Mélyég észlelések

2020. szeptember 18-án és 19-én a Dobronhegy-Balázsfán, a VCSE Őszi Észlelőhétvége keretében a Messier 33 “Triangulum-galaxisról” készült felvételem. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, ASI294 színes hűtött kamerával és TS Maxfield kómakorrektorral készült, 95×210 s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, Gain150 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt. A Messier 33 “Triangulum-galaxis” egy spirálgalaxis, mely hárommillió fényévre található a Földtől, az Északi Háromszög (Triangulum) csillagkép irányában. (Emlegetik csak Háromszög csillagkép néven is.) Az M33 a Tejúttal és az Androméda-galaxissal együtt a Lokális Csoport tagja. Spirálkarjainak jellegzetes alakja van, mely nem hasonlít az általunk ismert spirálgalaxisok szerkezetére: valószínűleg az Androméda-galaxis megközelítése során torzultak el a spirálkarjai. A felvételen kiterjedt halója és több vöröses csillagkeletkezési régiója is megfigyelhető. Csillagkeletkezési üteme jelentősen meghaladja a Tejút és az Androméda-galaxis csillagkeletkezési ütemét, valószínűleg szintén az Androméda megközelítése miatt kezdhettek el a molekuláris hidrogénfelhők összetömörödni, és emiatt kezdődött a hidrogénfelhőkben a gyors csillagkeletkezés. Kísérőgalaxisokat és gömbhalmazokat csak nagyon kis számban fedeztek fel körülötte, ennek is az Androméda-galaxis megközelítése lehet az oka, ami magához ragadhatta az M33 kísérőit. Valószínűleg Giovanni Battista Hodierna fedezte fel 1654 előtt, majd Charles Messier 1764 során tőle függetlenül megtalálta és felvette híres katalógusába. Átmérője 60 000 fényév, tömege 10-40 milliárd naptömegre tehető.

2020. augusztus 20-án, az ausztriai Trahütten településhez tartozó Koralpenblick Biohotel területén megrendezett VEGA ’20 Nyári Észlelőhétvége során készült felvételem, mely az NGC 1499 jelzésű, más nevén Kalifornia-ködről készült. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 72/420 mm-es ED refraktorral, ASI294 hűtött csillagászati kamerával, 0,85x-ös reduktor-flattenerrel és Optolong L-enhance szűrővel készült, 39×360 s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, Gain150 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt. A nagy kiterjedésű, de halvány emissziós köd a megnevezését a Kaliforniai-félszigethez hasonló, keskeny, hosszúkás, elnyúlt alakjáról kapta. A Menkib (Kszí Persei), ez a nagy sebességgel mozgó óriáscsillag sugárzása gerjeszti nagyrészt hidrogénből álló anyagát, ami ezt a többletenergiát látható fényben sugározza ki. A Menkib 30 naptömegű, O7.5III típusú óriáscsillag, fényereje a Napénak mintegy 263 000-szerese. A 35 000 K felületi hőmérsékletű csillag nagyon erős ultraibolya sugárzást is kibocsát, és ezek az ultraibolya fotonok járulnak hozzá leginkább a ködösség anyagának gerjesztéséhez, ami a köd fénylését okozza. A felvételen fodrozódások és sötétködök is megfigyelhetőek. E.E. Barnard fedezte fel 1884-ben a kb. 1000 fényév távolságban található, nagyjából 100 fényév kiterjedésű ködösséget.

