Összes észlelés

A fotón az AR:4099/4100/4101/4104 napfoltcsoportok láthatóak. Az idő nem volt a legkedvezőbb, folyamatosan fátyolfelhős volt az ég.

A 4100 as számu foltcsoport harmadjára tért vissza igy nagyon rég óta látható a nap felszinén ezért muszály volt megörökíteni. A felvétel fátylas reggeli égen készült, nagyobb sikerrel.

Ez a gömbhalmaz a bereniké haja csillagképben mintegy 58000 fényév távolságra található. Megfigyelése a tavaszi hónapokban az esti égbolton már kis távcsővel is lehetséges.

A fotó Őrimagyarósdon az észlelőhétvégén készült szombaton nemsokkal 7 óra után mielőtt a Napunk takarásba került a fáktól, így 38 másodperces videó, kb 400képkockája került rögzítésre és feldolgozásra közvetlenül egy asi air pro rendszerén.

A képen az IC 410 (egyéb azonosítói: Sh2-236 és LBN 807) emissziós ködösség látható. Az északi éggömb közkedvelt asztrofotós célpontja a Szekeres csillagkép irányában látható. Úgy tartják, hogy a ködkomplexum látványos megjelenése, a központjában lakó NGC 1893 jelű fiatal csillagokból álló halmaznak köszönhető. A csillagszél által elfújt ritkább gázok és anyagok látványos, íves formákban torlódnak fel a halmaztól távolabb. A sűrűbb képződmények - melyeket a csillagszél még nem tudott szétfújni, - pedig olyan látványos struktúrákat alkotnak, mint az objektum jellegzetes, ebihalra emlékeztető képződményei. Az IC 410 ködösséget ezért Ebihal-ködként is emlegetik. A csillagszél és sugárzás által formálódó ebihalak hatalmas, mintegy 10 fényév hosszúságú, sűrű gázból és porból álló struktúrák, úgynevezett globulák. Ezek a területek csillagok születésének helyszínei. A színes gázfelhőt itt-ott sötét porködök szabdalják. A fotó alapanyagaként szolgáló nyers képek monokróm kamerával és keskenysávú szűrőkkel készültek. A feldolgozás során az úgynevezett Hubble-palettás (SHO), azaz hamis színes eljárás szabályait követtem. 1. alkalom: Első fotózás a Quattro 300P távcsővel, 55 %-os megvilágítottságú Holdvilág mellett. Az udvarban állítottam fel a rendszert. Bortle 5 ég alatt 25x600’’ Ha kép készült. 2. alkalom: Korán befelhősödött, illetve a Hold is felkelt, ezért abba kellett hagyni a fotózást. Néhány képet ki is kellett dobnom. Bortle 5 ég alatt 12x600’’ SII kép készült. 3. alkalom: 23 óra után a célpont alacsonyra süllyedt, ezért célpontot váltottam. Holdmentes, Bortle 5 ég alatt 24x600’’ OIII kép készült. 4. alkalom: Begyűjtöttem mindhárom keskenysávú szűrővel a tervezett 4 óra 10 percnyi anyagot az „Ebihalakról”. Bortle 5 ég alatt 14x600’’ SII, 1x600’’ Ha és 2x600’’ OIII kép készült. 5. alkalom: Első kitelepülés a Quattro 300P távcsővel. Nagyon elégedett voltam. Élmény volt fotózni a nagy távcsővel sötét ég alatt. 3x6x300’’ RGB és 5x600’’ Ha kép készült.

Ezúton megosztom az első monokróm kamerával készített asztrofotómat. A Segítő Kéz nebulára esett a választásom. 2025. első három hónapjában, mindösszesen 5 napon keresztül gyűjtöttem össze a nem túl sok, mintegy 14 órányi expót. Az objektum ebben az időszakban már éjfél előtt 40° horizont feletti magasság alá süllyedt, így általában csak 2-3 órán keresztül tudtam fotózni alkalmanként. Az éjszakák további részében más, magasabban járó célpontok felé fordítottam a LACERTA-t. A monokróm kamerával dolgozni igazi élmény számomra. Mind a terepmunka, mind a képfeldolgozás nagyon izgalmas annak tudatában, hogy egyúttal új lehetőségek is nyílnak előttem, ami a kozmosz részleteinek megjelenítését illeti. A váltás új szűrőket, szűrőváltót és OAG-ot hozott magával. A mechanikát is cseréltem, de ez nincs összefüggésben a kamera váltással.

