A felvételen a Hiúz csillagkép irányában elhelyezkedő Jones-Emberson 1 elnevezést, vagy PK164+31.1 azonosítót viselő planetáris köd látható. A planetáris ködöknek, elnevezésükkel ellentétben semmi közük sincs a bolygókhoz. Az ilyen objektumok vizuális megfigyelésük során óriás bolygókhoz hasonló, gömb szimmetrikus megjelenésűek, emiatt kapták ezt a megtévesztő elnevezést. A planetáris köd valójában gázból és plazmából álló burok, amely bizonyos típusú csillagok körül, az életük vége felé ledobott gázfelhőből képződik.
A felvételen egy, a Napunkhoz hasonló csillag „végnapjai” láthatók. A köd közepében látható forró - ezért kékes színű, - PG1159 típusú csillag ledobva a külső rétegeit hozta létre a ködöt, feltárva ezzel magát a magot.
A PG1159 típusú objektumok képviselik a csillagok evolúciós útján a fehér törpe állapotot megelőző állomást. A Jones-Emberson 1 kékes színű központi csillaga is pontosan ebbe a kategóriába tartozik.
A Gaia DR2 mérései alapján a Jones-Emberson 1 távolsága 979 pc (parszek), ami kb. 3200 fényévnek felel meg. Centrális csillaga 0,56 naptömegű, korábbi tömegének egy részét már elveszítette. Viszonylag idős planetáris ködről van szó, ezért kiterjedésével is kitűnik a planetáris ködök közül. Átmérője 0,90 pc, vagyis nagyjából 2,9 fényév a Gaia DR2 adatok alapján kalkulálva.
Az objektum kora és nagy kiterjedése miatt nagyon halvány felületi fényességű, mindössze 18,6 magnitúdó. Vizuális megfigyelése és digitális megörökítése egyaránt kihívásnak számít.
A planetáris ködök csillagászati léptékben rövid életűnek számítanak. Alig néhány tízezer évig léteznek, mielőtt teljesen szertefoszlanak a világűrben.
A ködösség vonatkozásában eredetileg HOO képet terveztem, ezért csak a csillagszínek miatt gyűjtöttem némi RGB anyagot. Feldolgozás közben tapasztaltam, hogy a köd esetében jobb eredményt kapok az RGB nyersek felhasználásával. Így viszont elég kevés a háromszor 30 percnyi RGB anyag, de idén már nem tudok hozzá gyűjteni.