Galambos Gábor
Ebihalak (IC 410)
A képen az IC 410 (egyéb azonosítói: Sh2-236 és LBN 807) emissziós ködösség látható. Az északi éggömb közkedvelt asztrofotós célpontja a Szekeres csillagkép irányában látható. Úgy tartják, hogy a ködkomplexum látványos megjelenése, a központjában lakó NGC 1893 jelű fiatal csillagokból álló halmaznak köszönhető. A csillagszél által elfújt ritkább gázok és anyagok látványos, íves formákban torlódnak fel a halmaztól távolabb. A sűrűbb képződmények - melyeket a csillagszél még nem tudott szétfújni, - pedig olyan látványos struktúrákat alkotnak, mint az objektum jellegzetes, ebihalra emlékeztető képződményei. Az IC 410 ködösséget ezért Ebihal-ködként is emlegetik. A csillagszél és sugárzás által formálódó ebihalak hatalmas, mintegy 10 fényév hosszúságú, sűrű gázból és porból álló struktúrák, úgynevezett globulák. Ezek a területek csillagok születésének helyszínei. A színes gázfelhőt itt-ott sötét porködök szabdalják. A fotó alapanyagaként szolgáló nyers képek monokróm kamerával és keskenysávú szűrőkkel készültek. A feldolgozás során az úgynevezett Hubble-palettás (SHO), azaz hamis színes eljárás szabályait követtem. 1. alkalom: Első fotózás a Quattro 300P távcsővel, 55 %-os megvilágítottságú Holdvilág mellett. Az udvarban állítottam fel a rendszert. Bortle 5 ég alatt 25x600’’ Ha kép készült. 2. alkalom: Korán befelhősödött, illetve a Hold is felkelt, ezért abba kellett hagyni a fotózást. Néhány képet ki is kellett dobnom. Bortle 5 ég alatt 12x600’’ SII kép készült. 3. alkalom: 23 óra után a célpont alacsonyra süllyedt, ezért célpontot váltottam. Holdmentes, Bortle 5 ég alatt 24x600’’ OIII kép készült. 4. alkalom: Begyűjtöttem mindhárom keskenysávú szűrővel a tervezett 4 óra 10 percnyi anyagot az „Ebihalakról”. Bortle 5 ég alatt 14x600’’ SII, 1x600’’ Ha és 2x600’’ OIII kép készült. 5. alkalom: Első kitelepülés a Quattro 300P távcsővel. Nagyon elégedett voltam. Élmény volt fotózni a nagy távcsővel sötét ég alatt. 3x6x300’’ RGB és 5x600’’ Ha kép készült.
Tovább az észleléshez »
A kozmikus Segítő Kéz - LDN 1355
Ezúton megosztom az első monokróm kamerával készített asztrofotómat. A Segítő Kéz nebulára esett a választásom. 2025. első három hónapjában, mindösszesen 5 napon keresztül gyűjtöttem össze a nem túl sok, mintegy 14 órányi expót. Az objektum ebben az időszakban már éjfél előtt 40° horizont feletti magasság alá süllyedt, így általában csak 2-3 órán keresztül tudtam fotózni alkalmanként. Az éjszakák további részében más, magasabban járó célpontok felé fordítottam a LACERTA-t. A monokróm kamerával dolgozni igazi élmény számomra. Mind a terepmunka, mind a képfeldolgozás nagyon izgalmas annak tudatában, hogy egyúttal új lehetőségek is nyílnak előttem, ami a kozmosz részleteinek megjelenítését illeti. A váltás új szűrőket, szűrőváltót és OAG-ot hozott magával. A mechanikát is cseréltem, de ez nincs összefüggésben a kamera váltással.
Tovább az észleléshez »
LBN 496, LDN 1175 és LDN 1188
Halvány, talán ritkán is fotózott területe a Cepheus csillagképnek, emissziós, reflexiós és poködökkel, nem a legszerencsésebb kompozícióban.
Tovább az észleléshez »
Tulipán köd (Sh2-101) és környezete v2
Ezen az újra feldolgozott képen a Hattyú csillagkép irányában látható óriási csillagközi emissziós gáz és porfelhő részlete látható. A fotón megörökített Ha régiók (LBN168, LBN171, LBN174 és LBN177) csak kisebb részét képezik a Hattyú középtáján elterülő kiterjedt rendszernek, amely gázokban és csillagokban igen gazdag, továbbá sötét ködösségeket is bőséggel tartalmaz (B144, LDN847 és LDN849). A Tejútrendszerben elhelyezkedő komplexum egyik jellegzetes objektuma az Sh2-101 azonosítóval ellátott izzó gáz- és porfelhő, fényesen világít a kép jobb oldalán. Stewart Sharpless, amerikai csillagász 1959-ben ezzel az azonosítóval rögzítette ködösségeket rendszerező katalógusában e jellegzetes objektumot. Jellegzetessége a HD227018 jelű közeli óriáscsillag UV sugárzása által gerjesztett, Ha atomokat kibocsátó gázfelhő, Tulipán virágára emlékeztető formájából fakad. Ezért viseli a beszédes Tulipán köd nevet is. A kép másik jellegzetes objektuma egy feltételezett fekete lyuk, a Cygnus X-1, mely nem látható ugyan, de a Tulipán köd jobb oldalán látható kékes színű lökéshullámfront elárulja jelenlétét. Ennek kialakulása a fekete lyukból kiáramló anyagsugárnak köszönhető, amely a csillagközi tér anyagával ütközve a látható tartományban is érzékelhető anyagtorlódást hoz létre. A Cygnus X-1 az egyik legerősebb röntgenforrás amit felfedeztek. Éppen ezért az egyik legtöbbet tanulmányozott égi objektum is ebben a kategóriában. A nyári rövid, és egyébként sem mindig zavartalan derült éjszakák miatt nyolc alkalommal települtem ki sötét égbolt alá a Tulipán köd fotózása céljából. A képet színes asztrokamerával készítettem. A végtelen csillagmezőben rejtőző gáz és porködök hatékony megörökítése érdekében Dual-band szűrővel 19 óra 40 percet, RGB-ben pedig 9 óra 24 percet, mindösszesen tehát 29 óra 4 percet exponáltam. Az RGB anyagot a valós csillagszínek visszaadásán túlmenően a teljes kép élénkebb, ragyogóbb megjelenítéséhez is felhasználtam.
