Összes észlelés

Tavaly még csillagkövetés nélkül az egy perces expókkal is készítettem két órányi felvételt, de akkor még valami fura oldalsó befénylés elrontotta a háttér egyenletességét, de idén ez a hiba már nem jelentkezett. A követőnek hála hosszabb exponálás volt lehetséges így alacsonyabb lett a jel/zaj viszony is. Szerettem volna még folytatni, de az idő nem volt kegyes hozzá. Az objektum a déli égbolton halad át a Szobrász csillagkép tagjaként és az NGC 253 sorszámot kapta. A Szobrász galaxis halmaz egyik legfényesebb tagja a maga 7,3 Magnitudós fényességével, sokszor emlegetik Ezüstdollár galaxis néven is. Tőlünk kb 11,5 millió fényévre van és kicsivel nagyobb mint a Tejút rendszerünk harmada. Kómakorrektor: SkyWatcher kómakorrektor F5/6

A Rozetta-köd lett az elsö olyan célpontunk amit keskenysávú szürövel kaptunk lencsevégre. És nem bántuk meg! Az Optolong L-extreme szürö már megérkezett egy ideje, a jó idö viszont csak 2020 December 18-19-én jött el, amikor sokakat (beleértve minket is) a közelgö Jupiter-Szaturnusz együttállás tartott izgalomban. De aznap fényképeztük az itt korábban bemutatott Fiastyúk képünket is. Egy emissziós köd azonban új kihívások elé állított minket. Miután végeztünk minden beállítással, a William Optics GT81 távcsövünket a Rozetta-köd felé fordítottuk, ami egy rendkívül izgalmas célpontnak bizonyult. Az ASIAir vezérlöegységröl a mobiltelefonunkra érkezö elsö képtöl (csupán néhány perc fotózás után) elállt a lélegzetünk! Ekkor már tudtuk, ezt nagyon elrontani nem lehet. A képfeldolgozással viszont jó sok idöt eltöltöttünk. A mintegy két-órányi kép ugyan eredeti színvilágában is lenyügözö volt, mi azonban szerettük volna a (hamis) Hubble-paletta rejtelmeibe beleásni magunkat. Hamis-színes színkeveréssel izgalmas képeket lehet készíteni. De ez sokkal kevésbé volt triviális, mint elöször gondoltuk! A színkeverési lehetöségek és egyéb beállítások száma szinte végtelen. Mi végül egy olyan variációt találtunk, ami rendkívül dinamikussá teszi a képet. Egyszerre sikerült kiemelni a belsö, töbmillió fokra hevített gázok által dominált részt, a sötét porcsomókat, és a kifelé áramló gázfelhöt is. Ez szerintünk tökéletesen illik ennek a kavargó csillagbölcsönek az életre keltéséhez. Technikai adatok: NGC2244 Star cluster + nebula, 25x300s (eredetileg 30, de az utolsó öt nem volt használható) Hoogeveen, Hollandia 2020 december 20 William Optics GT81, f/5.9 Flattener 6AIII 0.8x ZWO ASI533MC-P, gain 240, -20 deg. WO Uniguide 50/200 with ASI120MMmini iOptron CEM40 Optolong L-extreme ASIair Bortle~5 Moon 27% ASTAP, StarNet++, Photoshop

