Varga István
NGC 2282 (IC 2172) - Monoceros
AZ Egyszarvú csillagkép közkedvelt, nagy ködösségei mellett szerényen megbúvik egy kicsi, de gyönyörű, színes reflexiós köd, ami az NGC katalógusban 2282-es sorszámot, az IC katalógusban pedig a 2172-es számot viseli. (Ra: 06h 46m 51s, Dec: +01° 18’ 57”, J2000) Ez a köd körülbelül 5 fényév átmérőjű és körülbelül 5500 fényévnyire található tőlünk. A terület egy elszigetelt molekulafelhőből áll, amely számos érdekes objektumot tartalmaz, mint például a látványos reflexiós ködöt, egy fiatal csillaghalmazt és csillagképző HII régiót. Mindez egy kicsi, nagyjából 3,15 ívpercnyi területre zsúfolódik össze. A reflexiós területet egy fiatal, 2-5 millió éves, 152 csillagból álló halmaz világítja meg, aminek tagjai egyénenként 0,1-2 Naptömeget képviselnek. Sajnos az ég minősége rányomja a bélyegét a képre. Kicsit szottyos, szaharai porral terhelt légkör mellett még a szél is besegített, hogy minél kevesebb részletet tudjak rögzíteni.
Tovább az észleléshez »
M 78 (NGC 2068) - Orion
Pierre Méchain fedezte fel 1780-ban, és Charles Messier ugyanabban az évben felvette az üstökösszerű objektumok katalógusába. Az M78 az NGC 2064, NGC 2067 és NGC 2071 ködcsoportok legfényesebb diffúz reflexiós köde. Ez a csoport az Orion B molekulafelhőkhöz tartozik, és körülbelül 1350 fényévnyire van a tőlünk.
Tovább az észleléshez »
HDW3 - Hartl-Dengel-Weinberger 3 - Perseus
A Perseus csillagkép rejtett gyöngyszemét Hartl, Dengel és Weinberger csillagászok fedezték fel 1986-ban. Ez az ősi planetáris köd tőlünk körülbelül 2500 fényévnyi távolságra van és körülbelül egy fényév átmérőjű. A HDW3 legjellegzetesebb tulajdonsága a fonat formája. Ez az alak a központi csillag csillagszélének a környező anyaggal való kölcsönhatásából adódik. A táguló gázburok egy második, jóval élesebb kontúrú lökéshullámfromtot is kialakít, ami inkább kékes színben jelenik meg. A harmadik réteg pedig a környező csillagközi anyag felfénylése, ami amiatt jön létre, hogy az északnyugati irányba haladó gázburok nekiütközik.
Tovább az észleléshez »
NGC 7380 - Varázsló-köd - Cepheus
A tőlünk körülbelül 7000 fényévnyi távolságban lévő Varázsló-köd újfent egy szép példája annak a jelenségnek, amikor egy fiatal, mintegy 5 millió éves csillaghalmaz szétrombolja a bölcsőjét. Pedig ez a bölcső nem kicsi, mintegy 110 fényév kiterjedésű. Valamikor próbálkoztam RGB kamerával fotózni, de a sűrű csillagmezőben eléggé jellegtelennek mutatkozott akkor. A mostani sorozat keskenysávú szűrőkkel készült, de a csatornákat úgy variáltam, hogy az inkább egy hagyományos RGB képhez hasonlítson. Ezzel a módszerrel az R csatornát az SII és Ha, a G csatornát az OIII és Ha, valamint a B csatornát az OIII szűrővel készült sorozatok alkotják.
Tovább az észleléshez »
Selyemgubó-köd - Cygnus
A Selyemgubó-köd egy közel 15 fényév kiterjedésű reflexiós és emissziós régió, amely körülbelül 4000 fényévnyire található a Cygnus csillagképben. Az NGC 5146, IC 5146, Sh 2-125 és Caldwell 19 néven is katalógusba vett köd egy aktív csillagképző régió. A róla közzétett felvételek majdnem mindegyikén csupán az emissziós terület ábrázolódik, a peremvidékén csupán sejttetve a sötét molekulafelhőt, amibe beágyazódik. Pedig gyönyörű a körülvevő porköd is.
