Mélyég észlelések

Showing 1,261-1,280 of 1,983 items.
Paragi Zsolt & Budai Beáta
0 hozzászólás
Markarian Lánc
2021-02-13
Galaxisok és szuper-nagytömegű fekete lyukak A galaxisok és a szuper-nagytömegű fekete lyukak szorosan összefüggenek egymással: minden nagytömegű galaxisnak van egy a közepén. A galaxisok a legnagyobb struktúrák amit csillagok alkothatnak, több milliárdot is tartalmazhatnak belőlük. A fekete lyukak viszont a világegyetem legsűrűbb objektumai, galaktikus méretekhez képest nagyon apró méretűek. Ennek ellenére a galaxisok és a fekete lyukak nagyon erősen tudják befolyásolni egymás fejlődését. A fényképen Markarian galaxislánca látható. A galaxisok ugyanis nem az Univerzum legnagyobb struktúrái. Lehetnek párban vagy kis csoportokban, és hatalmas galaxishalmazokat is alkotnak. Ezek a halmazok filamentáris (szálas) szerkezetben helyezkednek el a világűrben. A Markarian Lánc a Virgo halmazban található, a Szűz csillagképben. Egy örmény csillagászról kapta a nevét, aki megmutatta, hogy együtt mozognak a világűrben. A lánc közepén két galaxispár található. Kedvenc asztrofotós célpont, mert egyetlen képen különböző típusú galaxisokat lehet megörökíteni. Érdemes figyelni az apró, homályos foltokat is a csillagmezőben! Sok asztrofotón azonban nem látható a hatalmas elliptikus galaxis, a Messier 87 (a bal alsó sarokban). Ez a Virgo halmaz legnagyobb tömegű tagja, közvetlenül a központban. És ami még nem látszik ezeken a képeken az az M87 aktív galaxismagja. A szuper-nagytömegű fekete lyukakat a csillagközi anyagban lévő gáz táplálja, ezt akkréciónak hívjuk. Ez az energiaforrás, amely a központi fekete lyukak egy részét aktív galaxismaggá változtatja. Az aktív galaxismagok jelentős anyagkiáramlást okozhatnak, kiszorítva a csillagközi gázt, és így megzavarva a csillagképződés folyamatát. A galaxisok és a fekete lyukak evolúciója így kapcsolódik szorosan egymáshoz. Az M87 aktív galaxismagja nemrégiben a leghíresebb fekete lyukká vált, amikor rádióteleszkópok hálózatának sikerült nagyon részletes képet alkotnia róla. Ez az úgynevezett VLBI (nagyon hosszú bázisvonalú interferometria) technika, amin az Eseményhorizont Távcső (EHT) is alapul. A legújabb képek ismét zseniálisak lettek, ezek a rádióhullámok polarizációját is megmutatják, amiből a fekete lyuk körül kavargó mágneses térre is lehet következtetni. Ezeknek pedig óriási szerepe van a fekete lyuk működési mechanizmusában. Akit további részletek érdekelnek angolul annak ajánljuk az asztrofotó blogunkat, illetve az Európai VLBI Intézet sajtóközleményét (rengeteg érdekességgel!): https://cities-and-skies.com/galaxies-and-supermassive-black-holes/ https://tinyurl.com/563dfxcr
Paragi Zsolt & Budai Beáta
0 hozzászólás
Menkib és a Kalifornia-köd
2021-02-27
A legnagyobb tömegű csillagok felületi hőmérséklete nagyon magas, olyannyira, hogy a csillagközi gázt ragyogásra késztetheti. A csillagok fényességük és színük (egy csillagász azt mondaná: spektrális típus) szerint osztályozhatók. A fényerő és a szín egyéb fizikai paraméterekhez is kapcsolódik. Ezek a tömeg, a méret és a felületi hőmérséklet. Ezekkel a paraméterekkel leírhatjuk a csillagok fejlődését. A fényerő-szín diagramokon evolúciós állapotuk alapján a csillagok különféle csoportokba sorolhatók, mint a fősorozat, óriások, szuperóriások stb. A fősorozat legforróbb csillagai az O spektrális típusú csillagok. Rendkívül fényesek, de egyben a legritkábbak is! Az O-típusú csillagok több-tízezerszer is fényesebbek lehetnek látható fényben a Napnál. Ha figyelembe vesszük az ultraibolya sugárzást és a spektrum egyéb részeit is, akkor akár több-százezerszeres lehet a különbség! Ennek ellenére a legforróbb csillagok közül csak kevés látható szabad szemmel. Részben azért, mert főleg a spektrum ultraibolya részén bocsátanak ki sugárzást (ettől ragyognak az emissziós ködök fiatal, nagy tömegű csillagok hatására). És azért is, mert a Tejútban nagyon kevés O-típusú csillag van (más típusokhoz képest). A mintegy 100 legfényesebb szabad szemmel látható csillag között csak négy O-típusú csillag van. Ezek a gamma Velorum (Regor), kettő az Orion csillagkép övén (Alnitak és Mintaka), és a zeta Puppis (Naos). Soha nem hallottál róluk? Nem csoda. Mindannyian több mint 800 fényévnyire van tőlünk. Aki korábbi munkásságunkat követte, egy másik példát is ismerhet: az AE Aurigae, vagyis a Lángoló Csillag. Asztrofotós körökben még híresebb a Kaliforniai-köd, amelyet a szabad szemmel látható egyik legforróbb csillag ionizál, a kszi Persei avagy Menkib (a kép jobb felső sarkában). A Menkib egy kozmikus mérlegen körülbelül 30 Naptömeget nyomna, és több mint hatszor melegebb is fő csillagunknál. Mindez azt is jelenti, hogy a Menkib nagyon gyorsan használja el az üzemanyagát, és nem fog sokáig fennmaradni (csakúgy, mint ennek az osztálynak a többi tagja). Ha várnánk néhány millió évet, láthatnánk ahogy szupernóva lesz, és csak egy néhány naptömegű fekete lyukat vagy neutroncsillagot hagy maga után. Szerencsénkre Menkib még velünk van, hogy ezt a csodát az égboltra varázsolja. Fényképünkről kicsit többet az angol nyelvű blogunkon találhattok: https://cities-and-skies.com/orion-nebula-the-winter-marvel/