Összes észlelés

2025.05.27-én hajnalban Namíbiában, az Isabis-völgyben fekvő Isabis Astrolodge udvarán készült felvételem a Szobrász csillagképben található NGC 55 "Gyöngyfüzér-galaxisról". A csillagvárost az éléről látjuk, alakja elnyúlt és szabálytalan, a fényes magja sem középen látszik. Külső térsége kékes színű, míg magja már kezd sárgás lenni. Sötét sávok szabdalják asszimetrikus alakját. A felvételen számos apró, távoli galaxist is megfigyelhetünk. Magellán-típusú küllős spirálgalaxis, hat és fél millió fényévre van a Földtől, átmérője megközelítőleg 68 500 fényév. Az NGC 55 és a hozzá közeli, szintén látványos NGC 300 galaxis, gravitációs kölcsönhatásban állnak egymással. James Dunlop skót csillagász fedezte fel 1826. július 7-én, az NGC 300-al együtt.

Tegnap éjjeli észlelésem témája a Hold és a Szaturnusz látszólagos közelségének bemutatása. A két objektum térbeli közelsége csak a kompozíción belül jelenik meg – valójában a rögzítés pillanatában mintegy 1.4 millárd kilóméter választja el őket. Célom a térbeli léptékek érzékeltetése, valamint a Naprendszer közeli és távoli világainak együttes bemutatása – egyetlen, megállított pillanatban. Technikai adatok: (Hold) Skywatcher200/1000 Heq5pro go to Zwo Asi533mc Astronomik L2 uv/ir Exp:1.008ms Gain:350 150 frame AS4!, Registax6,Photoshop 2025.06.19. 1:17 UT Levelek Szaturnusz: Skywatcher 200/1000 Heq5pro go to Zwo Asi 290mm Zwo uv/ir Exp:23.98ms Gain:207 200 frame AS4!,Photoshop 2025.06.19. 1:25 UT Levelek

Afrikából hazaérve jutott eszembe, hogy "mi lenne ha" lefesteném a kék 250/1200-as Newtonom tubusát csúnyafehérre. Maga a távcső főtükrét még tavaly martam le vas-kloriddal a VCSE táborban, de előtte még megnéztük, hogy milyen az optika. Többször is fotóztam vele, de nem adott jó képet, viszont egy sötétkék TS burkolat a legkisebb szögben érkező sugárzást is felfogja. Fehérre lett festve a tubus, a főtükörtartó, valamint a merevítőgyűrűk, illetve a tubusgyűrűk is. A távcsövet még Szalontai Tibitől vettem a VCSE 2024-es táborában. Ott azért élmény volt átalakítani az egészet, ám egészen mostanáig csak tesztekre futotta. A felvételt a szokásos helyen készítettem, annyi csavarral, hogy tető felett fotóztam picivel, illetve korán, bár a 10 óra az már egész jó időszak volt. Aztmondanám olyan ultra seeing se volt, de a felbontás igencsak ígéretes. A nagyításnál nemcsak egy 3x barlow lencsét használtam, hanem mögé be lett tolva mégegy 2x-es barlow is, utóbbi sima Barium ... de hát. :)

A namíbiaia utazásom első célpontja volt a Nagy Magellán-felhő, amit rögtön az első derült éjszaka el is kezdtem fényképezni. A május közepi időpontban még megfigyelhető volt, de már csak alacsonyan volt látható és hamar el is tűnt, ezért két koraestényi anyagot gyűjtöttem össze róla. Szabadszemmel és binokulárral is nagyon látványos volt! A Nagy Magellán-felhő a Tejút kísérőgalaxisa, magellán-típusú spirálgalaxis, amit a Tejút tömegvonzása fogott meg és torzított el. A déli féltekén már az írott történelem előtti korokban is ismerhették, de az európaiak közül először a hajós felfedezők ismerhették meg a 16. században. Amerigo Vespucci tett róla először megerősített írásos feljegyzést 1503-ban, majd Ferdinand Magellan 1519-1522 közötti expedíciójakor szintén feljegyezte. A Nagy Magellán-felhő 163 000 fényévre található tőlünk, 32 000 fényév átmérőjű. A galaxis kutatása során nagyjából 60 gömbhalmazt, 400 planetáris ködöt és 700 nyílt halmazt találtak, emellett százezres nagyságrendű óriás és szuperóriás csillagot. Az 1987a szupernóva – az utóbbi 400 év legközelibb szupernóvája – szintén itt robbant fel. A Nagy Magellán-felhőben fedezték fel a gamma-pulzárokat is.