Tovább az észleléshez »
Emissziós ködösség (Sh2-86) és nyílt csillaghalmaz (NGC 6823) társulása a Kis róka csillagképben
A képen halvány emissziós ködösségbe ágyazott csillaghalmaz látható. A tőlünk mintegy 6000 fényév távolságban elhelyezkedő társulás a Kis róka csillagkép irányában helyezkedik el. A középpontban látható 7,1 magnitúdó fényességű nyílt csillaghalmazt William Herschel, német-angol származású csillagász fedezte fel. Herschel 11-12 magnitúdós csillagokban meglehetősen gazdag halmaznak írta le felfedezését 1785-ben, amelyet később 6823 azonosítóval rögzítettek az NGC katalógusban. A XVIII. században Herschel nem észlelte a csillaghalmaz körül elterülő halvány, kiterjedt emissziós ködösséget. Valamivel később, 1864-ben Albert Marth, német származású csillagász, Máltáról észlelte és jegyezte fel először a halmaz közelségében lévő emissziós ködösséget. Marth halvány, kis méretű, kerek és közepén fényes objektumnak írta le az észlelést. A 14,9 magnitúdó fényességű objektum az NGC 6823 halmaztól dél-nyugatra helyezkedik el. Az NGC katalógusba 6820 azonosítóval került be. Stewart Sharpless, amerikai csillagász a XX. században végül megtalálta a nagy emissziós ködösséget az NGC 6823 körül, amit Sh2-86 azonosítóval látott el, majd 1959-ben publikált is, emissziós ködöket tartalmazó katalógusában. Az Sh2-86 aktív csillagképződési területként ismert. Az NGC 6823 úgy tartják, hogy a 2 millió évvel ezelőtt kialakult klaszter, mérete körülbelül 50 fényév. Daniel Völkel erről a régióról készített, és az Astrobin-en közzétett fotója inspiráló módon hatott rám. Nagyon megtetszett ez a terület, de korai alacsonyra süllyedése miatt ősszel fotózni nem bizonyult a legszerencsésebb vállalkozásnak. Mivel nem akartam jövő nyárig várni, még ha elaprózva is, de belevágtam a célterület fotózásába. Így alakult, hogy összesen 7 alkalommal, alkalmanként csupán csak 2-4 órányi expozícióval gyűlt össze a mindösszesen 19h 41' RGB és keskenysávú nyersanyag.
Tovább az észleléshez »
A Rejtett-galaxis – IC 342 (RGB + Ha)
Az IC 342 jelű galaxis közelsége (10 millió fényév), valamint nagy látszó mérete ellenére egy ideig sikeresen elkerülte a felfedezést. Még a híres felfedező és dokumentarista, Messier sem azonosította be ezt az objektumot. A galaxis egészen addig rejtve maradt, amíg William Frederick Denning brit, üstökösöket kutató amatőrcsillagász 1895-ben fel nem fedezte a Tejútrendszer síkjának közelében látszó, csillagközi gáz- és porfelhők mögött bujkáló objektumot. Ha a galaxis nem lenne a fényét szétszóró porfelhők takarásában, akkor vélhetően a legfényesebb csillagködök egyike lenne az éjszakai égbolton, és akár szabad szemmel is rácsodálkozhatnánk. Az IC 342 az előbb említettek miatt viseli a Rejtett-galaxis nevet. Érdekessége még, hogy a galaxisra szinte teljesen merőlegesen látunk rá, ezért az kör alakúnak látszik. Öt kitelepülés, amelyből négy még 2024 év elején, januárban és februárban történt. Az 5. kitelepülés egy nem tervezett, spontán ötlettől vezérelt gyűjtés volt, 2024 novemberében. A projekt első fele ZWO ASI 294MC Pro típusú asztrokamerával készült. Kalandos volt, mert egy alkalom kivételével alkalmanként mindössze 1-2 órás fotózásra volt lehetőség a felhőzet miatt. Pedig olykor egészen rendkívüli légköri nyugodtságot sikerült kifogni e rövid időszakokban. A projekt második fele egy későbbi időpontban, mindösszesen egy órácska keskenysávú nyersanyag gyűjtéséről szólt. Ekkor ZWO ASI 2600MC Pro típusú asztrokamerával és dual-narrowband szűrővel dolgoztam. Hogy mitől volt spontán ez az eset? A tervezett fotózott célpontom kezdett alacsonyra süllyedni. Ilyenkor általában tudom, hogy melyik magasabban látszó objektumra állok majd át. A terv ezúttal is megvolt, azonban a távolból közeledő felhőzet miatt már nem volt sok időm. Értelmetlennek látszott korrekciós képeket csinálni, majd átszerelni a rendszert, ezért az adott beállításokkal irányítottam a távcsövet az IC 342 galaxis felé a célból, hogy a korábbi RGB anyaghoz kevés keskenysávú anyagot gyűjtsek.