2020. augusztus 21-én, az ausztriai Trahütten településhez tartozó Koralpenblick Biohotel területén megrendezett VEGA ’20 Nyári Észlelőhétvége során készült felvételem, mely a Sharpless 2-132 katalógusszámú Oroszlánfej-ködről készültek. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 72/420 mm-es ED refraktorral, ASI294 hűtött csillagászati kamerával, 0,85x-ös reduktor-flattenerrel és Optolong L-enhance szűrővel készült, 54×360 s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, Gain150 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt. A Sharpless 132 “Oroszlánfej-köd” nevét a két felső részén, középtájt található vöröses, gomolygó, sötétködökkel tarkított képződményről kapta, mely egy oroszlán sörényére hasonlít, míg a kép jobb felén az oroszlán hátsó fele rajzolódik ki, a jobb felső vöröses ív pedig az oroszlán farka is lehetne. Alacsony felületi fényességű emissziós köd, főként vörös színű hidrogén és kék színű oxigén alkotja. A ködösség anyagát a benne lévő csillagok, különösen a HD 211564 és HD 211853 Wolf-Rayet óriáscsillagok gerjesztik erős sugárzásukkal. A gerjesztett gázok az alkotó anyagokra jellemző hullámhosszakon bocsájtják ki ezt a többletenergiát, ezért is láthatjuk a ködösséget a látható fény tartományában. A kép jobb felső részén halványan kör alakot formáz a gázanyag. Az objektum távolsága 10.000 – 12.000 fényév. A felvételt hűtött színes kamerával készítettem, kiegészítve egy L-enhance szűrővel, mely segítségével a színes nyers képeket felbontottam hidrogén-alfa és oxigén csatornára. A feldolgozás során a csatornákat újra egyesítettem, csak más arányokkal: az oxigén kék arányát jelentősen felerősítettem a hidrogén vöröséhez képest.

2020. augusztus 19-én, az ausztriai Trahütten településhez tartozó Koralpenblick Biohotel területén megrendezett VEGA ’20 Nyári Észlelőhétvége során készült felvételeim, mely a Fátyol-köd régióról (angol nyelvterületen: Cygnus loop = Hattyú-hurok) készültek. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 72/420 mm-es ED refraktorral, átalakított Canon 6D fényképezőgéppel, 0,85x-ös reduktor-flattenerrel és Optolong L-enhance szűrővel készült, 53×300 s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, ISO3200 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt. A ködkomplexum részeit több NGC számon is számon tartják, a kép bal felén látható a Fátyol-köd, NGC 6995 és NGC 6992 számon, bonyolult, viszont látványos szálas szerkezete van, hasonlít egy szablyára. 1784-ben fedezte fel William Herschel. A kép tetején a Pickering-háromszög látható. Ék alakú, szintén finom, szálas belső szerkezettel. 1904-ben fedezte fel Williamina Fleming a Harvard-csillagvizsgálóban, a nevét a csillagvizsgáló igazgatójáról, Edward Pickeringről kapta. A felvétel jobb szélén az NGC 6960 “Boszorkányseprű-köd” látszik, szálai hosszúkásak, és egymással párhuzamosak, megjelenése hasonlít egy régi vesszőseprűhöz. Szintén Herschel fedezte fel. Egy fényes csillag, az 52 Cygni figyelhető meg a ködösség mellett (a képen jobbra). A térség részei még a Pickering háromszögtől balra-fent látható kisebb és halványabb NGC 6979 és NGC 6974 ködösségek is. A ködhurok egy kb. 20 000 évvel ezelőtt bekövetkezett szupernóva-robbanás maradványa. Jelenlegi átmérője 130 fényév, míg távolsága tőlünk a legújabb mérések szerint 2600 fényév. A ködösség jelenleg is erős röntgenforrás, ebben a tartományban kirajzolódik az objektum teljes hurok alakja. Az óriáscsillag életciklusának vége felé jelentős mennyiségű gázt fújt le magáról, majd később, a szupernóva-robbanás lökéshulláma a gázt nagy sebességgel utolérve felhevítette és felgyorsította azt. A felhevült gázok gerjesztett állapotba kerültek, és a többletenergiájukat az egyes gázokra (főként hidrogén és oxigén) jellemző hullámhosszon, látható fényben sugározzák ki. Az észlelőhétvégén az egyesület 46 cm átmérőjű Newton távcsövével és UHC, OIII szűrőkkel részletesen megfigyelhető volt a ködösség vituálisan is, az összetett szálas szerkezetével együtt.