Nagyon szép csillagkörnyezetben van, az erőteljes narancssárga színével szinte kiugrik a háttérből, mintha nem oda illő lenne. William Herschel gránátvörösnek írta le, óriáscsillag, a Szaturnusz pályáján túl érne, ha a Nap helyét foglalnà el.

Az Erongo régióban elterülő Spitzkoppe megint egy olyan vidék, hogy egyszerűen az ember azt sem tudja, hogy most a Marson van, vagy máshol? Csupán a levegő jelenléte jelzi finoman, hogy ez bizony a Föld ... :) Spitzkoppén belül számos nevezetes helyszín van, pld a Rock Pond, és az egyik legnépszerűbb rész magyarul: Az Ív, mely egy gránit sziklaív a földöntúli tájon kicsit nehéz terepen. Eme képződmény hasonlóan népszerű, mint a DeadVlei, így a turisták bombardázása közepette nem volt olyan egyszerű fotózni, így én amellett döntöttem, hogy nagyobb érzékenységgel és rövidebb záridővel próbálom lefotózni ezt a helyszínt. A turisták random fénypászmái miatt hamar szembesültünk azzal a kellemetlen ténnyel, hogy ez bizony nem lesz olyan egyszerű, valamint kiderült, hogy mi nem ott szálltunk meg, ahol ide csak úgy be lehet jutni. A favelák gyűrűjéből kiérve derült ki, hogy van kapu és belső kemping. A kaput 22 órakor zárják és 6 órakor nyitják, így a rendelkezésre álló két estéből az elsőn 22 órás zárásig fotóztunk, a második éjszakán viszont bentmaradtunk és amikor lecsillapodott a turisták rohama, akkor már betudtam fejezni a fotót. Azért döntöttem eme "krumpli" látószög mellett, mert tejútíves fotót tettem korábban közzé, így egyfajta think outside the box gondolatában próbáltam valami egyedit hozni innét. A szokásos körpanorámához képest ez azért nem kör, mert eléggé tagolt volt a helyszín. A Tejút meg overkill, fényes, árnyékot vet, ahogy lehet látni 3 óránál a szikla alsó részén. Sokat nem is küzdöttem vele, sőt a feldolgozás nem volt nagy munka. A panelek öszeillesztése... na azzal töltöttem el két napot. :)

Két év után ismét elutaztam Namíbiába csaknem három hétre egy kisebb csapat tagjaként, és végigfotóztam ezt az időszakot. Nappal is hihetetlen a táj, teljesen különbözik attól, amit itthon láthatunk. Éjszaka pedig teljesen új látványvilággal szembesültem, a korábban csak könyvekben, fotókon látott csillagképekkel és alakzatokkal: a Dél Keresztje és mellette a Szeneszsák, a szabadszemes Karina-köd és az Omega Centauri. A Tejút magja pedig hatalmas, és a zenitig emelkedik az éjszaka során. Elsőnek egy egyszerűbb tájképet dolgoztam ki, amit a szálláshelyünktől pár száz méterre készítettem. A környék tele volt hangulatos fákkal és bokrokkal. Sokszor még a sakálok vonyítását is lehetett hallani :)

A namíb asztro-expedíció vége felé, egy kifejezetten hideg hajnalon, hárman kitelepültünk az Isabis-folyó vízesésének környékére tejút-panorámát fotózni. Az Isabis egy időszakos folyó, ottjártunkkor a medrében egyáltalán nem volt víz. Nappal is nagyon különleges ez a környezet, éjszaka pedig rengeteg kompozíció lefotózására ad lehetőséget ez a terület. A panorámaképet 24 panelből fotóztam, és a Microsoft Image Composite Editorral sikerült összeillesztenem, majd az Affinity Photo-val dolgoztam fel. Nem vagyok túl gyakorlott panorámák készítésében, de azért örülök, hogy egy ilyen felvételt sikerült összehoznom.