Tovább az észleléshez »
C2023 A3 Tsuchinshan-ATLAS üstökös 2024. október 22-én
A közelmúltban nagy népszerűségnek örvendő C2023 A3 Tsuchinshan-ATLAS üstökös lefotózása nálam kis csúszással jött el. Két alkalommal fotóztam az égi vándort, az itt feltöltött kép az első alkalom nyerseiből készült. Az üstökös ekkor már távolodott tőlünk, ezért halványabb is lett. Viszont Holdfénytől mentes, vidéki ég alól tudtam megörökíteni. A nagyobb látómező elérése érdekében Satrizona Nexus 0.75 reduktor/korrektort használtam, így a 200/800-as Newton távcsövem gyújtótávolsága 600 mm-re csökkent. Ennek az üstökösnek még ez is sok volt. Utólag már bánom, hogy nem próbálkoztam meg a mozaikolással. Az üstökös ekkor még szabad szemmel is látható volt sötét ég alól, de binokulárban nyújtotta a legszebb látványt. A feltöltött változatok között csak a kép tájolása a különbség.
Tovább az észleléshez »
Vitorlás-halmaz, reflexiós köd és színpompás környezete (NGC 225 és vdB 4) v2
A Vitorlás-halmazt és környezetét még az előző felszerelésemmel fotóztam 2023-ban. Az eredményt annak idején publikáltam is. Az akkori feldolgozás során azonban csak az RGB nyersanyagot használtam fel. A mintegy öt órányi dual-band szűrővel készült nyersanyag felhasználásával nem boldogultam. Eltelt egy év, gyűjtöttem némi tapasztalatot és ezúttal a teljes nyersanyag felhasználásával újra nekiálltam a kép feldolgozásának. A keskenysávú anyagnak köszönhetően előbújtak azok - az amúgy halvány, - emissziós ködösségek is, melyeket a korábbi képen csak sejteni lehetett, azt is alig-alig. Így már a kép egészére igaz a színpompás elnevezés. :) A képet erőteljesen megvágtam, ami véleményem szerint jót tett az összhatásnak. Azért a teljes látómezős változatot is feltöltöm.
Tovább az észleléshez »
M 101 - A csodálatos Szélkerék galaxis (RGB+Ha)
Az M 101 galaxis közkedvelt célpontja a tavaszi égboltnak. Orientációja, viszonylag nagy látszó mérete és különleges, torzult spirális szerkezete miatt igen gyakran fordulnak felé a távcsövek. Felületi fényessége 15 magnitúdó körüli. Annak ellenére, hogy az éjszakai égbolt egyik legnagyobb és legfényesebb objektuma, vizuálisan szemlélve magából elég keveset mutató objektumról van szó. A mintegy 21 millió fényév távolságban elhelyezkedő galaxis csodálatos látványt nyújt azonban az asztrofotókon. Településektől távoli területen, Holdmentes éjszakákon át fotózva a látványos spirálkarokon és a ragyogó színeken túlmenően, megmutatkoznak a galaxist körülvevő halvány porködök, a galaxishoz tartozó csillagáramlatok, a fényesebb spirálkarokban megbúvó, világító emissziós ködösségek, és a központi rész környékén tekergő megannyi sötét porsáv. Jól látható, hogy a Szélkerék külső spirálkarjai erősen deformáltak. A tudomány mai állása szerint a régmúltban egy másik elhaladó galaxis gravitációs hatása tépázta meg fő témánk külső karjait. Az esemény következményeként a csillagközi anyag bizonyos területeken összesűrűsödött, ami pedig heves csillagkeletkezéseket indított el a galaxisban. Ilyen területek a fényes, vöröses emissziós ködösségek, melyek közül számos könnyen beazonosítható a képen (NGC 5447, NGC 5449, NGC 5450, NGC 5451, NGC 5453, NGC 5455, NGC 5457, NGC 5461, NGC 5462, NGC 5471). A Tejúthoz hasonlóan a Szélkerék galaxis sincs egyedül, kísérője az NGC 5477 jelű törpegalaxis, mely a képen bal oldalt látható. A galaxis csodáinak együttes látványát jól egészíti ki a gazdag háttér. A Tejút csillagain túl, a végtelen csillagközi térben megannyi aprónak látszó, a távolban lebegő galaxis fényét sikerült megörökíteni. A fotózáskor APM 2" coma correcting 1.5x Barlowt használtam, így a távcső eredeti 800 mm fókusztávolsága 1200 mm-re nőtt, míg a rendszer fényereje f6-ra csökkent.
