Mélyég észlelések

Az égbolton folyamatosan vonultak át a felhők, így ezt az objektumot akkor találtam meg véletlenül, amikor a Cassiopeiában volt épp derült, és azon az égrészen kezdtem el barangolni a távcsővel. Aztán itt is beborult az ég, szerencsére csak az után, hogy meg sikerült örökíteni ezt az aranyos kis nyílthalmazt, de a csillagmező lerajzolására már nem jutott idő. Az okulár méretében nem vagyok biztos, 15mm-t írtam fel, de úgy rémlik aztán rajzoláshoz kicseréltem a 9mm-esre. Majd egyszer ismét leészlelem, és ellenőrzöm, hogy melyik lehetett.

A kép a Tejút Hattyú csillagképbeli szakaszának egyik ritkán fotózott területe, a gamma Cyg.-től északkra. A felső részen az LBN 241 emissziós köd részlete, középen az LBN248 emissziós - reflexiós köd, az alsó negyedben pedig a Herbig-Haro 425 objektum látszik. A keskenysávú képek Zalaegerszegről, az LRGB képek a VCSE nyári táborában készültek.

Hálás ködösség, ugyanis eléggé fényes és gyönyörű jelenség. 45 másodperces expókból is rendesen jönnek a sötét porködök is, de nekem így jobban teszik, ahogy a sötétben megnyílik egy fényes kapu a végtelenségbe.

Július végén végre kézbevehettem azt a távcsövet, mely kb. 2,5 évig épült fel egy gondolatból. A főtükröt ismerős csinálta és rendkívül precíz értékekkel rendelkezik a mérések alapján. A főtükörtartó és a segédtükörtartó STABI rendszerű, a tubus külön misét ér meg... én olyan képet kaptam róla építés közben, hogy az illető ... rajta áll a tubuson. :D A kihuzat Lacerta Octo plus lett, tehát fogtam már a távcsövet a kihuzatánál fogva úgy, hogy felfele néz... Tehát fókuszálással nem nagyon vannak gondok. A tubus hosszabb, mint alapból kellene, hogy legyen, hogy esetlegesen a harmatsapkát fel lehessen jobban rögzíteni, bár olyan szép az egész, hogy erre már nem illik polifoam sapit rakni. :D Mivel rövidebb a fókusz, ezért igaz kirajzolja az f/4-es korrektor, de közelebb kell rakni azt a szenzorhoz, kb. 7mm-rel mint az alap ami a 800-ashoz van... márha jól számoltam, úgy teljesen jól használható APS-C-n. Gyanús ugye, hogy a 2600MM kamerára lett építve az egész. Persze nyilván a tökéletesség felé vezető út rögös még. A velúr zsugorodik, ezáltal leválik... még jó, hogy azért van hely hová pöndörödnie. XD. A póklábakon még igazítani kell, mert igaz itt annyira nem látszik, de egy fényes csillagnál, pld Vega, nyílnak a tüsik. A felvételt a VCSE 2024-es táborában készítettem Őrimagyarósdon. Hiába a rosszidő néha, ami derült volt azt kihasználtuk. Pedig olyan dolgokkal kellett megküzdeni, amire eddig senki sem gondolt: porördög! Nehogy azthidjétek, hogy az nemtudja szívatni az észlelőt... olyan erős volt az egyik délután, hogy a távcsövek között megindulva az egyik rendszert ( 200/1000, EQ6 ) odébbhúzta és felborította. :/ Reméljük nem lett baja a szettnek a továbbiakban sem. A fotót Sirilben dolgoztam fel, sokat nem pepecselve vele. Lehetne állítani a színeket, eztaztamazt, de már ígyis látszik, hogy nagyon jó minősége van a rendszernek, az állítanivalók meg azért vannak, hogy lehessen velük foglalkozni. :D

Már régóta izgatott ez a duó, hogy ilyen szorosan van egymás mellett egy köd és egy halmaz, így az éjjel megpróbáltam minél több adatot gyűjteni.

Minden bizonnyal van valami varázslatos az Univerzumban és működésében: hogyan születnek új csillagok a gázból és a porból; hogyan alakulnak ki bolygók a csillagok körül a megmaradt kozmikus anyagból; hogyan csomósodnak össze a galaxisok, és masszív halmazokat alkotnak; hogy az Univerzum 95%-át a titokzatos sötét anyag és a sötét energia alkotja . Talán az a helyes, ha létezik egy Varázsló-köd: emlékeztet a kozmosz fenségére és azokra a rejtélyekre, amelyek még mindig a kezünkön kívül rejlenek. Természetesen a Varázsló-köd egyszerűen egy alakzat az NGC 7380 nyílt csillaghalmazt körülvevő kozmikus felhőben . Az évek során kiérdemelte varázslatos becenevét, mert megjelenésében hasonlít egy hegyes sapkás mágushoz. A Varázsló-köd 7000 fényévre található a Földtől a Tejútrendszerünkben, és a Cepheus csillagképben található. Ez egy aktív csillagképző régió, és az NGC 7380 csillagai hatalmas töltött részecskék áramlatát szabadítják fel, amelyeket csillagszeleknek neveznek, és amelyek a ma látható varázsló alakra faragták a ködöt.