Tovább az észleléshez »
vdB 31 és a Barnard 26-27-28 porködök - Auriga
A vdB 31 objektumot Sidney van den Bergh a fenti sorszámmal katalogizálta a „Catalogue of Reflection Nebulae” című kiadványában. A sötét porködök pedig Edward Emerson Barnard 1919-es katalógusában szerepelnek. Ez a ködkomplexum tőlünk körülbelül 470 fényévre található és a kékesen világító része a beleágyazott, forró AB Aurigae változócsillag fényét veri vissza. A Hubble Űrteleszkóppal vizsgálva kiderült, hogy a több millió éves fiatal csillagot egy lapított porkorong veszi körül, amelyben folyamatban van a bolygórendszer kialakulása. Barnard sötét ködeibe mindenki, a fantáziájának megfelelően sokféle alakzatot képzel bele. A legfurább amit olvastam, hogy valaki kínai vagy japán kalligrafikus jelet látott bennük. Hát, szabad a fantázia...
Tovább az észleléshez »
Sh2-188 - Cassiopeia
A Cassiopeia csillagkép tőlünk kissé több, mint 700 fényévnyi távolságban lévő planetárisát először 1965-ben fényképezték le. Aszimmetrikus, félholdszerű alakja miatt eleinte szupernóva maradványnak tartották, de mára már kiderült, hogy egy haldokló csillag levetett gázburka, tehát planetáris köd. Szokatlan formája miatt több néven is említik - hol delfinhez, hol pedig a Firefox böngésző logójához hasonlítják. Ez a látványos aszimmetria abból adódik, hogy központi csillaga 125 km/s sebességgel száguld a csillagközi térben és az ütközési zónában, délkeleti irányban (képen jobbra lefelé) felforrósodnak a gázok. Bár a ködről azt gondolják, csupán 22500 éves, mégis elveszítette tömegének 2/3-át. Ez a tömeg a lökéshullámfronttal ellenkező irányba távozik, ami a felvételen egy balra felfelé irányuló, nagyon halvány vörös területként mutatkozik.
Tovább az észleléshez »
Jones 1 (Jn 1, PK 104-29.1) - Pegasus
Rebecca Jones amerikai csillagász fedezte fel 1941-ben a Harvard Obszervatórium fotólemezein. A PK 104-29.1 elnevezés Luboš Perektől és Luboš Kohoutektől származik, akik 1967-ben katalógust állítottak össze a Tejútrendszer akkoriban ismert összes planetáris ködéről. Ezt a 15 magnitúdós, 5,2' kiterjedésű planetáris ködöt a Pegasus csillagképben, nagyjából félúton az alfa Andromedae és a beta Pegasi között lehet megtalálni. Tőlünk körülbelül 2300 fényév távolságra van, radiális sebessége -67km/s, vagyis közeledik felénk és 15 km/s sebességgel tágul. Szülőcsillaga a ködösség közepén látható kék forró égitest.
Tovább az észleléshez »
NGC7139 - Cepheus
1787 november 5-én talált rá William Herschel a Cepheus csillagképben, de csak 1918-ban ismerték fel, hogy planetáris ködről van szó. Átmérője 1,4 x 1,2 ívperc, vizuális fényessége 13 magnitúdó, míg a központi csillag 18,72 magnitúdójú. Jelenleg 4300 fényévnyi távolságra van tőlünk, de mivel radiális sebessége -54,2 km/sec, gyakorlatilag ezzel a sebességgel közelít a naprendszerünk felé. A kétszeresen ionizált oxigén hullámhosszán mért tágulási sebessége 19,5 km/s. Ez a felvétel közel 100 - 100 percnyi fénygyűjtés eredménye a Ha és OIII hullámhosszán.
Tovább az észleléshez »
A Teremtés oszlopai - Sas-köd - Serpens
Tisztelgés a Hubble űrtávcső előtt... Miután megkapta a "szemüvegét", a Hubble űrtávcső ezzel az ikonikus képével került világszerte az emberek érdeklődésének központjába. A képet 1995. április 1-jén Jeff Hester és Paul Scowen – az Arizona State University csillagászai – készítették a Hubble teleszkóp Wide Field and Planetary Camera 2 (WFPC2) eszközével. A Sas-ködben (M16) tornyosuló porköd a Teremtés oszlopai (Pillars of Creation) néven vált ismertté. Az addig soha nem látott részletességet produkáló felvétel olyannyira híressé lett, hogy hamarosan bögréken, pólókon, sőt még női fehérneműkön is látható volt. Ez a felvételt nem az űrből, csupán a "kert végéből" készítettem még augusztus elején, kicsit nagyobb látószöggel.
Tovább az észleléshez »
M27 - Súlyzó-köd - Vulpecula
A Kis Róka csillagkép mindenki által ismert planetárisa a Súlyzó-köd, vagy más néven Almacsutka-köd körülbelül 1200 fényév távolságban van tőlünk és mintegy 3-4000 éve alakult ki. Érdekessége, hogy ez az elsőként felfedezett planetáris köd, amit Charles Messier a 27-es sorszámon katalogizálta 1764-ben.
