bálnával egy látómezőbe esett a Pajszer-galaxis, amely szintén az éléről látszik és formája tükrözi a becenevét. Ezt a galaxist a küllős spirálgalaxisok közé sorolják, azonban a Bálnával való gravitációs kölcsönhatás torzította az alakját. Mindkét objektum nagyjából 30 millió fényévre található tőlünk.

Ha tavasz, akkor a galaxisoké a főszerep. Ha jól számoltam, a tavaszi derült éjszakákon hat galaxist fotóztam, de a kidolgozást a kedvencemmel, a Tű galaxissal kezdtem. A neve tökéletesen illik rá: oldalról látunk rá a galaxisra, így valóban egy vékony tűhöz hasonlít. Ez a nagyjából 40 millió fényévre található galaxis relatíve könnyebb célpont, de különösen figyeltem arra, hogy a galaxist átszelő porsávból minél több részletet ki tudjak hozni, ezért két éjszakán át fotóztam. A végeredménynek kifejezetten örülök, különösen azért, mert a közel 7 órányi nyersanyagnak köszönhetően a háttérben több távoli, kisebb galaxis is előtűnt a kép feldolgozása során.

Kevés olyan objektum van, amely a vizuális élménye miatt válik célponttá számomra, de az NGC 7789, vagy más néven Caroline rózsája csillaghalmaz, ezek egyike. A nagyjából 1000 csillagot magába foglaló halmaz nevét a csillagok rózsa szirmaira emlékeztető mintázata miatt kapta. Az objektumot William Herschel húga, Caroline fedezte fel még 1783-ban. Először a Vega Csillagászati Egyesület 2023-as nyári táborában láttam ezt a halmazt egy 35 centiméteres távcsőben, de akkor még nem láttam meg benne a rózsaszerű szirmokat. Idén nyáron azonban, a Magyar Csillagászati Egyesület ifjúsági táborában ismét távcsővégre került, és ekkor már-már sikerült meglátnom a rózsa formáját.

Az előző M38 feltöltés kivágott részlete....

A Messier 38, más néven a Tengericsillag-halmaz a Szekeres csillagkép északi részén található nyílthalmaz. A földtől való távolsága 4200 fényév. A képen megtalálható az Abell 9 jelű planetáris köd, a háttérben / előtérben a Szekeres csillagkép irányában látható hidrogéngázból és plazmából álló, világító csillagközi felhő - HII régió látható. A csillagok LRGB színkalibráltak, a háttér Hidrogén alfa szűrővel készült.