Tovább az észleléshez »
Sh2-150 és poros környezete a Cepheusban
Ezúttal halvány és ritkán fotózott objektumot szemeltem ki magamnak. Az első képeket Törökkoppányban, a MAFE észlelőtáborban exponáltam, ahol a borult időjárás miatt befejezni nem tudtam a tervemet, így a megszokott észlelőhelyemről folytattam a munka terepi részét. Izgalmas volt, hogy a csillagmezőn kívül semmi sem látszott az RGB nyerseken, valamint a dual-band szűrővel készült nyerseken is csak halványan látszódtak a Ha régiók, azon kívül pedig semmi más. Na meg a csillagok hiánya, ahol van valami. Borzongatóan jó érzés először megpillantani az objektumot és részleteit a sztekkelést követően. Imádom ezt a részt! Van itt mindenféle gáz és por. :)
Tovább az észleléshez »
Galaktikus felhő (LBN 801), galaxis klaszterek és galaxisok a Hiúz csillagképben
Az idei tavaszi galaxisszezon előtt egy ritkán fotózott területre esett a választásom. A Hiúz csillagkép irányában a Tejút nem bővelkedik színesen parádézó emissziós és reflexiós ködökben. Viszont tartalmaz kiterjedt molekulafelhőket, néhány planetáris ködöt és a belátható világűrben megannyi távoli galaxist és kvazárt. A képen az LBN 801 jelű (Lynd’s Bright Nebula) molekulafelhő látható, mely a Tejútban helyet foglaló, kiterjedt méretű MBM 25 jelű molekulafelhő részét képezi. Az LBN 801 bizonyos részein a közeli csillagok által kisugárzott fény visszaverődik, minek köszönhetően ezek a területek a felhőszerkezetből kissé kiemelkedve, fényes csomókként világítanak. Ezeket a területeket galaktikus hideg csomókként (Galactic Cold Clumps) tartják nyilván a PGCC (Planck Catalogue of Galactic Cold Clumps) katalógusban. A képen összesen öt ilyen fényes terület azonosítható (PGCC G173.14+31.67; PGCC G173.41+31.60; PGCC G173.64+31.51; PGCC G173.30+31.29 és PGCC G173.90+31.19), melyek közül talán a kép felső részén középtájon, függőlegesen elrendeződő felhőstruktúra a leglátványosabb. A galaktikus pormezőn túltekintve számos extragalaktikus objektumot pillanthatunk meg. A kép bal szélén, illetve a jobb oldali szürke felhőkomplexum alsó részénél egy-egy nagyobb galaxishalmaz foglal helyet. Ezek az ACO 616 és az ACO 620 jelű galaxis halmazok. További kisebb halmazokból több is fellelhető a képen. Mindösszesen 1071 db galaxist (melyből 219 db-ot három nagyobb galaxis klaszter tartalmaz) és 273 db kvazárt azonosított be a PixInsight ezen a fotón. Utóbbiak közül az SDSS J080344.61+463724.4 jelű mind közül a legtávolabbi objektum (a fotó bal felső részén látható). Fénye a vöröseltolódás (z= 3,67269) alapján számolva 11,997 Mrd éven keresztül utazott felénk.
Tovább az észleléshez »
NGC 6914 - Gyémántok az égen
A Hattyú csillagkép irányában több kiterjedt ködkomplexum található. A képen egy ilyen komplex ködösség (egyéb objektumok mellett az emissziós, a reflexiós és a sötét porködök egyaránt megtalálhatóak benne) központi része látható annak környezetével. A ködösségben - mint tündöklő gyémántok az égen, - az NGC 6914 objektum reflexiós ködjei (VdB 131 és VdB 132) fényükkel beragyogják környezetüket. Az NGC 6914 tehát egy olyan, Földünktől mintegy 6000 fényév távolságban elhelyezkedő objektum, amely több reflexiós ködből áll. Az objektumot elsőként Jean Marie Edouard Stephan, francia csillagász észlelte 1881-ben. A VdB 131 jelű reflexiós köd némiképp halványabbnak látszik szomszédjánál, a VdB 132 jelű reflexiós ködnél. Az NGC 6914 tanulmányozása során rengeteg fiatal csillagot találtak a régióban, ami azt bizonyítja, hogy a terület galaxisunk egyik csillagkeletkezési régiója. A kékes színű reflexiós ködöket az ott született, még fiatal (néhány millió éves), B típusú csillagok világítják meg. A kép nagyobb részét kitöltő emissziós ködösségek pedig kiterjedt hidrogénfelhők, melyeket a közelükben lévő forró, fényes, O típusú csillagok sugárzása ionizál. A kép elkészítésének körülményei: Dual-band szűrővel 4h 50', RGB-ben pedig 4h 48'expozíciós idővel dolgoztam két kitelepülés alkalmával, ugyanazon helyszínről. Az RGB anyagot a valós csillagszínek visszaadásán túlmenően felhasználtam a teljes kép élénkebb, ragyogóbb megjelenítéséhez.