Tovább az észleléshez »
NGC 1514 - Taurus
Eredetileg a planetáris köd volt a célpont, aztán a feldolgozás közben döbbentem rá, hogy felismerhetően kirajzolja a Taurus-molekulafelhőt és a mögöttes galaxisokat is. Míg a Taurus-molekulafelhőt alkotó poros ködösség 430 fényévnyire van tőlünk, addig az NGC1514 planetáris köd jóval távolabb, 1520 fényévre. Ennek ellenére gyönyörűen átvilágít rajta kékes színével, míg a háttérben megbújó galaxisok fénye erősen vörösbe hajlik a por miatt.
Tovább az észleléshez »
M65, M66 és NGC3628 - Leo Triplet - Leo
Az Oroszlán csillagkép leginkább ismert galaxis-hármasa az M66 csoport nevet viseli. Az egymással kölcsönhatásban álló tagok körülbelül 35 millió fényév távolságra vannak tőlünk. Az M66 jelű galaxis (jobbra lent) a csoport legnagyobb és legfényesebb tagja, nagyjából 95 000 fényév átmérőjű. A gravitációs kölcsönhatás szembetűnő a deformált spirálkarjain, melyekben heves csillagkeletkezés zajlik. Az M65 jelű spirálgalaxis (jobbra fent) alakja még nem deformálódott, de bizonyítékok vannak arra, hogy viszonylag nemrég erőteljes csillagkeletkezés indult meg benne, ami azt jelzi, hogy az M65 is kölcsönhatásba lép az M66 csoport többi galaxisával. Az NGC3628 (balra) egy csillagontó galaxis, melynek külső élén egy széles porsáv fut végig, ami elrejti a fiatal csillagokat a galaxis spirálkarjaiban. Jellegzetessége a fiatal, kék csillagokból álló, több mint 300 000 fényévnyire elnyúló árapály-csóvája, ami sajnos nagyon halvány, így a felvételen is sejtelmesen-halványan jelenik meg.
Tovább az észleléshez »
Vendégcsillag a Szélkerék-galaxisban
Felfedezése utáni éjszakán meglátogattam az M101-es galaxist, hadd lássuk azt a szupernóvát. Felhőkkel küzdve 8 db 90 másodperces képet sikerült összehoznom, aztán feladtam a küzdelmet. Fényességét hozzá értők becsüljék meg... Ma este meglátjuk, mennyit fényesedett.
Tovább az észleléshez »
NGC4631, NGC4627 és NGC4656 - Canes Venatici
A Vadászebek csillagkép ezen galaxisai tőlünk 30 millió fényévnyi távolságra vannak és erősen torzult alakjukat az egymással való kölcsönhatásuk okozza. A csoport leginkább látványos tagja az NGC4631 (Bálna-galaxis) és a borja, az NGC4627 katalógusjelű kicsi, elliptikus galaxis, melyek ugyancsak kölcsönhatnak egymással. A bálna testét kimondottan látványos galaktikus halo veszi körül. Központi régiója kifejezetten aktív, a galaxis magjában található számos szupernóva gázt fúj ki a galaxis síkjából. A szuperszelet az 1990-es évek elején a ROSAT műholddal végzett röntgenfelvételek észlelték, ami a galaxis magjában egy csillagkeletkezési esemény által létrehozott szuperbuborék kitörésére utal. A bal alsó sarokban az NGC4656 katalógusjelű, látványosan torzult alakú spirálgalaxis, a Hokiütő-galaxis látható. Jellegzetes alakja az NGC4631 galaxissal való közelmúltbeli gravitációs kölcsönhatásnak köszönhető. Ez még nem biztos, de ez a két galaxis az egyesülés korai szakaszában lehet. Az "ütő fejétől" felfele lévő halvány objektum lehet hogy nem a galaxis része, hanem egy törpegalaxis, amely az NGC4656-tal egyesül.
Tovább az észleléshez »
M 51 - Örvény-galaxis - Canes Venatici
A Vadászebek csillagkép ikonikus kölcsönható galaxispárosa tőlünk körülbelün 23 millió fényév távolságra van, és akár már egy jó binokulárral is felkereshető. A hatalmas Örvény-galaxis egyik spirálkarja a szomszédos, NGC 5194 galaxisban végződik és teljesen szétzilálja annak szerkezetét, ugyanakkor ez a kölcsönhatás az M51-ben is erőteljes csillagképződést eredményez. A két galaxis összeolvadása a becslések szerint félmilliárd évvel ezelőtt kezdődött és "jelenleg" is tart.