Viszonylag sok időn keresztül fotóztam, jó és kevésbé jó ég alatt. Minden este után kidolgoztam, mindig láttm még részleteket ami miatt érdemesnek láttam további fotonokat hozzá vadászni, de valahol mindig húzni kell egy határt. Ez a verzió jelenleg tetszik, így egy időre elengedem.

Első fény az új Newtonnal. Eredeti ötlet az volt, hogy leteszteljük a jusztírt azután, hogy két napig darabokban volt a tubus, de végül 40 percre teljesen kitisztult, amit ki is használtunk fotóra.

Újabb próbálkozásom RGB és HA (DualBand) kombinálására, OSC kamerával. Fogadjátok szeretettel

A Pelikán-köd egy olyan típusú objektum, amelye emissziós köd. Maga a hidrogéngáz bocsát ki fényt (ellentétben a reflexiós ködöktől, amelyekben a kozmikus gázt a fiatal csillagok fénye világítja meg ). A Pelikán-köd egy körülbelül 30 fényév széles csillagkeletkezési terület, amely 1800 fényévre található a Földtől. IC 5070 és IC 5067 néven is ismert, és a Deneb fényes csillag közelében található a Cygnus (Hattyú) csillagképben. Az évek során a köd a „Pelikán-köd” nevet kapta, mert megjelenésében hasonló a hosszúcsőrű madárhoz. A ködöt az észak-amerikai ködtől mindössze egy vékony, L935 néven ismert, sötét porfelhő választja el . A Pelikán-köd kedvelt kutatási terület, mert a csillagkeletkezés és a fejlődő kozmikus gázfelhők aktív keveréke. Mivel a távcsövem látómezőjébe csak egy kis részlet fér bele, így egy 3 képből álló mozaikot készítettem, amit PI programban illesztettem össze. A madár feje búbjánál látható kék csík valószínű, hogy a kelő hold tükröződése a szomszédom kéményéről

Új fejezet: Február közepén váltottam át nagy reményekkel monokróm kamerára, tehát a lelkesedés hatalmas volt. Pár napig eltartott mire a kamera helyére került, de aztán ment a fotongyűjtés végül. Az egész projektet egy rendkívül katasztrofálisan borultnak mondható időjárás szakította meg. A fő deep-field képhez nem gyűltek össze az expók, de gondoltam, hogy talán az IC 1318-at sikerül két szezonból megoldanom. Végül az időjárás megkegyelmezett és a július nagyrésze gyakorlatilag csontderült volt. Rosszabb égen ment az RGB, jobb égen a luminancia. Új lehetőségek: A rendszer nagyon sötét égbolt alatt van, igazából még több az információ a képben, mint amennyit most tálaltam. Erősebb kontraszt esetén a sötétködösség is mutat fodrokat, részleteket. Kezdetben nem voltam megelégedve a kamerával, mert rögtön egy halvány témának álltam neki, de aztán gondoltam nemhogy az 50 óra nem lesz meg, de a 20 sem. Másik objektumnál viszont már ígéretesen jött a deep-field érzés 10 óránál is, hát pont ezért fogok rá visszatérni a következő szezonban. Egy sosem véget érő történet: A kamera a szűrőváltóval nagyon nehéz, amit hiába a megerősített karbontubus, a fókuszírozó nem bír el, ezért több képet ki kellett dobnom. Jusztírozni sem lehet akárhogy, hisz ezt a kókadást figyelembe kell venni beállításkor. Szóval egy jó fókuszer kell majd hozzá. Egyszer-kétszer izgalmas volt a fennsíkon exponálni nyáron, amikor az egész az inverzió miatt szinte egy nagy katlan volt éjszakai 28-30°C-al... Egyértelmű, hogy a cooling power 98%-on is ment. :D Napközben a 40°C közben semmi nem volt áram alatt, az estével egy kis szellőztetés után azonban indult a szett.

Az Elephant's Trunk köd egy sűrű gáz és porfelhő az IC 1396-ban. Az Elefántormány-köd több mint 20 fényév hosszú, és egy fiatal csillaghalmazon, fut át amely egy izzó, ionizált gázfelhőbe ágyazott a Cepheus csillagképben. Az elefánt törzse hűvös csillagközi porból és gázból áll, amely elzárja a fényt a Föld felé, és hosszú, vékony sziluettet hagy maga után, amely a köd nevét adja (és egyike a sok állatnak tűnő ködnek). A kép Optolong L-eNhance szűrővel, és a PI keskenysávú Hubble paletta normalizálásával készült.

Sajnos nagyon alacsonyan, szinte a fákat súrolva látható csak tőlem. Tettem egy kisérletet, az expoidő messze elmaradt a kívánatostól, ennyit sikerült kihozni belőle...