Tovább az észleléshez »
Tulipán köd (Sh2-101) és színpompás környezete
Legújabb asztrofotómon a Hattyú csillagkép irányában látható óriási csillagközi emissziós gáz és porfelhő részlete látható. A fotón megörökített Ha régiók (LBN 168, LBN 171, LBN 174 és LBN 177) csak kisebb részét képezik a Hattyú középtáján elterülő kiterjedt rendszernek, amely gázokban és csillagokban igen gazdag, továbbá sötét ködösségeket is bőséggel tartalmaz (B 144, LDN 847 és LDN 849). A Tejútrendszerben elhelyezkedő komplexum egyik jellegzetes objektuma az Sh2-101 azonosítóval ellátott izzó gáz- és porfelhő, fényesen világít a kép jobb oldalán. Stewart Sharpless, amerikai csillagász 1959-ben ezzel az azonosítóval rögzítette ködösségeket rendszerező katalógusában e jellegzetes objektumot. Jellegzetessége a HD227018 jelű közeli óriáscsillag UV sugárzása által gerjesztett, Ha atomokat kibocsátó gázfelhő, Tulipán virágára emlékeztető formájából fakad. Ezért viseli a beszédes Tulipán köd nevet is. E látványos objektum a Földtől mintegy 8000 fényév távolságra található, szélessége mintegy 7 fényév. A kép másik jellegzetes objektuma egy feltételezett fekete lyuk, a Cygnus X-1, mely nem látható ugyan, de a Tulipán köd jobb oldalán látható kékes színű lökéshullámfront elárulja jelenlétét. Ennek kialakulása a fekete lyukból kiáramló anyagsugárnak köszönhető, amely a csillagközi tér anyagával ütközve a látható tartományban is érzékelhető anyagtorlódást hoz létre. A Cygnus X-1 az egyik legerősebb röntgenforrás amit felfedeztek. Éppen ezért az egyik legtöbbet tanulmányozott égi objektum is ebben a kategóriában. A nyári rövid, és egyébként sem mindig zavartalan derült éjszakák miatt nyolc alkalommal települtem ki sötét égbolt alá a Tulipán köd és fotózása céljából. A helyszínek tekintetében három helyen, Makó közelében a Makói út mellett, Hódmezővásárhely közelében a Csomorkányi templomromnál, valamint Őrimagyarósdon VCSE táborban fotóztam. A képet színes asztrokamerával készítettem. A végtelen csillagmezőben rejtőző gáz és porködök atékony megörökítése érdekében Dual-band szűrővel 19 óra 40 percet, RGB-ben pedig 9 óra 24 percet, mindösszesen tehát 29 óra 4 percet exponáltam. Az RGB anyagot a valós csillagszínek visszaadásán túlmenően a teljes kép élénkebb, ragyogóbb megjelenítéséhez is használtam. Az utófeldolgozásnak konkrét elképzeléssel, tervvel kezdtem neki, néhány olyan eljárást beiktatva, amit még sohasem alkalmaztam azelőtt. Meglehetősen sokat kellett próbálkoznom újra és újra, de sokat tanultam általa.
Tovább az észleléshez »
NGC 2403 spirálgalaxis
Az NGC 2403 spirálgalaxis a Zsiráf csillagkép irányában látható a tavaszi égbolton. Az objektum Caldwell 7 néven is ismert. A mintegy 10 millió fényév távolságra lévő galaxist először William Herschel azonosította 1788-ban. Az M 81 csoport egyik távolabbi tagjaként tarják nyilván. A képen megfigyelhetőek a galaxis jellegzetes spirálkarjai, melyek alakja egészen hasonlatos a jól ismert M 33 galaxis spirálkarjainak alakjához. A képet APM 1,5x kómakorrigáló Barlow 2"-al készítettem, így a távcső eredeti 800 mm-es fókusztávolságát 1200 mm-re növeltem. Sajnos ezzel együtt a rendszer fényereje f/4-ről f/6-ra csökkent. Éppen ezért eredetileg sokkal több anyagot szerettem volna gyűjteni, de sajnos csak 7 és fél órányi nyersanyag gyűlt össze két kitelepülés alkalmával. (A második alakalommal mindössze 30 perc fotózást követően befelhősödött.) Az NGC 2403 fotózását tulajdonképpen kameraváltás miatt nem folytatom, legfeljebb egyszer majd újrakezdem azt. Úgyhogy az ASI 294MC Pro kamerámmal ez volt az utolsóként megörökített mélyég objektum.
Tovább az észleléshez »
Barnard 150 (LDN 1082) sötét köd
A Barnard 150 (B 150) sötét köd a Cepheus csillagkép irányában, a Földtől mintegy 1200 fényév távolságban helyezkedik el. A csillagkép felé tekintve látható poros felhők tulajdonképpen a Tejútrendszer molekulafelhőjének részét képezik. Az B 150 egy sűrű, poros ködösség, mely jellegzetes formája miatt Csikóhal-köd néven is ismert. A XX. század elején Edward Emerson Barnard, amerikai csillagász rendszerezte és katalogizálta a sötét ködösségeket. Ezirányú munkájának eredménye Barnard-katalógusként, a benne eredetileg felsorolt 182 db sötét ködösségek pedig Barnard-objektumokként váltak ismertté. A csillagász halálát követően, 1927-ben kiadott, kibővített katalógusban a Barnard-objektumok száma már 300 db fölé emelkedett. A Csikóhal-köd 1962-ben az LDN (Lynd’s Dark Nebulae) katalógusba is bekerült, ahol az LDN 1082 azonosítót kapta. Az LDN 1082 sötét köd 1° hosszúságúnak látszik az égbolton. Maga a köd három fő részből áll, melyek az LDN 1082 A, B és C jelöléseket kapták. E sűrű ködösségekben kis tömegű csillagok születnek, melyek csak infravörös tartományban érzékelhetőek. A poros háttérből kiemelkedő sűrű köd és a látómezőben ragyogó színes csillagok igazán szép látványt tárnak elénk. A kép készítésének körülményei: Az objektumot 2023 nyarán, történetesen két éjszakán keresztül, július 17-én és 23-án fotóztam Magyarországon, Bortle 3 fényességű égbolt alól.