Tovább az észleléshez »
NGC 2359 - Thor sisakja - Canis Maior
A Nagykutya csillagkép látványossága a déli elhelyezkedése miatt nehezen levadászható, de február közepe táján - hála a korai sötétedésnek - volt rá alkalmam. Aztán egyéb teendők miatt más sorozatokkal együtt a merevlemezen pihentettem. Talán egyszer utolérem magamat... Ez a ködösség közel 12 ezer fényév távolságra van tőlünk, átmérője kb 30 fényév. A szerkezet kialakításáért a WR7 jelű Wolf-Rayet csillag felelős, amiről azt gondolják, hogy a mi Napunknál 16-szor nagyobb tömegű és több mint 280 000-szer fényesebb.
Tovább az észleléshez »
Melotte 15 - Cassiopeia
A tőlünk 7500 fényévnyi távolságra, a Galaxisunk Perseus karjában lévő, a Cassiopeia csillagkép irányában látszó Szív-köd (IC 1805) központi része a Melotte 15 jelzéső nyílthalmaz. Ezt kb másfél millió éves csillagok alkotják, melyek némelyike 50 naptömegnyi, többségük viszont Napunk tömegénél kisebb. A képek Ha, OIII és SII szűrőkkel készültek. A szokványos Hubble palettás megjelenítés helyett próbálkoztam egy, a hagyományos RGB képekhez hasonló színvilágú feldolgozást elkövetni. Ezt úgy sikerült elérni, hogy egy HOO és egy Forax paletta szerint feldolgozott képet egyesítettem. A Forax palettás feldolgozásról alább egy videó: https://www.youtube.com/watch?v=m2UgVQGkVC0
Tovább az észleléshez »
Abell 39 - Hercules
Ha Hercules csillagkép, akkor Messier 13, esetleg Messier 92. Pedig sok más mellett egy igazi kék gyöngyöt is rejt, az Abell 39-et. Tőlünk 6800 fényévnyire van, központi csillaga 15,5 magnitúdós, maga a köd 13,7 magnitúdó fényességű. 2,5 fényév átmérőjével egyike az eddig ismert legnagyobb, buborék alakot felvevő planetáris ködöknek. Azért a gömb alakzatba némi hiba csúszott, ugyanis a nyugati fele közel 50%-kal fényesebb a keletinél, valamint a központi csillag is kb 2"-el eltolódott a középponttól. Ezt egy kissé asszimmetrikus anyagkidobódás eredményezte, és mivel az intersztelláris térben nem ütközik semmibe, eredeti formájában tágul tovább a ledobott, mintegy 0,6 naptömegnyi gázburok.
Tovább az észleléshez »
IC63 és IC59 - Cassiopeia szelleme - Cassiopeia
Mindenszentekhez és halottak napjához közeledve jöjjön egy szellemes kép. Körülbelül 550 fényévnyire, a Cassiopeia csillagképben található ez a halvány ködösség. A Gamma Cassiopeiae (Navi) sugárzása alakítja, amely lassan erodálja a kísérteties por- és gázfelhőt. A Navi a Napunknál 19-szer nagyobb tömegű és 65 000-szer fényesebb, 1,6 millió km/óra sebességgel forgó kék-fehér szubóriás. Sugárzása olyan erőteljes, hogy a tőle nagyjából 3 fényévnyire lévő IC59 és IC63 ködöket hidrogén-alfa sugárzás kibocsátására készteti. Első ránézésre teljes egészében emissziós ködnek tűnik, de a halvány kékes árnyalat - főleg az IC59 felületén - a Gamma Cassiopeiae visszavert fénye, tehát reflexiós köd is.
Tovább az észleléshez »
Fátyol-köd régió - Cygnus
A telihol átmérőjének hétszeresét kitevő területen elterülő objektum egy körülbelül 5000 évvel ezelőtti szupernóva-kitörés maradványa. A köd hivatalos NGC sorszámai: 6960, 6979, 6992 és 6995. Az igazi Fátyol-köd vagy Hattyú-ív NGC 6992 és NGC 6995 sorszám alatt fut. E két NGC objektum között két halványabb, az NGC 6979 és az NGC 6974 terül el - Pickering-háromszögnek is nevezik őket. A két felvételsorozat nem fedi le a teljes területet. A felvételsorozat 2022. augusztus 26 és szeptember 2 között készült Baader Ha és OIII szűrőkkel.