A Delta Boötis egy nagyon szép kettőscsillag, ezen a nagyításon látványa kellemes a szemnek, sajnos a Hold nagyon zavaró észleléskor. A Stabi féle mechanika kissé kényelmetlen, ez a kettőscsillag elég magasan volt az észlelés idején. Azért mégiscsak megvolt, elég jól szemügyre vettem, megjegyeztem hol van. Akár bemutatókon is szerephez juthat. Derültet kívánok minden kedves tagnak!

Közepes átlátszóság és nyugodtság mellett észleltem a napot , először a Skywatcher skypanorama 23 mm-es 82 fokos okulárjával észleltem vizuálisan, majd lefotóztam a Napot a Canon eos 1100d fényképezőgéppel, a kómakorrektorba 2"-os Uhc szűrőt csavarva. Az Uhc szűrő hivatott kiemelni a napfoltok kontrasztjàt. Derültet mindenkinek! #csabacsillagai

BN 552 molekuláris felhőkomplexum a Cepheus csillagképben. (részlet) Az LBN 552 rendkívül halvány molekuláris felhőjét tartják a „Lynds Bright Nebula” katalógus egyik legkomolyabb kihívásokkal bíró objektumának. Ha ezt előre tudom, nem mertem volna belekezdeni:) Az objektum kiválasztása egyébként inkább a szerencsének köszönhető. Egy másik, közeli objektumot szerettem volna fotózni, de nagyon nem tetszettek az első képek. Ennél viszont semmi nem látszott az objektumból, logikus volt a választás :D A képen látható még a Cohen 129 (RNO 129) amely a sárgás/narancssárga ködök kis csoportjába tartozik. A szokatlan színezetet a közeli csillag okozza, amelynek fénye intenzíven megvilágítja a sokkal nagyobb, sötét ködkomplexumot. A kép elkészítése viszonylag hosszan elnyúlt, nem volt éppen kegyes hozzánk az utóbbi hetek időjárása.

2025.06.07-e éjszakája az előrejelzések szerint teljesen derült volt, ám az ég minőségét jelentősen rontotta mind a Hold 89%-os megvilágítottsága, mind a légkörben jelen lévő szaharai homok, és a kanadai erdőtüzek égéstermékei is. Eredetileg egy rövid Hold fotózást terveztem a hosszú fokúszú akromátommal, de végül nem így döntöttem, a fő műszerem, a 120/600-as SkyWatcher Startravelt vittem ki az ég alá. Szerettem volna kipróbálni, hogyan szuperál az 1,25”-es Baader Semi-APO szűrőm, ha a flattenerem elé teszem, egy 2”/1,25” menetszűkítő gyűrű elé. Eddig kb szinte minden mély-ég objektumot UHC szűrő + UV/IR blokk szűrő kombóval fotóztam, ami egyfelől lényegében majdnem tökéletesen eltünteti a kromatikus aberrációt, ugyanakkor galaxisok esetében nyilvánvalóan nem a legtökéletesebb választás. Korábban – amikor még nem volt flattener a fényútban – próbálkoztam már a Baader Semi-APO szűrővel, de úgy éreztem, hogy nem kaptam jobb eredményt, mintha csak simán az UV/IR blokk szűrőt használtam volna, a CA mértéke sokkal nagyobb volt, mint vártam. Most azonban ugyanezzel a szűrővel a színi hiba mértéke sokkal kisebb volt, mint korábban, ezt már el tudom fogadni. Ezek szerint számít a lencse görbületi hibájának mértéke is az aberráció mértékében? Vagy pedig a szűrő kameraérzékelőtől való távolságában van a titok nyitja? Mindenesetre nagyon örülök, hogy újra kijutottam az éjszakai égbolt alá, legutóbb április közepén tudtam kimenni, előtte pedig valamikor március vége felé… 2,5 órányi anyagot tudtam végül rögzíteni, amit egyben sikerült is feldolgozni.

