Mélyég észlelések

Az Androméda-galaxis a Tejútrendszerhez legközelebbi nagy galaxis. Eredetileg Androméda-ködnek nevezték , és Messier 31 , M31 és NGC 224 néven katalógusba sorolták . Átmérője körülbelül 152 000 fényév, és hozzávetőlegesen 2,5 millió fényév távolságra van a Földtől. A galaxis neve a földi égbolt azon területéről származik, ahol megjelenik, az Androméda csillagképből , amely maga is arról a hercegnőről kapta a nevét , aki a görög mitológiában Perszeusz felesége volt . Az Androméda-galaxis tömege ugyanolyan nagyságrendű, mint a Tejútrendszeré, 1 billió naptömeg. Bármelyik galaxis tömegét nehéz pontosan megbecsülni, de sokáig azt hitték, hogy az Androméda-galaxis tömege 25-50%-kal nagyobb, mint a Tejút. Ezt azonban megkérdőjelezték azok a 21. század eleji tanulmányok, amelyek az Androméda-galaxis esetében valószínűleg kisebb tömeget, a Tejútrendszer esetében pedig nagyobb tömeget jeleztek. Az Androméda-galaxis kiterjedését tekintve a galaxisok helyi csoportjának legnagyobb tagja. A Tejútrendszer és az Androméda galaxisok várhatóan körülbelül 4-5 milliárd éven belül ütköznek egymással , és kialakul egy óriási elliptikus, vagy egy nagy lencse alakú galaxis. Az Androméda-galaxis 3,4-es látszólagos magnitúdójával a Messier-objektumok közül a legfényesebbek közé tartozik , és szabad szemmel látható a Földről hold nélküli éjszakákon, még akkor is, ha mérsékelt fényszennyezettségű területekről nézzük . Csillagjainak száma kb. 1billió (ezermilliárd). A képen látható még az M110, és az M32 galaxis is. A kép 5 éjszaka alatt készült, 8 mozaikból állítottam össze. A végső kép egyenként 4,5 óra, összesen 34 óra képanyagból állt össze. Méretére jellemző, hogy közel 2 GB a terjedelme.

A Hattyú csillagkép irányában több kiterjedt ködkomplexum található. A képen egy ilyen komplex ködösség (egyéb objektumok mellett az emissziós, a reflexiós és a sötét porködök egyaránt megtalálhatóak benne) központi része látható annak környezetével. A ködösségben - mint tündöklő gyémántok az égen, - az NGC 6914 objektum reflexiós ködjei (VdB 131 és VdB 132) fényükkel beragyogják környezetüket. Az NGC 6914 tehát egy olyan, Földünktől mintegy 6000 fényév távolságban elhelyezkedő objektum, amely több reflexiós ködből áll. Az objektumot elsőként Jean Marie Edouard Stephan, francia csillagász észlelte 1881-ben. A VdB 131 jelű reflexiós köd némiképp halványabbnak látszik szomszédjánál, a VdB 132 jelű reflexiós ködnél. Az NGC 6914 tanulmányozása során rengeteg fiatal csillagot találtak a régióban, ami azt bizonyítja, hogy a terület galaxisunk egyik csillagkeletkezési régiója. A kékes színű reflexiós ködöket az ott született, még fiatal (néhány millió éves), B típusú csillagok világítják meg. A kép nagyobb részét kitöltő emissziós ködösségek pedig kiterjedt hidrogénfelhők, melyeket a közelükben lévő forró, fényes, O típusú csillagok sugárzása ionizál. A kép elkészítésének körülményei: Dual-band szűrővel 4h 50', RGB-ben pedig 4h 48'expozíciós idővel dolgoztam két kitelepülés alkalmával, ugyanazon helyszínről. Az RGB anyagot a valós csillagszínek visszaadásán túlmenően felhasználtam a teljes kép élénkebb, ragyogóbb megjelenítéséhez.

Tegnap este, míg arra vártam, hogy elkezdhessem az M31 8 mozaikos fotózás folytatását, gyorsan készítettem egy sorozatot az M39 halmazról. A Messier 39 - vagy NGC 7092 - egy nyilt csillaghalmaz a Cygnus (Hattyú) csillagképben, körülbelül 800 fényévre. A nyilt csillaghalmazok csillagászati ​​szempontból viszonylag fiatal objektumok. Az M39 csupán 250 millió éves lehet. Egyes gömbhalmazok viszont akár 11 ​​milliárd évesnél is idősebbek. A nyílt halmaz csillagai egy nagy csillagközi gázfelhőből alakultak ki, és tagjai még mindig laza gravitációs kapcsolatban állnak egymással.