A Jacoby 1 az egyik leghalványabb planetáris köd az északi égbolton. 1993-ban fedezte fel G.H. Jacoby és G. van de Steene a 2,1 méteres Kitt Peak távcsővel. Találtam olyan adatot is, ahol a felfedezés dátuma 1995. Tőlünk 2600 fényévnyi távolságra van és rendkívül alacsony felszíni fényességű (20 M/négyzet ívmásodperc) ez az ősi planetáris. Mérete 11x11 ívperc.

Az M27 súlyzó-köd körülbelül 1200 fényévnyire található a Vulpecula (Kis róka) csillagképben. Nem szabad azonban összetéveszteni a Kis Súlyzó-köddel, ami egy teljesen más objektum! A Súlyzó-köd a bolygóköd néven ismert ködtípus . Ezeknek az objektumoknak semmi közük a bolygókhoz, de azért ismertek, mert gyakran felpuffadt, gömb alakúak. Bolygóködök akkor keletkeznek, amikor egy Nap-szerű csillag kezdi elérni élete végét, és elkezdi ontani a külső rétegeit az űrbe. A csillagból kiáramló töltött részecskék - úgynevezett csillagszél - árama nem képes nagy kozmikus anyagdarabokat kilökni, hanem finoman elfújja a kisebb részecskéket. Az így létrejövő táguló héj adja a bolygóköd jellegzetes alakját. A képet 90-95%-os holdfázisban készítettem, ami nem a leg ideálisabb mélyég objektumok fényképezésére, de mivel tiszta volt az ég, hát valamit csak kell fotózni.

22:08-23:26 UT LM=408' 10x: Az LM a Scutum-csillagfelhő közepét mutatja. Az M 11 az LM közepének fényes trapézától közvetlenül délnyugatra látszik. Van benne grízesség. Összesen tucatnyi Barnard-sötét ködöt tudtam beazonosítani. Nem volt annyira jó az ég, hogy egyből mindegyik tisztán látszódjon. Általában csak azt lehetett érzékelni, amelyikre éppen koncentráltam, kivéve talán a B 103-mat és B 111-et, ezek térkép segítsége nélkül is könnyen behatárolhatók. A beazonosított ködök területén kívül is vannak inhomogenitások. A látómezőn kívül, az M 11-től délre látszik az NGC 6712 gömbhalmaz és az M 26 is. A központi tarpéz északi csillaga, az R Scuti most a fényesebb időszakában lehetett. Megjegyzés: Máskor kontrasztosabban látszódnak a ködök. Az M 11 nagyon nehezen látszott csak szabad szemmel. Egyébként nagyon jó volt az ég nagy része, sok számomra új objektumot találtam meg.

00:51-01:06 UT 35 mm 56° Kellner okulár -> 34x nagyítás, 98' LM 34x: még minden látszik, aminek kell. Az M 31 majdnem elér az M 32-ig. A porsáv egyértelmű. Az M 110 halványan dereng. Az M 32 hihetetlenül kompakt. Az M 31 magja sárgás, mélyebb árnyalatú, mint amit a légkörtől megszokhattunk. Kellemes meglepetés/látvány, hogy inkább sötét, mint fakó. A mag két oldalán érezhető görbülések, alacsony kontrasztú ívek. Az NGC 206 foltja könnyen észrevehető a hely ismeretében. Megjegyzés: Addig rajzoltam, amíg az M 110 el nem tűnt teljesen. Már alapból sem volt teljesen sötét, valószínűleg még egyszer nekiállok másik okulárral és talán több látómezőnyi területet is felvonultatva.

23:56-00:26 UT 15 mm 70° SWA okulár -> 80x nagyítás, 53' LM 80x: nagyon gazdag LM. A ködösség a halmaz mögött látszik a legjobban, de messzire elnyúlik. Nincsenek annyira markáns részletek, mint az M 17-ben, de a halmaz kompenzál a látványon. Északról egy idő után kifejezetten feltűnő a sötét beharapás. A köd felülete inhomogén. Most láttam szabad szemmel is. Távcsöves mérete ellenére így csak egy kis ködös pötty.

23:04-23:21 UT 5,5 mm 60° Premium Flat Field okulár -> 218x nagyítás, 17' LM 218x: a szomszédos Messier-GH-khoz képest megelehetősen piciny és halvány. Több kiugró csillag rajta egyenetlenül, ezek hasonlóan fényesek. A többi a grízesség része. Elliptikus, egy-két felbontatlan csillaglánc nagy ívben a mag körül. 436x: egy fokkal jobban bomlik, de a derengés nagy része már csak szétkenődik.

22:14-22:38 UT 10,5 mm 60° Premium Flat Field okulár -> 114x nagyítás, 32' LM 34x: gazdag LM. Ködös háttér, LM ÉK peremétől kb. az M 29-ig tart, kicsit tovább északra. A látványos IC 1318 található errefelé. 114x: szép, de nem túl sok csillag, viszont nagy részük fényes és egyenletesen, szabályosan helyezkednek el. A négy legfényesebb egy téglalapot formál. Megjegyzés: Az észlelés a felhők miatt két részletben zajlott: 22:14-22:29, 23:25-23:38 UT. A felhőzet választotta ezt az objektumot.