Lángol az égbolt! Teller Ede 1942-ben, míg az atombombán dolgozott, felvetette annak lehetőségét hogy egy nukleáris robbanás meggyújthatja az egész légkört. Pontosabban magfúziók láncreakcióját hozná létre. Később azonban részletes számítások szerint ez nem történhet meg (még jó!). A légkörben a nyomás messze nem elég nagy a láncreakció fenntartásához. De vannak helyek, ahol a rendkívüli fizikai körülmények ezt lehetővé teszik: a csillagok mélyén! Égj, égj, kis csillag A 19. században a csillagok energiaforrása nem volt ismert. Ha a Nap energiája a szén elégetéséből származik (akkoriban ez volt a legelterjedtebb energiaforrás), akkor a tüzelőanyag ~ 6000 évnél tovább nem lenne elég. Miközben tudjuk, hogy a Föld sokkal idősebb. A modern fizika nyújtotta a megoldást: atommagok fúziója szolgáltatja az energiát! Hans Bethe, aki később Teller mellett dolgozott a Manhattan projekten, vezette le hogy a csillagok miként tudják egyesíteni a hidrogénatomokat héliummá a magjukban. A hidrogén bőségesen megtalálható az Univerzumban, Tejútrendszerünkben is rengeteg van belőle csillagközi gáz formájában. Ezekben a gázfelhőkben a hidrogén gyakran keveredik porral és más molekulákkal, ami ideális születési hely a csillagok számára (lásd például a Rozetta-ködöt korábbi felvételünkön). A születő csillagok hidrogént kezdenek égetni, felforrósodnak, és ragyogásra késztetik ezeket a felhőket: így születik egy emissziós köd. Érdekes módon nem minden emissziós köd ilyen. A Lángolócsillag-köd Az itt látható Lángolócsillag-köd egy kicsit más történet. Ebben az esetben a központi csillag, az AE Aurigae nem a ködben született, amely ma körülveszi. Ehelyett egy úgynevezett szökevénycsillagról van szó, amely nagy sebességgel száguld az űrben. Útja során éppen egy nagy gázfelhővel találkozott a Tejútrendszerben. Hogy mi történt ekkor? ... Nem, nem gyújtotta meg a ködöt, pedig a képen úgy tűnhet, hogy az egész ég! A csillag sugárzása miatt a hidrogénatomokban lévő elektronok gerjesztődnek. Amint visszatérnek alacsonyabb energiaállapotba, egy jól meghatározott frekvencián fényt bocsátanak ki. A csillagászok ezt az emissziós vonalat hidrogén-alfa (Hα) néven ismerik. A spektrum vörös részén jelenik meg, így az egész köd nagyrészt vörös. A fotózás Ez volt az első esélyünk hosszú hetekig tartó felhős éjszakák után. Mivel az előrejelzés több órán át tiszta eget jósolt, úgy döntöttünk hogy új célpontot keresünk, amelyet hosszabb ideig lehet fotózni. A Rozetta-köddel korábban nagyon könnyű dolgunk volt, hiszen nagyon fényes. Itt volt az ideje hogy kiválasszunk egy kicsit nagyobb kihívást jelentő objektumot. A Lángolócsillag-köd története érdekelt bennünket, ezért választottuk ezt. Az éjszaka során először csalódottak voltunk, mert a köd részleteit alig lehetett látni az egyes felvételeken. De amikor összevontuk az adatokat és feldolgoztuk a képet, a Lángolócsillag-köd valódi szépsége megmutatkozott. Mintha ezek valóban lángok és vörös füst lennének a csillagból! Ez nagyon egyedi élmény volt számunkra - reméljük, hogy tetszik a kép nektek is! És csak egy utolsó megjegyzés: ez a kép a januári "Kérdezd meg a csillagászt!" esemény alatt készült. Amíg élőben válaszoltunk a kérdésekre, az ASIair egység által vezérelt távcsövet mobiltelefonon keresztül tartottuk figyelemmel, ami így békésen végezte munkáját. A következő célpontunk a Lángolócsillag születése helye lesz! Fotó: Budai Beáta és Paragi Zsolt Cities and Skies https://cities-and-skies.com/the-sky-is-on-fire/ Egyéb adatok: AE Aurigae + köd (IC405), 60x300s (5 óra, de 4-5 kép törölve átvonuló felhők miatt) Hoogeveen, Hollandia 2021 január 12-13 William Optics GT81, f/5.9 Flattener 6AIII 0.8x ZWO ASI533MC-P, gain 240, -20 fok. WO Uniguide 50/200 + ASI120MMmini iOptron CEM40 Optolong L-extreme ASIair Bortle~5 (a régiónk; a városban rosszabb lehet) Újhold ASTAP, StarNet++, Photoshop

Végre volt pár óra drült idő, ezt kihasználva próbáltam nyerseket gyűjteni az Orion csillagkép "közepéről" egy régi Jupiter 135mm f/4 objektív segítségével. A feldolgozás nem ment túl jól, nehéz külön kezelni a ködösségeket,a csillagokat és a hátteret is.

