Fogyatkozások, fedések

Showing 1-10 of 10 items.
Nagy Balázs
0 hozzászólás
Részleges napfogyatkozás (Saros 147 23/80)
2021-06-10
Az évtized első (hazánkból sajnos csak részleges, kevesebb mint 4%-os) fogyatkozásának megfigyelését és folyamatának megörökítését 5-10 percenkénti rajzokkal terveztem. Sajnos a felhőzet ezt csak részben tette lehetővé. Az alábbi beszámolóban az időpontok minden esetben NYISZ-ben (UT+2) szerepelnek a jobb olvashatóság kedvéért. 12:03-kor ránézve a Hold még nem látszott, 12:04-kor sajnos már a Nap sem, megérkeztek a felhők. 12:10-kor sikerült először megpillantani a napkorongot, ekkorra már a határozott beharapással. 1-2 percen belül beúszott egy újabb felhő, ami kb. 12:30-ig kitartott, 1-2 elvékonyodás (esetleg rövid idejű lyuk) engedett csak bepillantást a jelenségbe. 12:35-kor amikor teljesen elvonult a korábbi felhő gyorsan készítettem a telefonommal egy fotót, majd visszatértem a rajzoláshoz. Szerencsére a maximum körüli időszakban kitartott ez a tiszta/vékony fátylas helyzet. 12:39-kor tőlem szemlélve "dupla-fogyatkozás" volt megfigyelhető, áthúzott a képen egy repülő, a törzse épp érintette a hold déli részét. 12:48-kor tettem egy próbát, és a fóliát levéve a távcsőről (előtte természetesen gondosan elmozgatva a Napról a csövet) szabad szemmel is ránéztem a jelenségre. Nem tartott sokáig a szabadszemes nézelődés, mert megláttam az északról közeledő újabb felhőréteget, így inkább visszatértem a távcsöves megfigyelésre. A 12:53-as rajzomat már az érkező felhőzeten át készítettem, ezután sajnos ismét vastag felhőzet takarta a fogyatkozást. 13:12-kor egy rövid időre ismét kibukkant a Nap, ekkor készült az utolsó rajz. Legközelebb 13:37-kor tisztult ki az égterület, ekkorra már a teljes napkorong látszott, a Hold teljesen elhagyta tőlem nézve a Napot, véget ért a részleges fogyatkozás. Megjegyzés: Az időjárási körülmények ellenére nagy élmény volt a fogyatkozás megfigyelése/rajzolása, amit csak megkoronázott a látómezőn áthúzó repülőgép látványa.