C/2022 E3 (ZTF)

Teljes képernyő

C/2022 E3 (ZTF)
Jelölések:
Mi ez?

Észlelő:

Nagy Balázs

Leírás

Sokáig úgy tűnt, hogy lemaradok erről az üstökösről, végül mégis sikerült összeegyeztetni a derült időt a szabadidővel, és még energiám is maradt kipakolni. A megelőző napokban már kerestem az elfogadható észlelőhelyet, végül a lakóparktól párszáz méterrel délre, a Duna-partra esett a választásom. A körülmények persze közel sem ideálisak, Budapest fénye mellett a 91%-os holdfázis sem segítette az észlelést (szerencsére alacsonyan járt még ekkor kísérőnk), de éreztem ha ma nem, akkor lehet soha.

Megkereséshez ideális helyen járt a kométa, majdnem a zenitben a Szekeres csillagképben; az ι Aur (Hassaleh) csillagot beállítva (a rajzon a legfényesebb csillag) már a látómezőben is volt üstökösünk ovális alakja.
Kb 1:1,5-1,75 arányban elnyúlt kómát láttam, a közepén egy a nyugati részén fényesebb, majd fokozatosan halványuló, szintén ovális központi mag régióval. Talán az üstökös távolodása, aktuális helyzete, talán az ég állapota miatt, de csóvát nem sikerült azonosítanom. Próbálgattam az okulárokat, CLS szűrőt is betekertem, végül ezt elhagyva, a 20mm-es Goldline-nal találtam legjobbnak a látványt, így született a rajz is.

Távcső
SW 120/600 akromát, zenittükör, 20 mm Goldline okulár
Időpont
2023-02-08
Helyszín
Budapest, XX - XXIII kerület határa, Duna-part
Kamera
ceruzarajz
Mechanika
AZ4
Expozíciós adatok
Rajzolás ideje: 19:25-19:45 (UT)
Feltöltve: 2023-02-17 20:05:26

Hozzászólások (0)

Még nincs hozzászólás