Tovább az észleléshez »
Barlang köd (Sh2-155) a Cepheusban
A Barlang köd (Caldwell 9, Sharpless 155 és LBN 529 neveken is azonosították) egy emissziós, reflexiós és sötét ködösségekből álló nagyobb komplexum részét képező diffúz köd a Cepheus csillagképben. Az Sh2-155 tulajdonképpen egy ionizált, Ha régió, ahol aktív csillagkeletkezés zajlik. Becsült távolsága a Földtől mintegy 2400 fényév. A Barlang köd elnevezés – mely széles körben elterjedt, - a Caldwell katalógus megalkotójától, Patrick Moore angol származású amatőr csillagásztól származik. Feltételezhetően az objektumról készült fotografikus képeken azonosított, ívelt formájú köd-struktúra emlékeztette őt egy barlang bejáratára. A Barlang köd elnevezést korábban egy másik objektumnál is használták, történetesen a Ced 201 vagy vdB 152 objektum azonosítására, amely szintén a Cepheus csillagkép irányában látszódik. Az Sh2-155 objektumot először 1959-ben, mint galaktikus emissziós ködösséget említi a Sharpless katalógus második kiadása. A köd meglehetősen halvány a vizuális megfigyeléshez. Nagyobb távcsővel sötét, fényszennyezéstől mentes égbolt alatt néhány fényesebb struktúráját megmutatja az objektum, egy jól elkészített amatőr asztrofotón azonban már feltárulnak a ködösség részletei és színei is. A kép készítésének körülményei: 2023. augusztusában és szeptemberében három kitelepülés alkalmával fotóztam a Barlang ködöt. A háromból két alkalommal sötét (Bortle 3), egy alkalommal pedig keskenysávban fényszennyezett (Bortle 5) égbolt alól fotóztam. A keskenysávú nyersek pontosan fele-fele arányban készültek a két helyszínen. Az RGB képeket a csillagok valósághű színének visszaadása érdekében sötét égbolt alatt, egy későbbi időpontban (2023.11.09) exponáltam.
Tovább az észleléshez »
NGC 654; NGC 663; vdB 6; LDN 1332; LDN 1334; LDN 1337
Ékszerdobozkák a Cassiopeia csillagképben (NGC 654 és NGC 663) v2 Az őszi Tejút számos csodálatos égi objektum lefotózására kínál lehetőséget az északi féltekén. Ilyenkor leggyakrabban az olyan prominens objektumokra irányul figyelmünk, mint a Perseus Ikerhalmaz, a Szív-köd, a Lélek-köd vagy a California-köd. Pedig rajtuk kívül számos csodálatos objektum ragyog az őszi Tejútban. Például a Cassiopeia csillagképben - mint megannyi ékszerdobozka, - valósággal nyüzsögnek a kisebb nyílthalmazok. Könnyen megbizonyosodhatunk erről, ha sötét égbolt alól egy binokulárral végigpásztázzuk a Cassiopeia vidékét. Véleményem szerint ilyen ékkövek az egymástól körülbelül 1 fok távolságra lévő NGC 654 és NGC 663 azonosítókkal ellátott csillaghalmazok is. A páros 2-2,5° távolságra látszik a δ Cass, és körülbelül ugyanennyire az ε Cass csillagtól. Az NGC 654 (a kép bal oldalán középen) egy fiatal, mintegy 80 tagot számláló, 14-15 millió éves nyílt csillaghalmaz. (A híres Perseus-ikerhalmazzal hasonló korú objektumnak tartják.) Felfedezője William Herschel (1787). A halmaz távolsága a körülbelül 6600 fényév, más leírások szerint pedig 7800. Átmérője 5’, azaz 14 fényév. A halmazt jellemzően 10-14 magnitúdós csillagok alkotják, legfényesebb csillaga azonban mintegy 7 magnitúdós. Az NGC 654 dél-nyugati részén egy meglehetősen halvány, nehezen megfigyelhető reflexiós köd, a vdB 6 terül el. A ködösséget a közelben lévő BD+61315 kék, szuperóriás csillag ragyogtatja meg jellegzetes kékes színben. A halmaztól ÉK-i irányban egészen másfajta ködösség figyelhető meg. Az LDN (Lynd’s Dark Nebula) 1337 egy nagyobb méretű, hosszanti irányban elnyúló sötét ködösség. Felette pedig az előzőnél valamivel kisebb kiterjedésű LDN 1332 és LDN 1334 hasonló objektumok látszódnak. Az NGC 663 nyílthalmazt (a képen jobbra lent) - amely Caldwell 10 néven is ismert, - mintegy 400 csillagból álló halmaznak tartják. A fiatal objektum látszó fényessége 7,1 magnitudó.