Halvány, talán ritkán is fotózott területe a Cepheus csillagképnek, emissziós, reflexiós és poködökkel, nem a legszerencsésebb kompozícióban.

Ezen az újra feldolgozott képen a Hattyú csillagkép irányában látható óriási csillagközi emissziós gáz és porfelhő részlete látható. A fotón megörökített Ha régiók (LBN168, LBN171, LBN174 és LBN177) csak kisebb részét képezik a Hattyú középtáján elterülő kiterjedt rendszernek, amely gázokban és csillagokban igen gazdag, továbbá sötét ködösségeket is bőséggel tartalmaz (B144, LDN847 és LDN849). A Tejútrendszerben elhelyezkedő komplexum egyik jellegzetes objektuma az Sh2-101 azonosítóval ellátott izzó gáz- és porfelhő, fényesen világít a kép jobb oldalán. Stewart Sharpless, amerikai csillagász 1959-ben ezzel az azonosítóval rögzítette ködösségeket rendszerező katalógusában e jellegzetes objektumot. Jellegzetessége a HD227018 jelű közeli óriáscsillag UV sugárzása által gerjesztett, Ha atomokat kibocsátó gázfelhő, Tulipán virágára emlékeztető formájából fakad. Ezért viseli a beszédes Tulipán köd nevet is. A kép másik jellegzetes objektuma egy feltételezett fekete lyuk, a Cygnus X-1, mely nem látható ugyan, de a Tulipán köd jobb oldalán látható kékes színű lökéshullámfront elárulja jelenlétét. Ennek kialakulása a fekete lyukból kiáramló anyagsugárnak köszönhető, amely a csillagközi tér anyagával ütközve a látható tartományban is érzékelhető anyagtorlódást hoz létre. A Cygnus X-1 az egyik legerősebb röntgenforrás amit felfedeztek. Éppen ezért az egyik legtöbbet tanulmányozott égi objektum is ebben a kategóriában. A nyári rövid, és egyébként sem mindig zavartalan derült éjszakák miatt nyolc alkalommal települtem ki sötét égbolt alá a Tulipán köd fotózása céljából. A képet színes asztrokamerával készítettem. A végtelen csillagmezőben rejtőző gáz és porködök hatékony megörökítése érdekében Dual-band szűrővel 19 óra 40 percet, RGB-ben pedig 9 óra 24 percet, mindösszesen tehát 29 óra 4 percet exponáltam. Az RGB anyagot a valós csillagszínek visszaadásán túlmenően a teljes kép élénkebb, ragyogóbb megjelenítéséhez is felhasználtam.

A képen halvány emissziós ködösségbe ágyazott csillaghalmaz látható. A tőlünk mintegy 6000 fényév távolságban elhelyezkedő társulás a Kis róka csillagkép irányában helyezkedik el. A középpontban látható 7,1 magnitúdó fényességű nyílt csillaghalmazt William Herschel, német-angol származású csillagász fedezte fel. Herschel 11-12 magnitúdós csillagokban meglehetősen gazdag halmaznak írta le felfedezését 1785-ben, amelyet később 6823 azonosítóval rögzítettek az NGC katalógusban. A XVIII. században Herschel nem észlelte a csillaghalmaz körül elterülő halvány, kiterjedt emissziós ködösséget. Valamivel később, 1864-ben Albert Marth, német származású csillagász, Máltáról észlelte és jegyezte fel először a halmaz közelségében lévő emissziós ködösséget. Marth halvány, kis méretű, kerek és közepén fényes objektumnak írta le az észlelést. A 14,9 magnitúdó fényességű objektum az NGC 6823 halmaztól dél-nyugatra helyezkedik el. Az NGC katalógusba 6820 azonosítóval került be. Stewart Sharpless, amerikai csillagász a XX. században végül megtalálta a nagy emissziós ködösséget az NGC 6823 körül, amit Sh2-86 azonosítóval látott el, majd 1959-ben publikált is, emissziós ködöket tartalmazó katalógusában. Az Sh2-86 aktív csillagképződési területként ismert. Az NGC 6823 úgy tartják, hogy a 2 millió évvel ezelőtt kialakult klaszter, mérete körülbelül 50 fényév. Daniel Völkel erről a régióról készített, és az Astrobin-en közzétett fotója inspiráló módon hatott rám. Nagyon megtetszett ez a terület, de korai alacsonyra süllyedése miatt ősszel fotózni nem bizonyult a legszerencsésebb vállalkozásnak. Mivel nem akartam jövő nyárig várni, még ha elaprózva is, de belevágtam a célterület fotózásába. Így alakult, hogy összesen 7 alkalommal, alkalmanként csupán csak 2-4 órányi expozícióval gyűlt össze a mindösszesen 19h 41' RGB és keskenysávú nyersanyag.

