Mélyég észlelések

Első gömbhalmazom.

2023.06.20-án Namíbiában, az Isabis-völgyben fekvő Decca station területén készült felvételem a Kentaur csillagképben található NGC 5139 "Omega Centauri" gömbhalmazról. Itthonról sajnos egyáltalán nem figyelhető meg, de Namíbiából szabad szemmel is látható egy pelyhes csillagként. Egy 50mm átmérőjű binokulárral látható, hogy a magja enyhén elliptikus, amit 3 rétegben egyre halványuló diffúz rétegek vesznek körül. Binokulárral gyakran felkerestem esténként, a déli égbolt egyik leglátványosabb vizuális célpontja. A felvételen látható a fényes, enyhén elliptikus mag, amit kifelé haladva egyre ritkább csillagmező vesz körbe. A gömbhalmaz mintha egy kicsit réteges lenne, nem folyamatosan ritkulnak a csillagok, hanem lépcsőzetesen. A felvétel feldolgozásakor vettem észre, hogy a gömbhalmaz enyhén lapult formája pont függőleges a fényképezőgépem látómezejére, emiatt úgy vágtam ki és forgattam el a halmazt, hogy vízszintes irányban legyen lapult. A Tejúthoz tartozó legnagyobb gömbhalmaz, ami valójában egy, a Tejúthoz tartozó törpegalaxis magja, csak a külső rétegeit a Tejút gravitációja már magához vonzotta. Már Ptolemájosz is írásos emléket hagyott róla időszámítás szerint 150-ben, de Edmond Halley fedezte fel újra 1677-ben és megfigyeléssel igazolta, hogy nem csillagszerű, hanem kiterjedt, foltszerű objektumról van szó. 17 000 fényév távolságra van tőlünk, mintegy 150 fényév az átmérője és közel 10 millió csillagból áll, korát 12 milliárd évre becsülik. A magjában elhelyezkedő csillagok elemzése után fedezték fel, hogy a gömbhalmaz közepén egy 40 000 naptömegű fekete lyuk található, ami a ritkaságnak számító közepes méretű fekete lyukak közé sorolható.

Sokkal halványabbra számítottam, nem is kellett keresni. A háttér és a csillagmező is sűrűbb itt. Komplex körvonal, inhomogenitás viszont kevés. A köd legfényesebb részét meg se találtam a csillagok között, távcsőben viszont lényegében csak az látszik. Az egy LM-ben lévő M16 vizuálisan eltörpül mellette.

Kék Lófej-köd. Többnyire csak az orra feltűnő, de a további részeket is lehet sejteni. Csak délen van élesebb határvonala. A fák miatt mozogni kellett, hogy az egészet lássam. Lehet, hogy legközelebb már csak jövőre sikerül újra megpillantanom.

Rho Ophiuchi-ködkomplexum. M4 nézegetése közben lettem figyelmes rá. Most láttam először. Már elég alacsonyan volt, a horizontom nagyon rossz. Láthatósága rosszabbodik, Tarjánban már nem biztos, hogy el tudom kapni. Valósággal izzik az égbolt errefelé, bár nem annyira megkapó látvány, mint a felvételeken. Az IC 4606 (Antares köde) háromszög alakú, déli lekerekített csúcsától nem messze helyezkedik el a megvilágító csillag. Viszonylag homogén, esetleg a körvonalában lehet egy-két törést, néhány halványabb kinyúlást észrevenni. A többi világító ködöt halványabbnak érzékeltem, de könnyebbnek bizonyultak, mivel kisebbek, és kontrasztos sötét ködök szegélyezik őket. Érezhetően világosabb a megvilágító csillagok környéke, de a körvonalakért még küzdeni kell. A B44-45 párhuzamos töve jól kivehető, de nem követhető sokáig. Nem folytonosak, igazából nem is könnyű eligazodni. Az M4 nagyon fényes, dióra emlékeztet. Szabad szemmel nem vettem most észre. A ködösségek a fák mögött helyezkedtek el, sokat kellett mozogni, hogy az egészről képet kapjak. Izgalmas objektumok, érdekes élmény.