Március elején kezdtem el fotózni az M106-os katalógusszámú galaxist és gazdag környezetét. Ezután jött egy hosszabb Hold- és derültmentes időszak, így csak májusban tudtam folytatni a fotongyűjtést. Így összességében kicsivel több mint 7 órányi anyagot tudtam beletenni ebbe az objektumba, hogy a külső, halványabb részeket is elő tudjam hozni a feldolgozás során. Főként a 23 millió fényévre található galaxis környezete miatt esett a választásom erre a területre, mivel a látómezőben több, kisebb galaxis is feltűnik, amikben ráadásul sikerült részleteket is megörökítenem. A sok kisebb galaxis mellett viszont az NGC 4217-es katalógusszámú galaxis az, ami a legfeltűnőbb az M106 mellett. Erre a galaxisra az éléről látunk rá, a benne lévő porsávban pedig sok részlet mutatkozik meg. Igyekztem utánajárni, hogy ezúttal mi a legmesszebb objektum a felvételen. Amiről biztos információt találtam az a NGC 4226-os galaxis, melynek távolsága nagyjából 391 millió fényév. A háttérben viszont van több, még távolabb, kisebb galaxis is. A fotó a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program kiírt Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj támogatásával valósulhatott meg.

Április utolsó éjszakáján igazán szép és nyugodt egünk volt, így a Herkules csillagkép híres gömbhalmazát, a Messier 13-at vettem célba. Vizuálisan mindig is megfogott, főleg a nagyobb távcsövekben, melyek már csillagaira bontották a középső részét is, de a mellette látható fényes vörös és kék csillagok is hozzájárulnak a vizuális látványhoz. Maga az M13 egyébként fényes gömbhalmaz, sötétebb égen szabad szemmel is megtalálható a Herkules csillagkép vállánál. A látványán túl még egy érdekessége, hogy az 1974-es arecibói üzenet is ezt a halmazt célozta meg. A környezete is figyelemre méltó. A képen számos háttérgalaxis is felfedezhető. Ezek közül kiemelném a 64 millió fényévre lévő NGC 6207-es és NGC 4617-es galaxisokat. Utóbbi fénye időben már többet utazott míg érzékelőt ért, mivel távolsága nagyjából 503 millió fényév. A fotó a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program kiírt Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj támogatásával valósulhatott meg.

Február 16-án éjjel az 51%-os Hold ellenére az M108 Szörfdeszka galaxist és az M97 Bagoly-ködöt vettem célba. Alapvetően rendkívül érdekesnek találtam a célpontlista összeállításánál a kettő objektumot egy látómezőn belül, illetve arra is kíváncsi voltam a fotózás során hogy a holdfázis mennyire fog hatni a végeredményre. Az M97 egy planetáris köd, tehát egy élete végén járó csillag ledobott, fénylő külső burka, aminek további érdekessége, hogy egy bagoly fejére emlékezettete felfedezőjét, innen kapta az elnevezését is. Hogy egy kicsit a kozmikus perspektívát is tudjam érzékeltetni a képpel, a jobb oldalon található M108 fénye 46 millió évet utazott, hogy szenzort érjen, míg az M97 a mi galaxisunkban található, 2600 fényévre tőlünk. A Hold ellenére egész jól sikerült a fotó, ráadásul több időt is tudtam ekkor belefektetni a fotózásába, összesen 3 óra 45 percnyi anyagot sikerült gyűjtenem az objektumokról. A kettő fő célpont mellett a kép hátterében sok más, kisebb galaxis is felfedezhető. A fotó a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program kiírt Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj támogatásával valósulhatott meg.

Január 29. és 30. éjszakáján egy látványos és a nevére abszolút hasonlító objektumot fotóztam. A célpont a Lófej-köd és környezete volt, ami már a megszokott tükörreflexes fényképezőgépnél egy érzékenyebb eszközt kívánt meg, így az új ASI 585 kamera vált eme célpont megörökítésénél a fő képalkotó eszközzé. Az érzékenyebb kamerának köszönhetően a lófej "mögötti" hidrogénfelhőket is sikerült megörökítenem. A kész képen az is sokat dob, hogy e kicsi látómezőn belül egyszerre található meg egy kék és egy vörös ködösség, így szép kontrasztot adva a képnek. A fotó a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program kiírt Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj támogatásával valósulhatott meg.

A Sarkló-ködként is ismert, a tejút sűrű csillag és gázfelhőjében látható objektumot a WR136 jelű vörös óriáscsillag ledobott anyaga hozta létre és a csillag ultraibolya sugárzása gerjeszti fénylésre. A vörös szín a gerjesztett hidrogéngáz a kék a kétszeresen ionizált Oxigén jelenlétére utal. A köd közepes - nagy amatőrtávcsövekkel vizuálisan is megfigyelhető.