Az IC 342 jelű galaxis közelsége (10 millió fényév), valamint nagy látszó mérete ellenére egy ideig sikeresen elkerülte a felfedezést. Még a híres felfedező és dokumentarista, Messier sem azonosította be ezt az objektumot. A galaxis egészen addig rejtve maradt, amíg William Frederick Denning brit, üstökösöket kutató amatőrcsillagász 1895-ben fel nem fedezte a Tejútrendszer síkjának közelében látszó, csillagközi gáz- és porfelhők mögött bujkáló objektumot. Ha a galaxis nem lenne a fényét szétszóró porfelhők takarásában, akkor vélhetően a legfényesebb csillagködök egyike lenne az éjszakai égbolton, és akár szabad szemmel is rácsodálkozhatnánk. Az IC 342 az előbb említettek miatt viseli a Rejtett-galaxis nevet. Érdekessége még, hogy a galaxisra szinte teljesen merőlegesen látunk rá, ezért az kör alakúnak látszik. Öt kitelepülés, amelyből négy még 2024 év elején, januárban és februárban történt. Az 5. kitelepülés egy nem tervezett, spontán ötlettől vezérelt gyűjtés volt, 2024 novemberében. A projekt első fele ZWO ASI 294MC Pro típusú asztrokamerával készült. Kalandos volt, mert egy alkalom kivételével alkalmanként mindössze 1-2 órás fotózásra volt lehetőség a felhőzet miatt. Pedig olykor egészen rendkívüli légköri nyugodtságot sikerült kifogni e rövid időszakokban. A projekt második fele egy későbbi időpontban, mindösszesen egy órácska keskenysávú nyersanyag gyűjtéséről szólt. Ekkor ZWO ASI 2600MC Pro típusú asztrokamerával és dual-narrowband szűrővel dolgoztam. Hogy mitől volt spontán ez az eset? A tervezett fotózott célpontom kezdett alacsonyra süllyedni. Ilyenkor általában tudom, hogy melyik magasabban látszó objektumra állok majd át. A terv ezúttal is megvolt, azonban a távolból közeledő felhőzet miatt már nem volt sok időm. Értelmetlennek látszott korrekciós képeket csinálni, majd átszerelni a rendszert, ezért az adott beállításokkal irányítottam a távcsövet az IC 342 galaxis felé a célból, hogy a korábbi RGB anyaghoz kevés keskenysávú anyagot gyűjtsek.

A közelmúltban nagy népszerűségnek örvendő C2023 A3 Tsuchinshan-ATLAS üstökös lefotózása nálam kis csúszással jött el. Két alkalommal fotóztam az égi vándort, az itt feltöltött kép az első alkalom nyerseiből készült. Az üstökös ekkor már távolodott tőlünk, ezért halványabb is lett. Viszont Holdfénytől mentes, vidéki ég alól tudtam megörökíteni. A nagyobb látómező elérése érdekében Satrizona Nexus 0.75 reduktor/korrektort használtam, így a 200/800-as Newton távcsövem gyújtótávolsága 600 mm-re csökkent. Ennek az üstökösnek még ez is sok volt. Utólag már bánom, hogy nem próbálkoztam meg a mozaikolással. Az üstökös ekkor még szabad szemmel is látható volt sötét ég alól, de binokulárban nyújtotta a legszebb látványt. A feltöltött változatok között csak a kép tájolása a különbség.

A Vitorlás-halmazt és környezetét még az előző felszerelésemmel fotóztam 2023-ban. Az eredményt annak idején publikáltam is. Az akkori feldolgozás során azonban csak az RGB nyersanyagot használtam fel. A mintegy öt órányi dual-band szűrővel készült nyersanyag felhasználásával nem boldogultam. Eltelt egy év, gyűjtöttem némi tapasztalatot és ezúttal a teljes nyersanyag felhasználásával újra nekiálltam a kép feldolgozásának. A keskenysávú anyagnak köszönhetően előbújtak azok - az amúgy halvány, - emissziós ködösségek is, melyeket a korábbi képen csak sejteni lehetett, azt is alig-alig. Így már a kép egészére igaz a színpompás elnevezés. :) A képet erőteljesen megvágtam, ami véleményem szerint jót tett az összhatásnak. Azért a teljes látómezős változatot is feltöltöm.

