Összes észlelés

Eredetileg 850 db light kép készült, ebből 685-öt tartottam meg. A Trapézium régió 20mp-nél is beégett, talán lejjebb kellett volna mennem 15mp-s expókra, és azokból többet lőni, vagy pedig a gain-t jócskán lejjebb venni. Az előfeldolgozott eredményen látszott, hogy vagy a párásodás miatt, -vagy valamilyen a tubus lencséjére rakódott egyéb kosz miatt - a csillagok színes, muscilaszerű szárnyakat növesztettek, ill. némi bemozdulás is megfigyelhető volt, talán a vezetési pontatlanságom, vagy egyéb dolog miatt. Mindenesetre itt volt a remek alkalom, hogy kipróbáljak a Siril-ben egy scriptet, ami meghív egy külső alkalmazást (StarNet), amivel szépen redukálni lehet a csillagok méretét, akár le is lehet szedni őket a képről. Mondjuk egy kis plusz munkára így is szükség volt még a GIMP-ben is.

Ez volt a majdnem "első fény", ami az SW 120/600-as tubusomat, ill. az ASI 585-ös kamerámat érte. Azért csak majdnem, mert eredetileg az M31-et mentem ki fotózni, csak a mély-ég fotózás végeztével álltam át a Holdra, mert lenyűgözött a látványa. Az M31-ről készült nyersanyagból végül nem készült olyan eredmény, amit szívesen megosztanék, csak gyakorlásnak volt jó. Ugyanakkor ez az éjjel mégis sikerélménnyel zárult, mert korábban sohasem tudtam értékelhető képet készíteni a Holdról, 10% körüli állapotában. Még nem sikerült visszaadnom a látványt, amit az okulárba nézve kaptam, de ezt már meg merem osztani. A 120-as tubusba, ill. az 585-ös kamerába pedig szerelmes lettem az első alkalommal, csak még tanulnom kell a használatukat.

Elviekben ez lett volna az első vezetett felvételem, de a vezetés végül szoftveres gondok miatt akkor nem jött össze. Így 20 másodperces expókat lőttem. Viszont nagyon pozitív meglepetés volt, hogy az UHC szűrő teljesen eltűntette a CA-t (+ a Canon beépített, átalakítatlan UV/IR blokk szűrője). Viszont az ISO értéket jelentősen meg kellett növelni. Nagyjából ekkor döntöttem el, hogy refraktorokra váltok, mert sokkal könnyebben tudok dolgozni velük. Persze később ez még változhat...

Kissé felhős volt az ég 2023.08.27-én, cserébe a légköri turbulenciák is erősek voltak, egy eléggé forró nap után... Holdfotózáson kívül más szóba se jöhetett volna. Mivel nagyon kétesélyes volt a dolog, a kis utazó akromátomat vittem ki az ég alá. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mire lehet ez elég. Íme az eredmény. Nem túl részletgazdag, de én nagyon örültem neki!

Egy régi adósságomat szeretném most törleszteni. 2022.05.16-án hajnalban kint voltam az ég alatt, megörökítettem a Holdfogyatkozás fokozatait, amennyire akkori lehetőségeimhez és tudásomhoz mértem tudtam. Most elővettem az akkor készült képeket, és egy - még igen kezdetleges - montázst készítettem belőle.

Egyike a kisebb, jellegtelenebb halmazoknak. É-D irányban kissé megnyúlt. Fénye viszonylag egyenletesen csökken a középponttól kifelé haladva, de látható egy kisebb magrégió is. Sajnos egyáltalán nem bontott, még grízességet sem mutat (elfordított látással sem).

Az egyik legegyedibb gömbhalmaz a katalógusban, nagyon megkedveltem. Sűrű, bontott, és mintha minden csillaga egzaktul ugyanolyan fényes lenne. Magrégiót egyáltalán nem lehet elkülöníteni, fényessége rendkívül egységes. Ezen felül alakja is nagyon szabályos, szimmetrikus.

Olyan, mintha két, egymásba ágyazott halmazt látnék, szinte gyűrűs szerkezetet eredményezve. A belső, kompakt mag fényesebb, mint a külső gyűrű. Ránézésre abszolút bontatlan, és elfordított látással is csak néha tűnik fel egy kis grízesség.