2020. július 18-án és 19-én, az Őrimagyarósdon megrendezett VEGA ’20 Nyári Amatőrcsillagászati Megfigyelőtáborban felvételem, mely az Sh2-101 Tulipán-ködről készült. A kép Skywatcher HEQ-5 mechanikára rögzített 200/800-as Newton-tubussal, ASI294 színes hűtött kamerával és TS Maxfield kómakorrektorral készült, 65×240 s objektum (light), 20 sötét (dark), 20 mezősimító (flat), 20 flatdark, Gain150 kép összegzéséből. A vezetést és a felvételek rögzítését egy Asiair vezérlőegység végezte. A feldolgozás Astro Pixel Processor, Startools, és Photoshop szoftverek segítségével történt. A felvételt hűtött színes kamerával készítettem, kiegészítve egy L-enhance szűrővel, mely segítségével a színes nyers képeket felbontottam hidrogén-alfa és oxigén csatornára. A feldolgozás során a csatornákat újra egyesítettem, csak más arányokkal: az oxigén kék arányát jelentősen felerősítettem a hidrogén vöröséhez képest. A kép közepén látható az Sh2-101 katalógusszámú Tulipán-köd, mely nevét félbevágott tulipánhoz hasonló megjelenéséről kapta. Stewart Sharpless 1959-ben vette fel katalógusába Sh2-101 jelöléssel. 70 fényév átmérőjű és kb. 8000 fényévre van tőlünk, egy O színképű csillag erős sugárzása gerjeszti fény kibocsátására. A Tulipán-köd jobb oldalán két fényes csillagot figyelhetünk meg egymás közelében, közülük az alsó a HD 226868. A csillag közelében évtizedekkel ezelőtt erős röntgenforrást fedeztek fel űrtávcsövekkel, de látható fényben nem találták nyomát a jel forrásának. Ezenkívül a csillag öt napos periódussal keringett egy kis méretű, nagy tömegű, láthatatlan objektum körül. Ezen megfigyelések alapján arra következtettek a csillagászok, hogy egy korábban csak elméleti szinten számon tartott fekete lyuk körül keringhet a csillag, ami lassan elnyeli a csillag anyagát. A fekete lyuk anyagbefogási korongjába került felhevült anyag erős röntgensugárzást bocsát ki, illetve a csillaganyag egy része a fénysebességhez közeli sebességgel, nyalábokban hagyja el az anyagbefogási korongot. A Cygnus X-1 esetén a nyaláb sűrű csillagközi gázzal ütközött, íves lökéshullámfrontot kialakítva. A hullámfront ionizált állapotba került, és látható fényt bocsát ki, amit a felvételen megfigyelhetünk a Tulipán-ködtől jobbra-fent. 2011-es méréseknek köszönhetően már tudjuk, hogy a Cygnus X-1 röntgenforrás távolsága 6000 fényév, tömege 15 naptömeg, átmérője pedig mindössze kb. 44 km. A Cyg X-1 rövidítéssle is ismert röntgenforrás az egyik legjobban tanulmányozott csillagászati objektum, és az egyik első, amelyikben bizonyítottan fekete lyuk fordul elő.

Az első komoly mély-ég fotóm :) Sajnos voltak gondok a bolygatással azért nézz ki kicsi képernyőben ennyire csúnyán, de újholdkor tervezem lefotózni az NGC 3000 számú ködöt (Észak-Amerika köd) addig próbálom ki gondolni mi lehetett a gond (MGEN-II vezetést használok)

A tiszta égnek és a nagy horizont feletti magasságnak köszönhetően nagyon sok részlet látszik az Észak-Amerika ködből. A csillagmezőt egyszerűsítve rajzoltam meg, H-béta szűrőn keresztül. Mindhárom szűrő jól kiemeli az objektumot a háttérből. A legjobb számomra az UHC, aztán az OIII, végül a H-béta.

Horizonton felhők, villámok, itt-ott vonuló felhőzet. 53x: halvány, kb. 5'-es, nehéz, alig kivehető elsőre. Szabálytalan alakú, alig válik el az égi háttértől.

A köd észrevehető UHC, OIII és H-béta szűrővel is, de az OIII-mal a legkönnyebben. Először egy ovális fényfolt dereng elő, majd ebből egy halványabb, ívelt nyúlványt lehet követni. A részletek kihámozása 90x-es nagyítással könnyebb volt.

A rossz átlátszóság miatt nehezen bontakozik ki a köd. Három ujjszerű ködsávból áll az objektum. Ezekből kettő egymáshoz kapcsolódik, még a harmadik egy különálló foltot alkot. A komplexum délnyugati oldala szögletes határvonalú. A köd általánosságban nagyon halvány, gyenge kontrasztú. Legfényesebb része a középső "ujj" és a különálló folt. A ködnyúlványokat csillagláncok kísérik. A látómezőben több, önmagában is érdekes mély-ég objektum látszik.

