Írisz köd (NGC 7023 ) a Cepheusban

Teljes képernyő

Írisz köd (NGC 7023 ) a Cepheusban
Jelölések:
Mi ez?

Észlelő:

Galambos Gábor

Leírás

Régóta vágytam már az Írisz köd és környezetének lefotózására. A hosszú borús időszakot követően, az idei nyár első havában végre lehetőségem nyílt több éjszakai kitelepülésre is.
Nem mellékes az sem, hogy társammal lakhelyünk közelében új helyet találtunk a kitelepülős fotózáshoz. A helyszín asztrofotózás szempontjából nem sokkal ugyan, de némiképp mégiscsak jobbnak bizonyul a korábban látogatott helyszínekhez képest (a lightpollutionmap 2015-ös adatai alapján: Bortle 3; SQM: 21,8). Ez további lendületet adott a lelkesedésemnek.
Úgy terveztem, hogy sok időt fordítok erre az objektumra, de egy közeljövőben tervezett műszerváltás miatt átmenetileg meggondoltam magam. Végül 2023 június 13-a és 20-a között három rövidke nyári éjszakán keresztül gyűjtöttem a C4 irányából érkező fotonokat. Mindhárom alkalommal tiszta és egészen nyugodt égbolt tekintett vissza rám az új észlelőhelyről. Mindösszesen 10 óra 29 percet exponáltam.
Az Írisz köd, tőlünk mintegy 1300 fényévnyi távolságban található a Cepheus csillagkép irányában, a 3,2 Magnitudós β Cephei csillag közelében. Környezetével együtt egy komplex objektumról, csillaghalmaz, reflexiós köd és sötét ködösség társulásáról beszélhetünk. A csillaghalmaz a Collinder 429, a reflexiós köd az NGC 7023, míg a nyílthalmaz és ködösség együtt a Caldwell 4 jelölést viseli.
A reflexiós köd kékes színű ragyogása az őt megvilágító, SAO 19158 jelű forró csillagnak köszönhető, ugyanis annak fényét veri vissza. A poros környezetbe ágyazott kékes színű NGC 7023 átmérője mintegy 6 fényév.
Számomra mindig izgalmas az elkészült képen felkutatni a fotózott célobjektum környezetében az aprónak látszó, távoli galaxisokat. Ezen a képen is számos messzi csillagváros azonosítható, némelyikük a sötét ködösség ritkásabb részeinek takarásában, azon keresztül is megmutatja magát. A diffrakciós tüskék beforgatása ezúttal elmarad, nem szeretnék lemondani a látómezőről.

Távcső
Sky-Watcher Quattro 200P - 200/800 fotó Newton
Időpont
2023-06-20
Helyszín
Makói úti kilátó
Átlátszóság
4
Nyugodtság
6
Kamera
ASI 294MC Pro
Mechanika
SkyWatcher EQ-6R Pro GoTo
Expozíciós adatok
10h 29m light, Gain121, f/4, 20/40/60 db flat/dark/dark flat
Szűrők
Astronomik L2 UV/IR 2"
Feltöltve: 2023-07-03 19:27:39

Hozzászólások (0)

Még nincs hozzászólás