Icipici, de nagyon aranyos gömbhalmaz a felbonthatóság határán. Halovány, a lemenő Nyilasban nem volt egyszerű megtalálni. Grízességével, alakjával az M79-re emlékeztet. Fénye a középponttól kifele haladva egyenletesen csökken, nem tudok magrégiót elkülöníteni.

Nem bontott halmaz, és grízességet is csak elfordított látással vélek felfedezni. Alakja K-Ny irányban kisség elnyúlt. Egyértelműen elkülöníthető egy magrégió. Szélei diffúzak, kicsit üstökösszerű benyomást kelt.

Nagyon alacsonyan volt már a megfigyelés idején, így elég nehéz volt megtalálni, a keresőben alig tűnt ki a háttérből. Inkább felhős, mint grízes. Szimmetrikus, kifelé egyenletesen halványuló. Szép dísze viszont egy, a középpont mellett látszó előtércsillag.

Bontatlan, de egyértelmű grízesedést mutató halmaz. Szinte tökéletesen szimmetrikusnak látszik. A középponttól kifele haladva egyenletesen halványodik, magrégiót nem tudok elkülöníteni.

Ugyan nem a legnagyobb, de mindenképpen az egyik legszebb gömbhalmaz a katalógusban. Tökéletesen bontott, rengeteg csillagot lehet elkülöníteni. A fényessége viszonylag egyenletesen növekszik a középpont felé. Magja kicsi és koncentrált. Alakja leginkább egy nyíló virágra emlékeztet.

Kis gömbhalmaz, melyet sajnos nem sikerült felbontani. Egyértelműen érzékelhető azonban grízesség, illetve jól elkülöníthető egy kiterjedtebb magrégió is. A mag kerek, a halmaz maga azonban K-Ny irányban elnyúlt, és a mag sem ennek az ellipszisnek a középpontjában látszik.

Nagy kiterjedésű, a ritka háttértől jól elkülönülő halmaz. Tulajdonképpen az egész halmaz csillagláncok együttese, mindenféle sűrűsödés vagy középpont nélkül. Hurkok, láncok, tekergőző csillagsorok jellemzik. A halmaztagok fényessége viszonylag egyenletes, inkább a halmaz szélén látható pár fényesebb csillag, amik viszont lehet, hogy csak előtércsillagok.

Számomra kicsit jellegtelen, viszonylag nagy kiterjedésű halmaz. A közepén néhány csillag egy szinte tökéletesen szabályos háromszöget alkot. Ebből indulnak ki mindenfelé csillagláncok, mintha egy polip karjai lennének. Alakját legjobban talán az írja le, hogy szövevényes.

Viszonylag nagy kiterjedésű halmaz. Laza, tagjai nem mutatnak csoportosulást, a csillagok inkább laza szálak mentén helyezkednek el. A halmaztagos színe és fényessége azonban elég változatos.

Rendkívül nehezen jön az objektum, és az ég minősége is lehetne jobb. Mindenesetre UHC-szűrővel már látható a ködösség, feltűnnek fényességbeli különbségek és részletek. A legfényesebb területeken észlelhető némi fodrozódás, de a köd java része inkább homogén, diffúz. Mérete viszont megkapó, érdemes lesz még visszatérni hozzá.

A rajzon a legfényesebb pont a Neptunusz. Élőben könnyedén felismerhető volt, mivel színe egyértelműen eltért a csillagokétól. Bár nem olyan kék, mint pl. a Voyager képein, és nem is olyan szép, mint az Uránusz, színe mégis jellegzetes és könnyen felismerhető. A bolygótól balra lévő pontot az észleléskor a Tritonnak feltételeztük. Némi utánajárást követően azonban kiderült, hogy sajnos nem volt igazunk.

Hűha! És megint, hűha! Akárhova néztem eddig a Fátyol-ködben, mindig elvarázsolt, és hosszú-hosszú percekre lekötötte a figyelmem. Ez a régió is gyönyörűen fodrozódik, hullámzik. A fősodort sok kisebb ködpamacs kíséri, szinte mint a bárányfelhők az égen. Hihetetlenül látványos, és egyre inkább a szívemhez nő.