Az M 101 galaxis közkedvelt célpontja a tavaszi égboltnak. Orientációja, viszonylag nagy látszó mérete és különleges, torzult spirális szerkezete miatt igen gyakran fordulnak felé a távcsövek. Felületi fényessége 15 magnitúdó körüli. Annak ellenére, hogy az éjszakai égbolt egyik legnagyobb és legfényesebb objektuma, vizuálisan szemlélve magából elég keveset mutató objektumról van szó. A mintegy 21 millió fényév távolságban elhelyezkedő galaxis csodálatos látványt nyújt azonban az asztrofotókon. Településektől távoli területen, Holdmentes éjszakákon át fotózva a látványos spirálkarokon és a ragyogó színeken túlmenően, megmutatkoznak a galaxist körülvevő halvány porködök, a galaxishoz tartozó csillagáramlatok, a fényesebb spirálkarokban megbúvó, világító emissziós ködösségek, és a központi rész környékén tekergő megannyi sötét porsáv. Jól látható, hogy a Szélkerék külső spirálkarjai erősen deformáltak. A tudomány mai állása szerint a régmúltban egy másik elhaladó galaxis gravitációs hatása tépázta meg fő témánk külső karjait. Az esemény következményeként a csillagközi anyag bizonyos területeken összesűrűsödött, ami pedig heves csillagkeletkezéseket indított el a galaxisban. Ilyen területek a fényes, vöröses emissziós ködösségek, melyek közül számos könnyen beazonosítható a képen (NGC 5447, NGC 5449, NGC 5450, NGC 5451, NGC 5453, NGC 5455, NGC 5457, NGC 5461, NGC 5462, NGC 5471). A Tejúthoz hasonlóan a Szélkerék galaxis sincs egyedül, kísérője az NGC 5477 jelű törpegalaxis, mely a képen bal oldalt látható. A galaxis csodáinak együttes látványát jól egészíti ki a gazdag háttér. A Tejút csillagain túl, a végtelen csillagközi térben megannyi aprónak látszó, a távolban lebegő galaxis fényét sikerült megörökíteni. A fotózáskor APM 2" coma correcting 1.5x Barlowt használtam, így a távcső eredeti 800 mm fókusztávolsága 1200 mm-re nőtt, míg a rendszer fényereje f6-ra csökkent.

Ezúttal halvány és ritkán fotózott objektumot szemeltem ki magamnak. Az első képeket Törökkoppányban, a MAFE észlelőtáborban exponáltam, ahol a borult időjárás miatt befejezni nem tudtam a tervemet, így a megszokott észlelőhelyemről folytattam a munka terepi részét. Izgalmas volt, hogy a csillagmezőn kívül semmi sem látszott az RGB nyerseken, valamint a dual-band szűrővel készült nyerseken is csak halványan látszódtak a Ha régiók, azon kívül pedig semmi más. Na meg a csillagok hiánya, ahol van valami. Borzongatóan jó érzés először megpillantani az objektumot és részleteit a sztekkelést követően. Imádom ezt a részt! Van itt mindenféle gáz és por. :)

Nagyon sokat szenvedtem a kidolgozásával, többször feladtam, mert nem tudtam, hogyan kezeljem a háttér furcsaságait. Végül a képeket drasztikusan megszelektáltam. Csak az igazán jó képek maradhattak. Így viszont, csak alig látszik a hamburgerből kifröccsenő ketchup :D

Az IC 342 egy spirálgalaxis a Zsiráf csillagképben, viszonylag közel 7-11 millió fényévre tőlünk. Mérete és tényleges fényessége ellenére a Tejút sávjában lévő csillagközi anyag és poros területek mögötti elhelyezkedése megnehezíti a megfigyelését, ami miatt a " Rejtett galaxis " becenevet kapta. Ha nem lenne takarva, szabad szemmel is látható fényes galaxisként ragyogna az éjszakai égbolton. Színvilága is ezért a galaxisok szokásos kékes színei helyett inkább sárgás-vöröses tónusú! Szokásomhoz híven kutattam kicsit távoli objektumok után a fotón, és hát megint találtam egy 11.6 milliárd fényév távolságban lévő z=3.1 vöröseltolódás értékű kvazárt (sárga nyíllal jelölve).