Tovább az észleléshez »
NGC7000 és IC5070 - Észak-Amerika-köd és Pelikán-köd - Cygnus
Ez a kép két panelből összerakott mozaik. Amikor megérkezett a mono kamera, hiába volt éppen telihold, ki kellett próbálni. Gondoltam, az Észak-Amerika köd elég fényes ahhoz, hogy rövid expókból összehozzak egy tesztképet. Szűrőnként 20 darab egy perces nyersekből sikeres volt a teszt. Majd már nem tesztként, a Pelikán-ködöt céloztam meg, amit feldolgozva jutott eszembe, hátha sikerül a két, sokak kedvence objektumot egymás mellé rakni. Hát így sikerült... Észak-Amerika köd: 2022.07.13. 3x20x60 sec Ha, OIII, SII - gain139 Pelikán-köd: 2022.08.09-17. Ha: 44x60 sec, OIII: 61x60 sec, SII: 56x60 sec. - gain139
Tovább az észleléshez »
LBN 878 - Orion
A Lynds Bright Nebula katalógusban 878-as számú, ív alakú ködösség az Orion csillagképben, körülbelül 3 fokra Betelgeuse-től található (RA: 05h 45m 06.088s Dec: +09° 11' 06.542"). A mezőt uraló vörös és barna ködkomplexum emissziós és sötét ködök kombinációja. Az ív alsó szárán egy kis kiterjedésű, sárgás fényű terület látható - számomra egy üvegkehely alján egy fényes gyöngyszem. Természetesen az esztétikumon kívül ez más szempontból is érdekes objektum. Az "üvegkehely" az LBN 879 katalógusjelű reflexiós köd. A "gyöngyszem" pedig a FU Orionis nevezetű csillag. Különlegességét az adja, hogy az eredetileg 16,5 magnitúdós csillag 1937-ben hirtelen 9,5 magnitúdósra fényesedett. Azóta lassan 8,99 magnitudóra növekedett a fényessége. A FU Orionis a csillagfejlődés korai szakaszában, a fősorozat előtti állapotban van. A csillagfejlődés ezen szakaszában a gravitáció hatására összegyűlt a csillag anyaga és elkezd felizzani, miközben az anyag külső részei korongot alkotnak a megszülető csillag körül. Ennek a születő csillagnak a fényét veri vissza az LBN 879 ködösség.
Tovább az észleléshez »
Barnard 18 - Taurus
A tőlünk 450 fényévre lévő Taurus molekulafelhő része a nagy kiterjedésű Barnard 18 sötét köd. Egyes részei más katalógusokban is szerepelnek, különösen a kép középső részén látható fényes LBN 812, valamint az LDN 1531. Alakja miatt, házi használatra Rája ködnek neveztem el. Még egy kis különlegesség is van a képen, amire B. Nagy Attila hívta fel a figyelmemet. A rája szájánál a jobb oldali, kissé fentebb lévő fényesebb ködösségben látható egy csillag-háromszög. A háromszög csúcsa mellett, kissé jobbra és lejjebb szerénykedik egy barna törpe (2MASS J04321786+2422149). Egyébként három éjszaka termése a fotó, 143 darab 160 másodperces felvételek összege.
Tovább az észleléshez »
NGC 1788 - Rókaarc köd - Orion
Az NGC 1788 reflexiós köd tőlünk 1300 fényévnyi távolságra van és az Orion csillagkép déli részén látható, közvetlenül a jóval ismertebb Boszorkányfej köd felett. A kékesfehér reflexiós részt egy kontrasztos ionizált hidrogén gyűrű veszi körül. A köd fényléséért és a hidrogén ionizációjáért nagyon fiatal, kb 1 millió éves csillagok felelősek, amelyek nagy része ebből a nézőpontból láthatatlan. A róka orrát és bajuszát a Lynds 1616 katalógusjelű sötét porköd képezi.
Tovább az észleléshez »
Sh2-239 és LDN 1551 - Taurus
A Taurus molekulafelhő dáli részén, a Hyadok nyílthalmazban található ez a csillagkeletkezési régió. A tőlünk 450 fényév távolságra lévő, közel 3 fényév kiterjedésű LDN 1551 katalógusjelű sötét porköd mintegy felhasadva, láthatóvá teszi a tucatnyi fiatal csillagot. Ez a terület viseli a Sh2-239 katalógusjelet. A fiatal csillagok erős sugárnyomása kozmikus időskálán hamarosan el fogja takarítani a körülvevő port, és (emberi időskálán a távoli) jövőben egy új, fényes nyílthalmazként fognak ragyogni.
Tovább az észleléshez »