Az Orion-köd az Orion övétől délre, az Orion csillagképben található. Ez egy diffúz köd a Tejútrendszerben, amely sok fiatal csillagot tartalmaz. A csillagok gyakran csoportosan születnek, úgynevezett nyílthalmazokat alkotnak. A csillagképződés legideálisabb körülményei hideg, poros helyeken vannak, mélyen elrejtve hatalmas molekuláris felhőkben. Amint a fiatal csillagok hidrogénjüket "elégetik", egyre melegebbek lesznek és megvilágítják környezetüket. Ez kétféleképpen történhet meg. A por ezekben a felhőkben szétszórhatja a csillagfényt, és egy reflexiós ködöt hozhat létre, mint amit Fiastyúk csillagai körül láthatunk. Vagy pedig a forró sugárzás gerjeszti a hidrogénatomokat, és ragyogásra készteti őket, mint ahogy a Rozetta-ködben is látjuk. A nyílthalmazok legtöbb csillaga több tíz, sőt százmillió évig a szülőhelye közelében maradhat, majd egy-két galaktikus keringés alatt szétszóródnak (Shukirgaliyev és tsai 2018). De nem az Orion köd csillagai! Ez a galaktikus csillagóvoda nagyon dinamikus hely, a csillagok sebessége a szokásosnál nagyobb, mint amire számíthatunk. Ennek oka lehet a nagyon nagy tömegű központi csillagok kölcsönhatása. Kutatók számítógépes szimulációk segítségével még azt is megjósolták hogy egyes csillagok a köd közepén összeütközhetnek, ahol végül hatalmas fekete lyukat hoznak létre (Šubr, Kroupa és Baumgardt, 2012). Ha ez igaz lenne, akkor nagy energiákon észlelnünk kellet volna ezt a fekete lyukat, amint a ködben lévő gázzal táplálkozik - de nem látunk ilyet! A csillagászok szerint ez azért van mert a gázelnyelési ráta nagyon alacsony. No de lényeg a lényeg: a csillagok közötti kölcsönhatások miatt egy ilyen dinamikus csillagbölcsőben egyes csillagok szokatlanul nagy sebességgel kilökődhetnek a születési helyükről. És pontosan ez történt a Lángoló Csillaggal (lásd korábbi képünket), amelynek szülőhelye az Orion-ködben volt, de amely ma az Orion csillagképtől messze található. Fényképünkről kicsit többet az angol nyelvű blogunkon találhattok: https://cities-and-skies.com/orion-nebula-the-winter-marvel/ Forrás: Shukirgaliyev, Parmentier, Just, és Berczik, ApJ, 863, 171, 2018 Šubr, Kroupa és Baumgardt, ApJ, 757, 37, 2012 Wikipédia Kép leírása angol nyelvü blogunkon itt (hivatkozást FB megosztásokkor köszönjük!): https://cities-and-skies.com/orion-nebula-the-winter-marvel/

Vadászat kisbolygókra: Psyche a Kalóz Hold halmaz alatt Az NGC 1647 (a Stellarium Kalóz Hold halmazként hivatkozik rá) egy közepesen sűrű csillaghalmaz a Bika csilagképben. Jóval idősebb az Orion-köd és a Rozetta-köd halmazainál, sőt, még a Fiastyúknál is. Az NGC 1647 ugyanis mintegy 150 millió éves! Érdekes célponttá számunkra az a tény tette, hogy egy kisbolygó 2021 február végén átvándorolt ​​ezen a nyílthalmazon. Vajon lencsevégre tudjuk-e ezt az eseményt kapni? Kezdődjék hát a kisbolygóvadászat! A kisbolygókat általában a háttércsillagokhoz viszonyított mozgásuk alapján fedezik fel. (Sárneczky Krisztián épp nemrég mesélt erről itt.) Ha hosszú expozíciójú fényképet vagy fotósorozatot készítünk hosszabb ideig, akkor ezek hosszúkás vonalakként vagy kis csillagok sorozataként jelennek meg a képen. Ez a fotó 20 felvétel kombinációja, mindegyik 5 perc hosszú. Nem is olyan egyszerű meglátni egy mozgó célpontot egy zsúfolt látómezőben. De a Psyche elég jól látható a nyílthalmaz alatt, pont ahogy arra számítottunk. Viszont meglepetésünkre lett még egy látogató ezen a képen, a halmaz felett (bár kevésbé jól kivehető elsőre). Az IAU Minor Planet Center koordinátáinak ellenőrzése során kiderült, hogy a környéken vándorló egyetlen elég fényes objektum a Sapientia. Így kisbolygóvadászatunk eredménye végül két aszteroida lett egyetlen képen! A belső Naprendszer kisbolygóinak többsége a Mars és a Jupiter pályája között található, ezt hívjuk kisbolygóövnek. Természetesen a még nem azonosított aszteroidák megtalálása nehéz munka, és elsősorban a nagyobb teleszkópokkal végzik. Az aszteroidákat a felfedezésük sorrendjében számozzák. Így lett vándoraink teljes neve (16) Psyche és (257) Sapientia. A (16) Psyche amúgy azért is érdekes, mert szinte csak fémekből, vasból és nikkelből áll. Egyesek úgy vélik, hogy ez egy bolygókezdemény megmaradt magja. A Naprendszer hajnalán bekövetkező ütközések miatt azonban sosem állt össze bolygóvá, viszont egyes darabjai a Földre is eljuthattak vasmeteoritok formájában. A NASA 2022-ben tervez egy űrszondát indítani a Psyche vizsgálatára. Fényképünkről kicsit többet az angol nyelvű blogunkon találhattok: https://cities-and-skies.com/hunt-for-minor-planets-psyche-under-the-pirate-moon/ Felhasznált források: Stellarium, IAU Minor Planet Center, Wikipédia