Amikor egy hosszú repülőút után jön mégegy utazás Afrikán belül... A Földön hihetetlen, szinte túlvilági tájak léteznek... lehet akár a bolíviai sós síkság, vagy akár a Wadi Rum, ahonnét rengeteg filmet látni... vagy éppen egy olyan hely, ahol szinte földönkívüli növénynek kinéző fák nőnek. Namíbiában egy régióban különös, furcsa alakú fák néznek az ég felé, melyeket "Quiver Tree" nek jelölnek a táblák. Furcsa, nyelvtekerő latin neve az Aloidendron dichotomum, leginkább tegezfaként ismert. Annyira különlegesek, hogy a helyszínen már csak tiszteletből meg sem érintettük őket, inkább csak nézegettük a felfelé törő, hatalmas furcsa alakú fákat. Önmagában a helyszín is különleges és igen balesetveszélyes, hiszen a sziklák szinte teljesen gömbölyűek, ezért egy rosszul irányzott lépésnél kész is a bokatörés, messze minden orvosi segítségtől. A tegezfák az égbe magasodnak. Napközben pirító napsütés és majdnem lilás ég jelzi, hogy éjszakánként árnyékot vet a Tejút... majd hajnal felé közeledve a Vénusz. A déli féltekés égbolt mindenhogyan és mindenféle fotós berendezésben jól néz ki, sőt az újdivatú keskenysávos fotós rendszerek egészen különleges ködösségeket mutatnak meg. A tegezfák az égbe magasodnak. Napközben pirító napsütés és majdnem lilás ég jelzi, hogy éjszakánként árnyékot vet a Tejút... majd hajnal felé közeledve a Vénusz. A déli féltekés égbolt mindenhogyan és mindenféle fotós berendezésben jól néz ki, sőt az újdivatú keskenysávos fotós rendszerek egészen különleges ködösségeket mutatnak meg. ... egyfajta overkill a hazai éghez képest, de azért a nulla fényszennyezés meg a nagy tengerszint feletti magasság is rátesz egy lapáttal a minőségre. Természetesen a naptevékenységi maximum idején a légkörfény eléggé feltűnő és elég gyakran zavaró is.

Eme felvételen a H.E.S.S. site főtávcsöve látható, mely szinte beletör a Tejút sávjába. A High Energy Stereoscopic System Cserenkov távcsövei a kozmikus gamma sugarakat vizsgálják. A tudomány bámulatos, de a távcsövek is. A képen látható főtávcső harminc méter átmérőjű és még ennél is magasabbra emelkedik az égbolt felé. Mivel a távcsövek rendkívül érzékenyek, ezért világítgatás szigorúan tilos, így a fényképezőgépeket kint kellett hagyni, hogy elkészítsék eme fotókat... fotókat, ugyanis egy több száz képből álló sorozat egyik fotója lett kiemelve. Valójában ott mögötte emelkedett a Tejút fényes sávja. A felvételen nem érződik, de hatalmas izgalom volt a kamerák telepítésekor, felprogramozásakor. Egyfolytában figyeltük a rendelkezésre álló időt... végül jött a kürtszó, valamint a kisebb távcsövek elkezdtek emelkedni az égbolt felé. A nagy finálét a központi egység adta a mozgásával. Egyszerűen fenomenális élmény volt látni, ahogy a harminc méter tükörátmérővel rendelkező szerkezet a magasba emeli a többtonnás detektort.

Már régóta szerettem volna fotózni az M51-et. Azonban arra nem számítottam, hogy ennyi expó össze fog gyűlni. 26.75 óra.

A felvétel közepes átlátszóság mellett készült, gyakorlatilag fátyolfelhők, bárányfelhők között. Videó is készült, ahogy jönnek-mennek a felhők a Hold előtt. Nem messze a Holdtól látszott a Regulus-Mars-Subra által alkotott háromszög. Szabad szemmel is csodaszép látvány!

A fotón az AR:4099/4100/4101/4104 napfoltcsoportok láthatóak. Az idő nem volt a legkedvezőbb, folyamatosan fátyolfelhős volt az ég.

A 4100 as számu foltcsoport harmadjára tért vissza igy nagyon rég óta látható a nap felszinén ezért muszály volt megörökíteni. A felvétel fátylas reggeli égen készült, nagyobb sikerrel.

Ez a gömbhalmaz a bereniké haja csillagképben mintegy 58000 fényév távolságra található. Megfigyelése a tavaszi hónapokban az esti égbolton már kis távcsővel is lehetséges.

A fotó Őrimagyarósdon az észlelőhétvégén készült szombaton nemsokkal 7 óra után mielőtt a Napunk takarásba került a fáktól, így 38 másodperces videó, kb 400képkockája került rögzítésre és feldolgozásra közvetlenül egy asi air pro rendszerén.