Tovább az észleléshez »
NGC 654; NGC 663; vdB 6; LDN 1332; LDN 1334; LDN 1337
Ékszerdobozkák a Cassiopeia csillagképben (NGC 654 és NGC 663) Az őszi Tejút számos csodálatos égi objektum lefotózására kínál lehetőséget az északi féltekén. Ilyenkor leggyakrabban az olyan prominens objektumokra irányul figyelmünk, mint a Perseus Ikerhalmaz, a Szív-köd, a Lélek-köd vagy a California-köd. Pedig rajtuk kívül számos csodálatos objektum ragyog az őszi Tejútban. Például a Cassiopeia csillagképben - mint megannyi ékszerdobozka, - valósággal nyüzsögnek a kisebb nyílthalmazok. Könnyen megbizonyosodhatunk erről, ha sötét égbolt alól egy binokulárral végigpásztázzuk a Cassiopeia vidékét. Véleményem szerint ilyen ékkövek az egymástól körülbelül 1 fok távolságra lévő NGC 654 és NGC 663 azonosítókkal ellátott csillaghalmazok is. A páros 2-2,5° távolságra látszik a δ Cass, és körülbelül ugyanennyire az ε Cass csillagtól. Az NGC 654 (a kép bal oldalán középen) egy fiatal, mintegy 80 tagot számláló, 14-15 millió éves nyílt csillaghalmaz. (A híres Perseus-ikerhalmazzal hasonló korú objektumnak tartják.) Felfedezője William Herschel (1787). A halmaz távolsága a körülbelül 6600 fényév, más leírások szerint pedig 7800. Átmérője 5’, azaz 14 fényév. A halmazt jellemzően 10-14 magnitúdós csillagok alkotják, legfényesebb csillaga azonban mintegy 7 magnitúdós. Az NGC 654 dél-nyugati részén egy meglehetősen halvány, nehezen megfigyelhető reflexiós köd, a vdB 6 terül el. A ködösséget a közelben lévő BD+61315 kék, szuperóriás csillag ragyogtatja meg jellegzetes kékes színben. A halmaztól ÉK-i irányban egészen másfajta ködösség figyelhető meg. Az LDN (Lynd’s Dark Nebula) 1337 egy nagyobb méretű, hosszanti irányban elnyúló sötét ködösség. Felette pedig az előzőnél valamivel kisebb kiterjedésű LDN 1332 és LDN 1334 hasonló objektumok látszódnak. Az NGC 663 nyílthalmazt (a képen jobbra lent) - amely Caldwell 10 néven is ismert, - mintegy 400 csillagból álló halmaznak tartják. A fiatal objektum látszó fényessége 7,1 magnitudó.
Tovább az észleléshez »
Színpompás nyílt csillaghalmaz és reflexiós köd (NGC 225 és vdB 4) a Cassiopeia csillagképben
Legújabb asztofotóm fő objektumai a Vitorlás-halmaznak keresztelt NGC 225, és a kéken ragyogó vdB 4 reflexiós köd. Úgy tudom ez az utóbbi objektum az azonosítóján kívül hivatalosan nem visel más nevet. Ha szabadna elnevezni, akkor úgy hiszem méltán aggathatnánk rá az "Ökörfej-köd" nevet, hiszen az egymás felé kanyarodó szarvak, az alatta lévő résszel együttesen egy ökör fejére emlékeztetnek. Sőt! Ha jobban megnézzük a vdB 4 alatt elterülő sötét ködösséget, annak formájában egy másik ökröt azonosíthatunk bőgő pofával. Az előbbi két objektumon túlmenően több sötét ködösséget (LDN 1291; LDN 1294; LDN 1300; LDN 1301; LDN 1302) és némi alig észlelhető HII régiót is (LBN 604) beazonosíthatunk a képen. Négy őszi éjszakára települtem ki, hogy elkészüljön ez a fotó. Persze ez is egy olyan területnek bizonyult, ahol az egy-egy nyers képen a színesen ragyogó csillagokon kívül alig sejlett fel valami nagyon halovány a ködösségekből. Szóval nem az a fényes fajta.
Tovább az észleléshez »
LDN673 sötét köd a Sas csillagképben
A MAFE által Törökkoppányban szervezett csillagászati esemény egyik fotózott célpontjának az LDN673 jelű sötét ködöt szemeltem ki magamnak. Ezelőtt még sohasem fotóztam ilyen sötét ködösséget, úgyhogy izgalommal vártam a vele járó kihívásokat. Az egyes nyers képek nem voltak túlzottan látványosak, hiszen egy sötét köd esetében nem egy fényes célpontról van szó. De ez cseppet sem vette el a kedvemet. Két rövid nyári éjszakát terveztem szánni erre az objektumra. A felejthetetlen törökkoppányi eseményt követően már a megszokott észlelőhelyemre települtem ki. 136 db 3 perces képet készítettem, ami összesítve 6 óra 48 percnyit integrációs időt jelent. A nyári Tejút számos kisebb-nagyobb sötét ködöt rejt, melyek közül sokat Beverly T. Lynds azonosított és jegyzett fel 1962-ben. Az LDN673 (Lynds’ Dark Nebula 673) is egy ilyen sűrű, sötét felhőkomplexum a sok közül, ami néhány száz (300-600) fényévnyi távolságra található tőlünk, a Sas csillagképben. Az objektumról úgy tartják, mintegy 7 fényév szélességű. A fotón az LDN673 mellett további, Beverly T. Lynds által feljegyzett sötét ködösségek is láthatóak. Ilyenek például: LDN676, LDN677 és az LDN767.
