Mélyég észlelések

2023.10.13-án, a VCSE Bárdudvarnokon megrendezett észlelőhétvégéjén készült felvételem az NGC 869 és NGC 884 katalógusszámú Perzeusz-ikerhalmazról. A két nyílthalmaz a Perzeusz csillagképben található, jobb égről már szabadszemmel is látható két halvány pacaként, egy 10x50-es binokulárral már látványosan csillagokra bontható a két halmaz. A bal oldali NGC 884 nagyobb kiterjedésű de ritkásabb mint a szomszédja, jobb szélén egy kicsit sűrűbben vannak a csillagok. A jobb oldali NGC 869 ezzel szemben kisebb kiterjedésű, közepén nagyon sűrű a tagok elrendezése, kifelé gyorsan ritkulnak a csillagok. A két halmaz között szakadék tátong, illetve a halmazok a környezetüktől is látványosan elkülönülnek. A legtöbb csillaga fehéres színű, néhány vörös és narancsárga taggal. A két halmazt Hipparkhosz jegyezte fel elsőként, időszámításunk előtt 130-ban. Meglepő módon Charles Messier nem vette fel a katalógusába a szabadszemes objektumot. Az NGC 884 távolsága tőlünk 7600 fényév, míg az NGC 869 mintegy 7500 fényévre található. A két nyílthalmaz egymáshoz közel helyezkedik el. Az NGC 869 és NGC 884 kora 14 millió év, egyenként 250 - 350 csillagból állnak és 33-33 fényév az átmérőjük.

A fotózott terület a Zsiráf és a Kassziopeia csillagképek határán található. A Stock 23 ritkás nyílthalmaz vizuálisan is megfigyelhető, a vörösen derngő hidrogénfelhő 20perces Hidrogén alfa nyersképen éppen hogy kivehető. Érdekesség, hogy a Sky & Telescope újság 1978 márciusi számának Mély-ég csodák rovatában Walter Scott Houston, John Pazmino amatőrcsillagász felfedezéseként hivatkozott rá, mivel egyetlen katalógusban sem szerepelt. Stock 1966-ban Stock 23-ként katalogizálta, de feledésbe merült, mígnem Pazmino "újra felfedezte", így 1978 óta sok amatőr csillagász megfigyelési célpontja lett. A Stock nyílthalmazok katalógusa: https://clearskies.eu/wp-content/uploads/2021/06/Stock-Open-Clusters-index.pdf

A Kassziopeia csillagképben található ez meglehetősen nagy szupernóva maradvány. Távolsága körülbelül 10 ezer fényév, és majd 10 fényév átmérőjű, a látszólagos mérete nagyjából a teleholddal egyezik meg. A robbanás 10ezer éve történt. A vöröses színek a hidrogén alfa és kén II, a kék szín az oxigén III emissziós vonalakból származnak.

Évente nekifutok a galaxispárnak, mert a porsávokat mindenképp elő szeretném csalogatni. Ez most megint csak hellyel-közzel sikerült, de már legalább felsejlenek. A pára és az új, ledes közvilágítás persze nem segített, de remélem tudok még gyűjteni hozzá márciusban jó adatokat.

Elképesztő, hogy milyen nevekkel találkozik az ember a neten. A ködösséget így becézik. A sárkány "szájában" egy galaxis látszódik, de az sokkal távolabb van tőlünk nyilván, mint a molekuláris felhő. A felvételeknél 120 másodpercet exponáltam gain 120-on, f4-en. Volt róla szó, hogy ez az érték jobb, ha 180 sec lenne, szóval a következő objektumnál már betartom ezt. Eme felvétel az első, mely az új helyszínről készült, mely az ország egyik legjobb ege alatt van. Bortle 3-as ég alól rögtön az első nyersen látszódott, hogy vannak ilyen ködösségek a háttérben. A korábbi helyszínen sajnos olyan erős lett a fényszennyezés, hogy a hűtött CMOS kamerának már túl sok volt a fényár.

A Szív-köd és a Melotte 15 A felvételen a Szív-köd közepét látjuk. A ködösség egy emissziós köd és kb. 7500 fényévre ragyog a földtől a Cassiopeia csillagképben. A ködösséget a képen jobb oldalon látható fényesebb régió a Melotte 15 ragyogja be ami a Szív-köd szíve. Ez az asztrofotózási stílus számomra még nagyon új. A kép elkészítése 2 estén keresztül zajlott és közel 7 óra anyagot sikerült összegyűjtenem keskenysávú szűrő segítségével erős holdfényben. Külön érdekesség, hogy ez az első fotó amit vezetéssel készítettem egy külön vezetőkamera és vezetőtávcső segítségével. Feldolgozás szempontjából egy számomra új programot a Pixinsight-ot használtam. Felszerelés: Távcső: SW 150/750 PDS (mod) Mechanika: SW HEQ-5 Pro GoTo Kamera: Canon EOS 600D (BCF mod) Korrektor: SW F/4 kómakorrektor Szűrő: Optolong L-eNhance PC: Asiair Pro Vezetés: Svbony 50mm vezetőtávcső + ZWO Asi120mm mini Expozíció: 02.13.: 62x180s 02.16.: 50x300s Összesen 7óra 16perc 45 dark 45 bias 45 flat Szofverek: Deep Sky Stacker, Pixinsight, Photoshop 2024 02. 13. & 2024 02. 16. Pusztamagyaród.