A Sarkló-ködként is ismert, a tejút sűrű csillag és gázfelhőjében látható objektumot a WR136 jelű vörös óriáscsillag ledobott anyaga hozta létre és a csillag ultraibolya sugárzása gerjeszti fénylésre. A vörös szín a gerjesztett hidrogéngáz a kék a kétszeresen ionizált Oxigén jelenlétére utal. A köd közepes - nagy amatőrtávcsövekkel vizuálisan is megfigyelhető.

A kezdő égfürkészek kedvenc objektuma, mivel kivételesen jó égen akár szabad szemmel is fellelhető a zéta és az éta Herculis közötti egyenesen. Köszönhetően annak, hogy látszó fényessége 5,8 magnitúdó, valamint az egyik legközelebbi, 22180 fényév távolságra lévő gömbhalmaz. Binokulárral már határozottan kirajzolódik egy elkent szélű paca képében. A felvétel az ASI585 MC-Pro próbálgatása során készült rövid, 10 másodperces expozíciókkal. Mindenképpen szerettem volna elkerülni, hogy a halmaz magja beégjen, az volt a cél, hogy a magvidéket is minél inkább sikerüljön csillagaira bontani. A rövid expozíciók ellenére két, lényegesen távolabbi objektum is egyértelműen megjelenik a képen. Lent, kissé balra az NGC 6207 katalógusjelű 12 magnitúdós, 66,8 millió fényév távolságra lévő spirálgalaxis látható. Ha elindulunk a gömbhalmaz magja irányába, majdnem félúton látszik a kicsi, IC 4617 katalógusjelű, 553 millió fényévnyi távolságra lévő spirálgalaxis is.

A Messier 16 ismertebb nevén Sas-köd Emissziós köd és nyílt halmaz a Kígyó csillagképben. A benne a Hubble révén ismertté vállt Teremtés Oszlopai Az észlelő hely átépítés miatt, hirtelen kinyílt az ég dél felé is. Kihasználtam az alkalmat, bár sok reményem nem volt hozzá. Túl alacsonyan volt, a forró háztetők és az utcalámpa nehezítette környezetben. Amin meglepődtem, hogy már az első képen is szépen kivehető volt az alakja.

Az NGC6946 „tűzijáték-galaxis” egy közepes méretű spirálgalaxis, amely körülbelül 22 millió fényévre van a Földtől. Az elmúlt évszázadban nyolc szupernóva robbanást figyeltek meg ennek a galaxisnak a karjai között. A galaxis különlegessége, hogy a többi szomszédos galaxishoz viszonyítva itt a csillagképződés is sokkal intenzívebb. Feltételezések szerint a szupernóvák is szervesen hozzájárulnak az új csillagok születéséhez A Cepheus és a Cygnus csillagkép határán található, melyet Sir William Herschel (1738-1822) fedezett fel 1798. szeptember 9-én

Az LDN 1235, a Cápa-köd egy sötét/reflexiós köd a Cepheus csillagképben. Ez volt a legnehezebb mélyég-objektum, amit eddigi asztrofotózásom során (2év) megörökítettem. Az igazi nehézséget az okozta számomra, hogy mivel rendkívül halvány, jóformán vaktába fotóztam, mert 1db 10perces fotóból nem lehetett látni semmit. Természetesen a pontos pozíciója elérhető több adatbázisból is, amire rá is álltam, de mint említettem, csillagokon kívül nem látszott ott semmi. Ha egy sötét köd képalkotásán gondolkodik… gondolja át újra. Ennek ellenére fotóztam a megadott területet, és izgatottan vártam a 39db 10perces kép egymásra rakása után az eredményt. Nem rossz, de ha a feje egy kicsit balra lenne, látszana a törzséből is valamennyi. Legközelebb mozaik képet fogok róla készíteni, és akkor jobban látszik a cápa egésze. Most elégedjünk meg a fejével.

Mivel a telihold, és a szél erőssége nem tette lehetővé a mélyég objektumok fotózását, így egy régebbi fotó nyersanyagát dolgoztam fel újra. Az M13 gömbhalmazt általában csak "Herkules-gömbhalmaz"-nak, vagy egyszerűen "Herkules-halmaz"-nak nevezik, mivel a Hercules csillagképben látható. Átmérője mintegy 170 fényév. Átlagos csillagsűrűsége köbfényévenként 1-2 csillag, ez kb. ötszázszor nagyobb sűrűséget jelent a Nap környezeténél. Ha az M13 belsejében élnénk, az égboltot sűrűn borítanák az Esthajnalcsillagnál fényesebb csillagok. Galaxisunkban kb. 150 ehhez hasonló objektumot ismerünk. Mint a hógömbben szikrázó fényes pelyhek, több mint 100 000 csillag forog az M13 gömbhalmazban, amely az egyik legfényesebb csillaghalmaz az északi féltekéről. A Földtől 25 000 fényévnyire található, 5,8-as magnitúdójú, csillogó csillagvárost júliusban lehet legkönnyebben távcsővel észrevenni. A képet 80db 3 perces nagyfelbontású képből sikerült összeállítani. A kép jobb alsó szélén megfigyelhető NGC 6207 spirálgalaxis. A galaxis fényessége 11,7 magnitúdó, távolsága pedig 64 millió fényév. A galaxis és a gömbhalmaz között pedig szintén fellelhető a parányi IC 4617 spirálgalaxis. Távolsága tekintélyt parancsoló kb. 503 millió fényév, fényességét tekintve 15,2 magnitúdó.

