Üstökös kitörésben - 220P McNaught

Teljes képernyő

Üstökös kitörésben - 220P McNaught
Jelölések:
Mi ez?

Észlelő:

Schmall Rafael

Leírás

2026 júniusában nagy kitörés történt az üstökösön, hogy összességében a fényessége háromszázszor nagyobb lett, így már a kisebb távcsövekkel is egy szép fotogén égi vándor látszódott a hajnali égen.

Noha nem ő tartja a rekordot a megfigyelések óta, hanem a 17P/Holmes, mely szabadszemesre fényesedett. Fényességkülönbsége 400000x-es volt.

Érdekes, hogy az üstökös "mögött" nem üres a világűr, hanem hatalmas porfelhők látszódnak, melyek a Taurus molekulafelhő részei.

Az üstökös fotózásához hajnali 3-kor keltem és előtte este úgy programoztam fel a távcsövet, hogy a fő téma fotózását előtte pár perccel fejezze be, majd parkoljon le, de ne melegítse fel a kamerát. A számítógéphez ülve az Orbitals plugin segítségével az első képkockára már rákerült az üstökös, mely a látómezőhőz viszonyítva nagy volt. Én sokkal kisebbre számítottam, így némi komponálás közben a rendelkezésre álló időben készítettem a távcsővel 12 felvételt.

Ennek a 12 felvételnek az összege látható a képen. Néhol műholdcsíkok még vannak a képben, de ennek ellenére rendkívüli mélységet sikerült elérni a nagyon tiszta levegőnek köszönhetően. A téli csillagképek látványa abban az irányban már csak hab volt a tortán. :)

Távcső
Egyedi építésű 200/750 Newton
Időpont
2026-08-24
Helyszín
Zselic, R2 Observatory
Átlátszóság
4
Nyugodtság
8
Kamera
ZWO ASI 294 MM-Pro
Mechanika
Skywatcher EQ6-Pro GOTO
Expozíciós adatok
12x180sec L
Szűrők
Antlia LRGB V-Pro CCD/CMOS szűrő szett
Feltöltve: 2026-08-31 13:43:08

Hozzászólások (0)

Még nincs hozzászólás