A Spagetti-köd néven is ismert szupernóva maradvány a Bika és Szekeres csillgképek határán található. A kép a megközelítőleg 3 fok kiterjedésű objektum egy részletéről (62x45 ívperc) készült keskenysávú (köd) és RGB (csillagok) szűrőkkel 2023 december 18 és 2024 január 31 között.

Az elmúlt pár nap kedvező időjárási körülményei lehetőséget adtak az IC-405, Auriga (Szekeres) csillagképben található, más néven Lángoló Csillag Köd fotózására. A végső kép 125db 5perces felvételből állt össze. A köd körülbelül 1500 fényévnyire található tőlünk. Míg a hidrogénfelhők nagy részét magából a felhőből képződött fiatal csillagok ionizálják, az IC 405 esete más. Az ionizáció forrása az AE Aurigae nevű csillag (a képen a legfényesebb csillag), amely nem itt született, csak áthalad a területen. A csillag megfelelő mozgását elemezve kiderült, hogy az Orion-köd közelében egy kettős rendszer tagjaként keletkezhetett. A felhő többnyire atomos hidrogénből áll, amely a képen pirosan jelenik meg, de tartalmaz némi szénben gazdag port is. A hullámzó por, és gázsávok adják a Lángoló Csillag-köd nevét. Maga az AE Aurigae minden, csak nem gyakori. Tömege 17 naptömeg, átmérője több mint 6-szor nagyobb, mint a Napé, és 33 000-szer fényesebb, mint a mi Napunké.

A Perseus csillagkép rejtett gyöngyszemét Hartl, Dengel és Weinberger csillagászok fedezték fel 1986-ban. Ez az ősi planetáris köd tőlünk körülbelül 2500 fényévnyi távolságra van és körülbelül egy fényév átmérőjű. A HDW3 legjellegzetesebb tulajdonsága a fonat formája. Ez az alak a központi csillag csillagszélének a környező anyaggal való kölcsönhatásából adódik. A táguló gázburok egy második, jóval élesebb kontúrú lökéshullámfromtot is kialakít, ami inkább kékes színben jelenik meg. A harmadik réteg pedig a környező csillagközi anyag felfénylése, ami amiatt jön létre, hogy az északnyugati irányba haladó gázburok nekiütközik.

Az év elején felfedezett SN2024gy jelű szupernóvát február 7-én hajnalban sikerült nekem is megfigyelnem. A képen fehér vonalakkal jelölt SN2024gy egy fehér törpecsillag életének végén bekövetkező robbanása, tehát az Ia típusú szupernóvák közé tartozik. A képek alapján sikerült kimérnem a fényességét is, ez február 7-én 13,57 magnitúdó volt. A fotó a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program kiírt Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj támogatásával valósulhatott meg.

Vegyes érzelmeim vannak, így még nem sikerült ez a terület, de kicsit jobbra is számítottam.

Az idei év első szupernóváját január 4-én fedezte fel Koichi Itagaki japán amatőrcsillagász. Ez egy Ia típusú szupernóva szóval egy fehér törpe elérkezett életének a végéhez. Ilyen szupernóvák kettős vagy többes csillagrendszerekben szoktak kialakulni, amikor a fehér törpe anyagot szív el a kísérőcsillagától. Amikor a fehér törpe átlépi a Chandrasekhar-határt (a Nap tömegének 1,44-szerese) akkor a saját gravitációs ereje rántja össze a csillagot és bekövetkezik a szupernóva. A felvételt február 5-6 éjszakán készítettem éjfél környékén. Délutános műszakból szinte rohantam haza és indítottam is a rendszert. Így sikerült 2 órányi fényképet összeszednem erről a galaxiscsoportról. Az említett NGC 4216 galaxison kívül több tucat kissebb galaxist is fel lehet fedezni a képen.

Kicsit jobbra számítottam, de legalább szépen mutatkozik az IC 349 is.

Régi vágyam volt lefotózni, itt volt a lehetőség a bolygókamerával.

Kamera próba rövid etappal.

Egy rövid próbát csináltam erre a szép objektumra.

Egy régebbi képemet újra fotóztam más beállítással.

Egy kis objektíves gyakorlásnak szántam.

A 2022 évben készült felvételeket folytattam, az utolsó negyed nagyon nehezen jött össze a rossz időjárás és légkör miatt. A megadott dátum az utolsó sorozaté.

18:38-18:54 UT. 15 mm 70° SWA: 80x, 53'. Közepes csillagok, laza és szegény, mégis kitűnik a kopár mezőből. Az LM legfényesebb csillagai a halmazban vannak, kb. 9 magnitúdósak. Az NGC 1663-ról sem feledkeztem el, de még nem találtam meg. Néhány fényesebb csillag pontatlanul lett átrajzolva, kissé öszementek. Ez nekem tanulság a továbbiakhoz. 5 év után végre sikerült egységes látómező-karikákat generálni. Mostantól a feltöltött rajzok mind azonos méretűek lesznek, kivéve a részletekrajzok és a rtikább "egész estés" nehézsúlyú észlelések. Hát ez most pont nem olyan.