Kómakorrektor: SkyWatcher kómakorrektor F5/6 71x60 sec: 2019.10.28. 182x120-150sec: 2020.09.15. Egy vegyítés csináltam a 2019-es vezetés nélküli, átalakítatlan fényképezővel készült képeket vegyítettem a 2020-as vezetett és átalakított géppel készült képekkel. Feldolgozás terén főleg a részletekre fektettem a hangsúlyt. Sajnos a mechanikám nem igazán képes a hosszú expó idős pontos vezetésre, így magasabb ISO értéken kellett a képek majd felét felvennem. Az elkészült kép manuális exponálás mellett is több mint 7 órányi össz expó idővel rendelkezik, ez eddig a legmunkásabb és legtöbb odafigyelést igénylő objektumom.

Kómakorrektor: SkyWatcher kómakorrektor F5/6 28x60 sec: 2019.02.07., 34x180sec: 2021.03.09.

Galaxisok és szuper-nagytömegű fekete lyukak A galaxisok és a szuper-nagytömegű fekete lyukak szorosan összefüggenek egymással: minden nagytömegű galaxisnak van egy a közepén. A galaxisok a legnagyobb struktúrák amit csillagok alkothatnak, több milliárdot is tartalmazhatnak belőlük. A fekete lyukak viszont a világegyetem legsűrűbb objektumai, galaktikus méretekhez képest nagyon apró méretűek. Ennek ellenére a galaxisok és a fekete lyukak nagyon erősen tudják befolyásolni egymás fejlődését. A fényképen Markarian galaxislánca látható. A galaxisok ugyanis nem az Univerzum legnagyobb struktúrái. Lehetnek párban vagy kis csoportokban, és hatalmas galaxishalmazokat is alkotnak. Ezek a halmazok filamentáris (szálas) szerkezetben helyezkednek el a világűrben. A Markarian Lánc a Virgo halmazban található, a Szűz csillagképben. Egy örmény csillagászról kapta a nevét, aki megmutatta, hogy együtt mozognak a világűrben. A lánc közepén két galaxispár található. Kedvenc asztrofotós célpont, mert egyetlen képen különböző típusú galaxisokat lehet megörökíteni. Érdemes figyelni az apró, homályos foltokat is a csillagmezőben! Sok asztrofotón azonban nem látható a hatalmas elliptikus galaxis, a Messier 87 (a bal alsó sarokban). Ez a Virgo halmaz legnagyobb tömegű tagja, közvetlenül a központban. És ami még nem látszik ezeken a képeken az az M87 aktív galaxismagja. A szuper-nagytömegű fekete lyukakat a csillagközi anyagban lévő gáz táplálja, ezt akkréciónak hívjuk. Ez az energiaforrás, amely a központi fekete lyukak egy részét aktív galaxismaggá változtatja. Az aktív galaxismagok jelentős anyagkiáramlást okozhatnak, kiszorítva a csillagközi gázt, és így megzavarva a csillagképződés folyamatát. A galaxisok és a fekete lyukak evolúciója így kapcsolódik szorosan egymáshoz. Az M87 aktív galaxismagja nemrégiben a leghíresebb fekete lyukká vált, amikor rádióteleszkópok hálózatának sikerült nagyon részletes képet alkotnia róla. Ez az úgynevezett VLBI (nagyon hosszú bázisvonalú interferometria) technika, amin az Eseményhorizont Távcső (EHT) is alapul. A legújabb képek ismét zseniálisak lettek, ezek a rádióhullámok polarizációját is megmutatják, amiből a fekete lyuk körül kavargó mágneses térre is lehet következtetni. Ezeknek pedig óriási szerepe van a fekete lyuk működési mechanizmusában. Akit további részletek érdekelnek angolul annak ajánljuk az asztrofotó blogunkat, illetve az Európai VLBI Intézet sajtóközleményét (rengeteg érdekességgel!): https://cities-and-skies.com/galaxies-and-supermassive-black-holes/ https://tinyurl.com/563dfxcr