A Messier 101 (más néven M101, NGC 5457 vagy Szélkerék-galaxis) egy spirálgalaxis a Nagy Medve csillagképben (Ursa Major). A galaxist Pierre Méchain fedezte fel 1781. március 27-én, majd értesítette erről Charles Messier-t, aki katalogizálta. Ez volt az egyik utolsó objektum, amit maga Messier adott a katalógushoz. Az M101 a legalább kilenc galaxisból álló M101 galaxiscsoport legfényesebb tagja. Egyike azon 18 galaxisnak, amiket a Hubble űrtávcső kulcsfontosságú projektjének keretében figyeltek meg, ennek célja a Hubble-állandó 10% hibahatáron belüli meghatározása volt. Ehhez a galaxisban található cefeidákat vizsgálták, hogy megállapíthassák a galaxis távolságát. Az M101 esetén 29 valószínűsíthető cefeidát figyeltek meg 10 és 60 nap közötti periódustartományban. A mérések és számítások eredményeként a galaxis távolságát 7,4 ± 0,6 Mpc-ben határozták meg. Távcső: SkyWatcher Pro 80/600 ED apo tubus, SkyWatcher 0,85x reduktor/korrektor Távcső: Svbony 60/240mm vezetőtávcső Mechanika: SkyWatcher NEQ-5 Pro GoTo mechanika Kamera: ZWO ASI 290 MM monokróm kamera Kamera: ZWO ASI 585 MC-Pro színes, hűtött kamera Szűrő: Optolong L-eXtreme szűrő (2") Szűrő: Astronomik UV/IR L2 Blokk szűrő (2") Szűrő: ZWO UV/IR-blokk szűrő (1.25") ZWO ASIAir Plus kamera/mechanika vezérlő-egység ZWO 2"-os fiókos szűrőtartó (Mark II) ZWO EAF fókuszmotor Expo : 327 x 180 sec rgb, + 58 x 300 sec Duo + korrekciós képek. Gain 252 / -10 °C Astro Pixel Processor, Siril, Graxpert, Ps. 2025.05.12. Orosháza

Az elfeledett galaxis NGC4395 Az NGC 4395 egy alacsony felületi fényességű törpegalaxis, amely körülbelül 14 millió fényévnyi távolságban található a Vadászebek csillagképben. Bár vizuálisan halvány, a galaxis látszólagos mérete meglehetősen nagy, körülbelül 13' x 11'. Szokatlan módon nincs központi csillagokból álló dudor a magjában. Három csillagkeletkezési régió külön megnevezéssel rendelkezik (NGC 4401, 4400, 4399). A legtöbb galaxisban találhatók központi fekete lyukak, és a beléjük zuhanó objektumok sugárzást termelnek. Az NGC 4395 magja rendkívül halvány, így a hozzá tartozó fekete lyuk tömegét rendkívül kicsinek, 10 000 - 400 000 naptömegű közöttinek tartják számon, így ez az egyik legkisebb fekete lyuk a galaxisokban. Az NGC 4395 egy SAB morfológiai típusú galaxis, amely a spiráltól a sávos spirálig terjedő köztes forma. Az RGB képhez egy kevés Ha képet szerettem volna még keverni a piros csatornában, sajnos az időjárás ezt nem tette lehetővé. A nyers képek feldolgozása kicsit eltolódott, vártam a jó időt. Majd amikor az megjött, teljesen más beállításokkal kezdtem egy másik objektumot fotózni. Talán egyszer még befejezem, az eredeti elgondolás szerint.

Április 28.án sikerült lefotózni az újra megjelenő Holdat. Aztán másnap újra fotóztam és az egyik kolléga 🔭 🙂 tanácsára addig fotóztam minden este amíg az időjárás engedte. Sajnos csak öt nap jött össze, de már így is egész jól mutat. Május 2.án készült az utolsó fotó, ekkor már 24% volt a Hold. Minden alkalommal videót csináltam, PIPP, AS3, Registax. A kész képeket GIMP programmal szerkesztettem egy képre.

Francsics Laci javaslatára nem 1,5 drizzle ben dolgoztam fel As3 ban a felvételt hanem 2.0 Resample modban. Jobban ad felbontást, jobbak picivel a részletek. Nemtudom tudhat e többet a tubus, talán ha jobb lenne az égi adottság. Picivel bátrabban bántam a dinamikával, ami szerintem jobb hatást adott a képnek. Remélem egyeseknek tetszik a megosztás. :)