Kelet-nyugat irányba enyhén elnyúlt, nagy méretű, egyenletes, alacsony felületi fényességű galaxis. Látható "rajta" egy előtércsillag.

Kerekded galaxis, elnyúltság nem látszik. Magja csillagszerű. (Utólag láttam meg a térképen, hogy a látómezőben láthattam volna még egy 12,7 magnitúdós galaxist is, ami valószínűleg vagy elkerülte a figyelmemet, vagy az alacsony horizont feletti magasság (~15°) miatt nem látszódott.

A jó átlátszóságnak köszönhetően szépen látszott a planetáris köd. 33x-os nagyítással tetszett a legjobban a látvány. A gyűrű alak szűrő nélkül is látszódott. Az OIII szűrő jól emelte a kontrasztot. A gyűrű északkeleti része fényesebb.

A fényszennyezés és a kis objektívátmérő ellenére részletek is látszanak a szupernóva maradványban, de ehhez OIII szűrőt kell használni.

Szűrő nélkül beleolvad a háttérbe. UHC szűrő már megmutatja, de H-béta szűrővel sokkal kontrasztosabb. A köd északi és déli pereme mentén fényesebb, mint a közepe. A keleti vége fényesebb és határozottabb körvonalú, míg a nyugati része fokozatosan olvad bele a háttérbe.

Nagy mértékben megnyúlt galaxis. Magja jelentősen fényesebb. Szimmetrikusnak látszik.

A Collinder 32 és 33 halmazok lazán elhelyezkedő, ám relatíve fényes csillagai megnehezítik az Embrió-köd megfigyelését. A részletek csak nehezen látszanak: világos sávok és sötét foltok váltják egymást. Legfényesebb a "magzat keze", hasa és lába. A fenék csak két halvány folt, a háta pedig alig dereng. Mindegyik szűrő kiemeli, legjobb az UHC.

A tiszta égnek köszönhetően sok részletét megmutatta a Szív-köd. A legfeltűnőbb része a nyugati oldalán levő fényes, kör alakú pamacs, amitől délnyugatra közvetlen egy kisebb fényfolt is látható. Ezektől látszanak kiindulni a halvány ívek, amik a szívet formázzák. A déli ív közel egyenletes fényű, keleti részén halványodik el jobban, és egy vékonyabb, halvány sávval kapcsolódik a Melotte 15 nyílthalmazhoz. Az északi ív jellegzetessége, hogy van egy fényesebb szakasza, valamint a Mel 15-höz visszakanyarodó részből északkeleti irányba egy nyúlvány látható. Az NGC 1027 nyílthalmaz is ködösnek tűnik. Legtöbb részletét egyszerre az UHC szűrővel láttam.

UHC szűrő is mutatja a B 33 sötét ködöt, de H-béta szűrővel még könnyebben látható. Az IC 435 és NGC 2023 fényes porködök is jól látszanak. Az Alnitak nevű csillagot a látómezőn kívülre kell állítani erős fénye miatt. A B 33-nak nem tudom kivenni a lófej alakját, inkább csak egy aszimmetrikus "beharapás" látszik. Az IC 434-et egyenletesen fényesnek látom. A keleti fele élesen határolt, a nyugati oldalán nehéz követni, hogy meddig tart a ködösség.

68x: elsőre nem tűnik fel a gömbhalmaz, mert egy közeli, fényes, narancsos színű csillag elvonja a figyelmet. Alaposabb szemlélés után tűnik csak fel, hogy ott van mellette a gömbhalmaz. Halvány és pici GH. Másodjára pilantva a távcsőbe, és tudván, hol van a látómezőben a fényes csillaghoz közel, könnyen és azonnal feltűnik. 594x: szétesik két sötét sávval elválasztott, három különálló részre. MIndhárom háromszög alakú, és csúcsaik mintha egy irányba mutatnának, egy közös középpont felé. Érdekes, sosem láttam gömbhalmazban ennyire elkülönülni csillagfelhőket. Az egyes csillagfelhő-háromszögekben háromszögenként 5-10 csillagot is feltűnni vélek, a háromszögek ködössége előtt. A ködösségek elmosódottan, csipkésen olvadnak bele az égi háttérbe.