A Tulipán-köd egy emissziós köd, amely a Cygnus (Hattyú) csillagképben található, körülbelül 6000 fényévre. A Földről a Tulipán-köd ugyanabban a régióban van, mint az 1964-ben felfedezett első fekete lyukat tartalmazó bináris rendszer, a Cygnus X-1. Az Sh2-101 néven ismert teljes régió 70 fényév széles, és az erős, fiatal csillagok hatására világít, amelyek ionizálják a kozmikus gázt, és fényt bocsátanak ki belőle.

Az IC5068 egy halvány emissziós köd a Cygnus (Hattyú) csillagképben, körülbelül 1600 fényév távolságra. A legtöbb asztrofotós figyelmen kívül hagyja, mert a nagyon fotogén Észak-Amerika és a Pelikán-köd közelében található. A területén nagy mennyiségű ionizált Ha gáz, valamint bőséges mennyiségű OIII és SII gáz található, amelyek jól festenek a szabványos Hubble palettán. A területet a poros csíkok uralják, amelyek átfedik az ionizált gázokat, és az IC5068-nak más érzést kelt, mint híresebb rokonai.

A fotózott emmissziós köd a Hattyú csillagképben, a Deneb csillagtól nyugatra található. A feldolgozás a hamis színes Hubble-paletta szerint történt, a csillagok az RGB képekből készültek, valós kalibrált színnel.

A VCSE Őrimagyarósdon megrendezett, kiváló hangulatú táborában készült felvételem a Kígyó csillagképben található Sh2-54 katalógusszámú emissziós ködről és a benne rejtőző NGC 6604 nyílthalmazról. A fénykép elkészítéséhez monokróm kamerát és keskenysávú, hidrogén-oxigén-kén szűrőkészletet választottam. A ködösség hidrogénben gazdag, viszont oxigénből és kénből jóval kevesebb található benne. A feldolgozást a Hubble-paletta szerint végeztem: a kén lett a vörös szín, az oxigén lett kék, a hidrogénnek meg maradt a zöld. A tábor minden derült éjszakáján fotóztam az objektumot, ami augusztusban már egészen korán: hajnali 1 óra körül nyugszik. Szabálytalan, egészen amorf alakja van, amit kisebb sötétködök szabdalnak. A ködösség belsejében fordított "S" alakban egy oxigénben gazdad terület figyelhető meg kékes színnel, amit hidrogénben gazdag területek "hegyekként" öveznek. A középső, világosabb régiót folyamatosan haványuló terület övezi. Ritkán fotózott objektum, pedig a meglehetősen ismert M16 Sas-köd mellett található. Az NGC 6604 nyílthalmazt William Herschel fedezte fel 1784-ben, az Sh2-54 ködösséget pedig Stewart Sharpless katalogizálta a Palomar Obszervatóriumban készült égbolt feltérképezése során. Számos fiatal protocsillagot azonosítottak a ködösségben infravörös hullámhosszban. Az NGC 6604 kora 4-5 millió év, 5500 fényévre található tőlünk.

23:18-23:25 UT Premium Flat Field 10,5 mm 60° okulár -> 114x nagyítás, 32' LM 34x: nem vettem észre. 80x: szerencsére nem végtelenül halvány, lehet vele élvezhetően foglalkozni 114x: elnyúlt, középen fényesedés. Ameddig tudtam észlelni, nem láttam benne részletet. Megjegyzés: Felhők vetettek véget a megfigyelésnek.

23:12-23:29 UT Premium Flat Field 5,5 mm 60° okulár + 2x Barlow -> 436x nagyítás, 8' LM 80x: már sejthető a helyén. UHC-val sokkal jobb. Azt hittem, nehezebb lesz vagy egyáltalán nem is fog látszani. Még 35,6SC-ben is halvány marad. 436x: PL-ek között szokatlanul alacsony felületi fényesség, csak EL-lel tanulmányozható kényelmesen. Kör alakú, belül egy kicsit halványabb egy elnyúlt részben. Megjegyzés: Az LM azért ennél gazdagabb, de épp zenitben járt, nagyon nehézkesen tudtam csak követni Dobsonnal, hamar el is veszítettem, így a többi csillagot nem tudtam ábrázolni. Majd kényelmesebb pozíciójában újra felkeresem. Valahogy megkedveltem ezt a PL-t egyébként.