2023.06.17-én Namíbiában, az Isabis-völgyben fekvő Decca station területén készült felvételem a Hidra és Kentaur csillagképek határán található Messier 83 "Déli Szélkerék-galaxisról". Nevét a Messier 101 "Szélkerék-galaxishoz" való hasonlósága miatt kapta. Ugyan az asztrofotós korszakom elején már fotóztam belföldről ezt a látványos galaxist, de 10-15°-os horizont feletti magassága miatt igazán látványos felvételt nagyon nehéz készíteni róla. Namíbiában viszont magasra emelkedik, és kiváló célpont alakja és nagy látszólagos mérete miatt. A küllős spirálgalaxisok közé tartozik, a magjából egy pár "küllő" nyúlik ki, és a spirálkarok ezekből a küllőkből ágaznak tovább. A Tejút szintén küllős spirálgalaxis. A felvételen az apró sárgás magot a kék színű spirálkarok veszik körül, a galaxis körül pedig még némi haló is észrevehető. Nicholas Louis de Lacaille fedezte fel 1752. február 23-án a Jóreménység fokánál, Charles Messier 1781-ben vette fel katalógusába. 40 milliárd csillag alkotja, 55.000 fényév az átmérője, spirális galaxis. Távolsága a Földtől: 14.700.000 fényév, az M83 galaxiscsoport tagja. Ez a meglehetősen kompakt galaxiscsoport 15 tagból áll. Érdekessége a galaxiscsoportnak, hogy a szomszédos, majdnem kétszer akkora Centaurus A-galaxiscsoport meglehetősen közel van hozzá, egymáshoz képest mért sebességük pedig elhanyagolható. Emiatt gyakran egy csoportként hivatkoznak rájuk, mint a Centaurus A/M83-galaxiscsoportra, amely 44 galaxisból áll. Összesen hat szupernovát figyeltek meg benne, ezzel az egyik legaktívabb csillagváros.

2023.06.13-án Namíbiában, az Isabis-völgyben készült felvételem a Skorpió csillagképben található, NGC 6334 katalógusszámú "Macskatappancs-ködről". Ugyan itthonról is megfigyelhető, de meglehetősen alacsonyan van ez a látványos emissziós köd, ugyanakkor Namíbiában egészen a zenitig emelkedik. A fénykép elkészítéséhez monokróm kamerát és keskenysávú, hidrogén-oxigén-kén szűrőkészletet választottam. A ködösség hidrogénben és kénben gazdag, viszont csak egy kevés oxigén található benne. A feldolgozás során a Hubble-paletta szokásos sárga-kék színvilága helyett kipróbáltam a vöröses narancssárga - türkíz kombinációt, ahol a vörös szín a hidrogéné és a kéné a türkíz pedig az oxigéné. A ködösség a nevét a macskák talpához hasonló formája adja, a kép alján lévő három ovális forma a három lábujj, felette a macska talpán lévő párnás rész :) A "ujjakban" és a felvétel felső részén könnyen megfigyelhető az oxigénben gazdag terület. John Herschel fedezte fel a Dél-Afrikában található Jóreményság fokáról, 1837-ben. 5 500 fényévre található tőlünk, sugara 40 fényév. A köd egy csillagkeletkezési régió, gyors ütemben születnek új csillagok a ködöt alkotó hidrogénből.