Tovább az észleléshez »
Írisz köd (NGC 7023 ) a Cepheusban
Régóta vágytam már az Írisz köd és környezetének lefotózására. A hosszú borús időszakot követően, az idei nyár első havában végre lehetőségem nyílt több éjszakai kitelepülésre is. Nem mellékes az sem, hogy társammal lakhelyünk közelében új helyet találtunk a kitelepülős fotózáshoz. A helyszín asztrofotózás szempontjából nem sokkal ugyan, de némiképp mégiscsak jobbnak bizonyul a korábban látogatott helyszínekhez képest (a lightpollutionmap 2015-ös adatai alapján: Bortle 3; SQM: 21,8). Ez további lendületet adott a lelkesedésemnek. Úgy terveztem, hogy sok időt fordítok erre az objektumra, de egy közeljövőben tervezett műszerváltás miatt átmenetileg meggondoltam magam. Végül 2023 június 13-a és 20-a között három rövidke nyári éjszakán keresztül gyűjtöttem a C4 irányából érkező fotonokat. Mindhárom alkalommal tiszta és egészen nyugodt égbolt tekintett vissza rám az új észlelőhelyről. Mindösszesen 10 óra 29 percet exponáltam. Az Írisz köd, tőlünk mintegy 1300 fényévnyi távolságban található a Cepheus csillagkép irányában, a 3,2 Magnitudós β Cephei csillag közelében. Környezetével együtt egy komplex objektumról, csillaghalmaz, reflexiós köd és sötét ködösség társulásáról beszélhetünk. A csillaghalmaz a Collinder 429, a reflexiós köd az NGC 7023, míg a nyílthalmaz és ködösség együtt a Caldwell 4 jelölést viseli. A reflexiós köd kékes színű ragyogása az őt megvilágító, SAO 19158 jelű forró csillagnak köszönhető, ugyanis annak fényét veri vissza. A poros környezetbe ágyazott kékes színű NGC 7023 átmérője mintegy 6 fényév. Számomra mindig izgalmas az elkészült képen felkutatni a fotózott célobjektum környezetében az aprónak látszó, távoli galaxisokat. Ezen a képen is számos messzi csillagváros azonosítható, némelyikük a sötét ködösség ritkásabb részeinek takarásában, azon keresztül is megmutatja magát. A diffrakciós tüskék beforgatása ezúttal elmarad, nem szeretnék lemondani a látómezőről.
Tovább az észleléshez »
M101 - Szélkerék galaxis
First light az új ASI 294MC Pro hűtött kamerámmal. Hazai viszonylatban egészen jó, Bortle 3 kategóriájú égbolt alól fotóztam a Szélkerék galaxist. A nagyobb hasznos látómező és több részlet megörökítése érdekében egy 2"-os APM 1,5x kómakorrigáló Barlow-t használtam, aminek köszönhetően távcsövem eredeti, 800 mm-es fókuszát 1200 mm-re tudtam nyújtani. A 800 mm-en jól bevált vezetőtávcsővel történő vezetés az 1200 mm-re nyújtott fókuszú rendszer esetében nem volt tökéletes. A jónak mindható légköri adottságok ellenére okozott némi kellemetlenséget. Eredetileg az 5 óránál sokkal több integrációs időt terveztem az objektumra, de az előbbiek miatt ezúttal itt megálltam. A vezetési problémát megoldottam, amint az égbolt kiderül újrakezdem az objektum fotózását.
Tovább az észleléshez »
Bode és Szivar galaxisok a Nagy Göncölben
A kép alapjául szolgáló nyerseket 2023 márciusában gyűjtöttem két kitelepülés alkalmával. Összesen 12,5 óra expóidő jött össze.
Tovább az észleléshez »
M 33, NGC 598, Triangulum galaxis
A Triangulum galaxis az Androméda galaxishoz és a Tejútrendszerhez hasonlóan a Lokális csoport tagja. A Triangulum csillagképben helyezkedik el, innen kapta nevét is. Távolsága a Földtől 2,7 millió fényév, átmérője mintegy 61 fényév. Mérete alapján az előbb említett társai mögött az M 33 a harmadik helyen áll a Lokális csoportban. Számomra van ebben az objektumban valami megragadó. Hatalmas és közeli, tácsővel szemlélve sejtelmes ködfolt, melyet a fényszennyezés könnyen elrejt. Nagyon vártam már, hogy a Triangulum galaxis magasra emelkedjen az éjszakai égen. Szeptember végére, október elejére végre elérkezett az ideje, hogy lefotózzam ezt a csodálatos galaxist. Az egyébként szabad szemmel halványan, részletek nélkül észlelhető, vagy megfelelő körülmények mellett kevés részletet mutató Triangulum galaxis számos objektuma meglepően jól kivehető módon előbújik a fényképen. Nagyon megörültem az előttem feltáruló galaxis képének, amikor az f/4 fényerejű rendszeremmel készített első 3 perces exponálást követően ellenőriztem a felvételt. Már egyetlen nyers képen is jól azonosíthatóak a fényes központi régión túlmenően a galaxis spirálkarjai, sőt a bennük elhelyezkedő csillagcsoportulások és nagyobb kiterjedésű emissziós ködök is. Az M 33 mérete és közelsége lehetővé teszi, hogy annak részleteit jobban szemügyre vehessük az összegzett képen. Ezúttal egy szűkebb kivágást alkalmaztam, hogy a galaxis kitölthesse a teljes látómezőt és jól megmutathassa spirális szerkezetét, központi régióját, hömpölygő porsávjait, csillagképzési régióit és csillaghalmazait. A galaxis különféle objektumai a központi régió környezetében sűrűbben, onnan kifelé haladva pedig egyre ritkásabban fellelhetőek. Nem tudtam hogyan boldogulok majd a nyersanyag feldolgozásával, ezért biztos, ami biztos három éjszakát szántam a fotongyűjtésre, mert sok részletet akartam látni. Összességében valamivel több, mint 13 órát exponáltam az M 33-at. Sokáig neki sem álltam a feldolgozásnak, mert nem éreztem magamban elég tudást, ami a képfeldolgozás rejtelmeit illeti. Jól akartam csinálni, mert imádom ezt a galaxist. Szóval adtam magamnak némi időt és decemberben nekiálltam a munkának. Azóta többször is újra feldolgoztam a nyersanyagot azzal a céllal, hogy még több részletet csalogassak elő. A képfeldolgozást a PixInsight programmal végeztem.
Tovább az észleléshez »