A legnagyobb tömegű csillagok felületi hőmérséklete nagyon magas, olyannyira, hogy a csillagközi gázt ragyogásra késztetheti. A csillagok fényességük és színük (egy csillagász azt mondaná: spektrális típus) szerint osztályozhatók. A fényerő és a szín egyéb fizikai paraméterekhez is kapcsolódik. Ezek a tömeg, a méret és a felületi hőmérséklet. Ezekkel a paraméterekkel leírhatjuk a csillagok fejlődését. A fényerő-szín diagramokon evolúciós állapotuk alapján a csillagok különféle csoportokba sorolhatók, mint a fősorozat, óriások, szuperóriások stb. A fősorozat legforróbb csillagai az O spektrális típusú csillagok. Rendkívül fényesek, de egyben a legritkábbak is! Az O-típusú csillagok több-tízezerszer is fényesebbek lehetnek látható fényben a Napnál. Ha figyelembe vesszük az ultraibolya sugárzást és a spektrum egyéb részeit is, akkor akár több-százezerszeres lehet a különbség! Ennek ellenére a legforróbb csillagok közül csak kevés látható szabad szemmel. Részben azért, mert főleg a spektrum ultraibolya részén bocsátanak ki sugárzást (ettől ragyognak az emissziós ködök fiatal, nagy tömegű csillagok hatására). És azért is, mert a Tejútban nagyon kevés O-típusú csillag van (más típusokhoz képest). A mintegy 100 legfényesebb szabad szemmel látható csillag között csak négy O-típusú csillag van. Ezek a gamma Velorum (Regor), kettő az Orion csillagkép övén (Alnitak és Mintaka), és a zeta Puppis (Naos). Soha nem hallottál róluk? Nem csoda. Mindannyian több mint 800 fényévnyire van tőlünk. Aki korábbi munkásságunkat követte, egy másik példát is ismerhet: az AE Aurigae, vagyis a Lángoló Csillag. Asztrofotós körökben még híresebb a Kaliforniai-köd, amelyet a szabad szemmel látható egyik legforróbb csillag ionizál, a kszi Persei avagy Menkib (a kép jobb felső sarkában). A Menkib egy kozmikus mérlegen körülbelül 30 Naptömeget nyomna, és több mint hatszor melegebb is fő csillagunknál. Mindez azt is jelenti, hogy a Menkib nagyon gyorsan használja el az üzemanyagát, és nem fog sokáig fennmaradni (csakúgy, mint ennek az osztálynak a többi tagja). Ha várnánk néhány millió évet, láthatnánk ahogy szupernóva lesz, és csak egy néhány naptömegű fekete lyukat vagy neutroncsillagot hagy maga után. Szerencsénkre Menkib még velünk van, hogy ezt a csodát az égboltra varázsolja. Fényképünkről kicsit többet az angol nyelvű blogunkon találhattok: https://cities-and-skies.com/orion-nebula-the-winter-marvel/

Egy közeli kép a Tejútról, még a 2016os VCSE táborból. Egyik első asztrotájképem, a lehető legkezdőbb felszereléssel. Érdekes látni, azóta mennyit változott a feldolgozás és a technika, illetve hogy mennyi mindent ki lehetett hozni már a belépő szintű felszerelésből is.

Véletlenszerűen talált vízesés parkolójában álltunk meg sarki fényt fotózni. Urridafoss a hely neve, az épp ott alvó turistákat mi ébresztettük fel, de felettéb hálásak voltak - ők akkor látták először az aurorát.

6x30 keresőtávcső: kissé halvány a keresőben, a csillagok egy ruhafogast formáznak.

Szabad szemmel: bevásárlókocsi alakú, nagyméretű.

250x + UHC: három fényes csillag és néhány halványabb csillag között látszik. Feltűnő, könnyen észrevehető, bolyhos, 10-12 ívmásodpercesnek látszó gombolyag.

127 MC 6x30-as keresőtávcsöve: nem annyira egybefüggő, teljesen bontott, kitölti a látómezőt. A nyílthalmaz közepén egy nagyon fényes csillag van (Mirfak).

54x: kitölti az egész látómezőt.

54x: fényes, jól kivehető nyílthalmaz.

54x: könnyen észrevehető. Rák-formájú.

54x: nagyobb, mint a látómező mérete. Jól, szépen látható, teljesen felbontott nyílthalmaz.