2023.06.13-án Namíbiában, az Isabis-völgyben készült felvételem a Skorpió csillagképben található, NGC 6334 katalógusszámú "Macskatappancs-ködről". Ugyan itthonról is megfigyelhető, de meglehetősen alacsonyan van ez a látványos emissziós köd, ugyanakkor Namíbiában egészen a zenitig emelkedik. A fénykép elkészítéséhez monokróm kamerát és keskenysávú, hidrogén-oxigén-kén szűrőkészletet választottam. A ködösség hidrogénben és kénben gazdag, viszont csak egy kevés oxigén található benne. A feldolgozás során a Hubble-paletta szokásos sárga-kék színvilága helyett kipróbáltam a vöröses narancssárga - türkíz kombinációt, ahol a vörös szín a hidrogéné és a kéné a türkíz pedig az oxigéné. A ködösség a nevét a macskák talpához hasonló formája adja, a kép alján lévő három ovális forma a három lábujj, felette a macska talpán lévő párnás rész :) A "ujjakban" és a felvétel felső részén könnyen megfigyelhető az oxigénben gazdag terület. John Herschel fedezte fel a Dél-Afrikában található Jóreményság fokáról, 1837-ben. 5 500 fényévre található tőlünk, sugara 40 fényév. A köd egy csillagkeletkezési régió, gyors ütemben születnek új csillagok a ködöt alkotó hidrogénből.

A namíbiai utam első célpontjának a déli égbolt talán leglátványosabb objektumát, a Hajógerinc (Carina) csillagképben található NGC 3372 katalógusszámú Carina-ködöt választottam. Szabad szemmel is látható volt fényes, diffúz foltként, 50 mm-es átmérőjű binokulárral pedig már lenyűgöző látványt nyújt. Leginkább az Orion-ködre hasonlít, viszont legalább kétszer akkora, és jóval fényesebb is. A kisebb sötétködökkel tarkított fényes, fehér központi régiót a jellegzetes "L" alakú hideg gázfelhők részben kitakarják. A köd közepén az Éta Carinae csillag és a Kulcslyuk-köd található. Kifelé haladva már vöröses színnel örvénylik és fodrozódik a ködöt alkotó hidrogén, amit kisebb sötétködök tarkítanak. A ködtől jobbra még látatjuk a Gabriela Mistral-ködöt és az NGC 3293 nyílthalmazt is. Nicolas Louis de Lacaille francia csillagász fedezte fel 1752. január 25-én, amikor két éven át a déli égboltot katalogizálta a Dél-Afrikában található Jóreményság fokáról. 10 000 csillagot mért fel és 14 csillagképet nevezett el. Elnevezését a 19. században kapta John Herscheltől. 8 500 fényévre található tőlünk, átmérője 460 fényév. Csillagkeletkezési régió, a fiatal csillagok erős sugárzása gerjeszti a ködöt alkotó hidrogénatomokat, amik a többletenergiát a 656nm-es hullámhosszon adják le, amit mi látható vörös fényként észlelünk. A közepén a hidrogénen kívül jelentős mennyiségű oxigén is észlelhető. 2022-ben a James Webb űrtávcső első képeinek egyikén a ködösség egy részletét fényképezte le, a felvétel a "Kozmikus sziklák" (Cosmic cliffs) néven lett híres.

Véleményem szerint majdnem olyan látványos gömbhalmaz az M5 mint az M13. Nekem nagyon megtetszett ez az objektum, de nem igazán jó helyen volt. Azért nem adtam fel. :D Egyértelmű, hogy ez a hűtött CMOS kamera sokkal érzékenyebb mint a DSLR, valamint a fényszennyezés is megnőtt. Noha a gradiensek most valahogy könnyen kezelhetőek voltak az objektum iránya miatt. :) Köszi, hogy ránéztek!

Régóta vágytam már az Írisz köd és környezetének lefotózására. A hosszú borús időszakot követően, az idei nyár első havában végre lehetőségem nyílt több éjszakai kitelepülésre is. Nem mellékes az sem, hogy társammal lakhelyünk közelében új helyet találtunk a kitelepülős fotózáshoz. A helyszín asztrofotózás szempontjából nem sokkal ugyan, de némiképp mégiscsak jobbnak bizonyul a korábban látogatott helyszínekhez képest (a lightpollutionmap 2015-ös adatai alapján: Bortle 3; SQM: 21,8). Ez további lendületet adott a lelkesedésemnek. Úgy terveztem, hogy sok időt fordítok erre az objektumra, de egy közeljövőben tervezett műszerváltás miatt átmenetileg meggondoltam magam. Végül 2023 június 13-a és 20-a között három rövidke nyári éjszakán keresztül gyűjtöttem a C4 irányából érkező fotonokat. Mindhárom alkalommal tiszta és egészen nyugodt égbolt tekintett vissza rám az új észlelőhelyről. Mindösszesen 10 óra 29 percet exponáltam. Az Írisz köd, tőlünk mintegy 1300 fényévnyi távolságban található a Cepheus csillagkép irányában, a 3,2 Magnitudós β Cephei csillag közelében. Környezetével együtt egy komplex objektumról, csillaghalmaz, reflexiós köd és sötét ködösség társulásáról beszélhetünk. A csillaghalmaz a Collinder 429, a reflexiós köd az NGC 7023, míg a nyílthalmaz és ködösség együtt a Caldwell 4 jelölést viseli. A reflexiós köd kékes színű ragyogása az őt megvilágító, SAO 19158 jelű forró csillagnak köszönhető, ugyanis annak fényét veri vissza. A poros környezetbe ágyazott kékes színű NGC 7023 átmérője mintegy 6 fényév. Számomra mindig izgalmas az elkészült képen felkutatni a fotózott célobjektum környezetében az aprónak látszó, távoli galaxisokat. Ezen a képen is számos messzi csillagváros azonosítható, némelyikük a sötét ködösség ritkásabb részeinek takarásában, azon keresztül is megmutatja magát. A diffrakciós tüskék beforgatása ezúttal elmarad, nem szeretnék lemondani a látómezőről.

Kicsit nosztalgiáztam és találtam még expósorozatot Namíbiából. Vannak olyan sorozatok, melyek azóta megvannak feldolgozatlanul. Azokból szoktam csipegetni szabadidőmben. :D

Részletrajz az előző észleléshez.

Lábnyom-köd, Minkowski lábnyoma, Minkowski 92. 273x, 546x: Végre sikerült. Első éjszaka nem találtam meg, csak a csillagmezőt rajzoltam. 17-én történt a köd rajzolása. Nehéz objektum. A központi csillagot alig lehet elkülöníteni, a rajzon sokkal fényesebbnek lett ábrázolva, mint a valóságban, szinte egybeolvad a köd magjával. Bipoláris, É fele sokkal halványabb, vizuálisan kisebb is. Reflexiós köd, ezért szűrővel nem is próbálkoztam, a becsavarás alatt úgyis kiment volna az LM-ből. LM = 6,6'

Pelikán-köd. 43x: A következő nehézsúlyú észlelésem, de még nem az éves Észak-Amerika-köd-túrám, arra majd legközelebb vállalkozok. Az LM vázának felmérése után rögtön a ködöt kezdtem el rajzolni, mivel már világosodott. Előtte sok időt töltöttem azon gondolkozva, melyik csillagkeletkezési régiót is örökítsem meg. Így a csillagok maradtak legutoljára, amelyeket 13 magnitúdóig tudtam ábrázolni, természetesen ekkor már lecsavartam a szűrőt. Az LM ÉK részén lévő NY-ben feltüntettem 15-ös fényrendűeket is. Ha lett volna még időm, kitöltöttem volna az egész LM-et, bár ahhoz egy éjszaka mindenképp kevés, főleg, hogy nyári objektumról van szó. Úgy tudom, hogy az IC 5070 az egész ködre, az 5067 pedig a legfényesebb részére vonatkozik, ez az ionizációs frontja, amely először feltűnt, bár akkor még nem voltam biztos benne, hogy az valóban az. Következőként jött az LM közepén található két csillag által közrefogott ovális. A pelikán forma vizuálisan nem igazán jött elő, az 5067 lenne talán a csőre. Ez fotókon két, egymás mögött elhelyezkedő ragyogó szegélyű dombocska. Sikerült egy-két belőlük kiemelkedő üstökösszerű képződményt is megfigyelni, legalábbis a köztük lévő hézagok fényesebbek voltak. Sok szál keresztezi a ködösséget, ezek az előtte lévő molekulafelhőnek tudhatóak be. OIII szűrő legnkább a ködök közepét mutatja, ahol még az oxigén az ionizációhoz szükséges energiát megkapja. Mivel sok minden takarásban van, ezért több helyen is a peremére kerül ez a rész. A maradék széleken nagyon nehéz volt belőni, meddig is tart az objektum, egy H-béta szűrő segített volna, csak akkor már én voltam egyedül a réten, így nem tudtam kölcsönkérni. Nagyon nehezen megfogható látvány, de épp ettől izgalmas is. Az LM K peremén belülre csúszott egy kicsi szelet az Észak-Amerika-ködből is. Az NGC 6989-et rajzolás közben fedeztem fel. Fotókon nehéz megkülönböztetni a háttértől. A Mexikói-öböl-ködben több szakadást is megfigyeltem. LM = 78' Ekkor láttam először a közelben lévő IC 5068-at is. Legközelebb mindenképp viszem az asztali távcsövemet is, hogy átfogóbb képet kapjak a komplexumról. A nagy műszerrel pedig a részletekre és a halványabb csillagokra fogok koncentrálni.

Pacman-köd. 43x: Első körben ugyanúgy néz ki, mint a tavalyi rajzomon. Egy kis nézelődés után az új részlet nem más, mint a Hubble-felvételről ismerős Bok-globula, amelyet most sikerült először megpillantanom. A halmaz fő tömegétől északkeletre (az LM-ben alatta) található, a sötét öblöt ellensúlyozza. Függőleges (K-NY) irányban kissé elnyúlt. A köd igen halvány, és még viszonylag alacsonyan is van, ezért később visszatérek rá, és nagyobb nagyításon lerajzolom.

M102 Orsó galaxis Az M102, más néven Orsó-galaxis, egy élen elhelyezkedő lencse alakú galaxis, amely a Draco csillagkép északi részén található . A galaxis 50 millió fényévnyire fekszik a Földtől. Átmérője nagyjából 60 000 fényév, csak a Tejút átmérőjének kétharmada, bár tömege hasonló a mi galaxisunkhoz. Az Orsó-galaxis becslések szerint 100 milliárd csillagot tartalmaz. Feltűnő, meghosszabbított központi porkoronggal rendelkezik, amely a Földről nézve szinte pontosan a szélén látszik. A porkorong nagyon szokatlan egy ilyen típusú galaxisban. A lencsés galaxisokban jellemzően csak a központi régió közelében van por, és a por a galaktikus kidudorodások fényprofilját követi. Legszembetűnőbb jellemzője egy keskeny, sötét sáv a közepén, amely enyhe szöget zár be a főtengellyel. Érdekessége a fotónak, hogy a bal felső sarokban lévő "PGC2507875" jelzésű galaxis (a feliratozott fotón) lett az eddigi "csúcstartóm" a közel 3 milliárd fényéves távolságával! Sok fotót nem találtam a galériákban erről a galaxisról, talán kicsit jellegtelen objektum, de azért a nagyban kivágott képen a galaxis szépsége a porsávval mégiscsak megjelenik!

Egyik kedvenc gömbhalmazom, kár, hogy rövid volt az éjszaka, és hogy sok volt a pára errefelé. Szabad szemmel nem láttam. 273x: Kitölti a látómezőt, szinte teljesen bomlik, jól felismerhető a csillaglánc alkotta É-D irányú küllő, és a körülötte tekergő hélixszerű ív. Magja otthont adhat egy átmeneti tömegű fekete lyuknak. Izgalmas objektum, már az égi környezete miatt is!

20x: Első (segítséggel) megtalált mélyegeim. Mindkét közeli kísérőt észre tudtam venni, az M32 szinte csillagszerű. Az M31 csak egy halvány ellipszis, közepe felé exponenciálisan fényesedik. Szabad szemmel csak ezután pillantottam meg.

20x: Ekkor láttam legelőször a Sas-ködöt. Nem volt könnyű megtalálni. Egy laza nyílthalmaz mögötti halvány, kiterjedt derengés. Nem számítottam sokra, de így sem felelt meg igazán az elvárásaimnak, ezért nem is néztem sokáig. Pedig lehet, hogy megérte volna.