A Nishimura hajnala

Teljes képernyő

A Nishimura hajnala
Jelölések:
Mi ez?

Észlelő:

Balázs Gábor

facebook logo

Leírás

Szeptember 7-én hajnalban Kecskés Juliannával és Járdán Józseffel eredtünk a C/2023 P1 Nishimura nyomába, az eredmények pedig nagyon látványosak lettek! Hajnali 4 órakor már észrevettem az üstökös zöld magját a próbaképek szélén, így néhány rövid korrekció után már hozzá is fogtam a fotózásához. Fél öt felé ránéztem a már elkészült fotókra és meglepődve láttam, hogy a 30 másodperces fotókon is már nagyon hosszú csóva látszott. A fotózást egészen 4:56-ig folytattam, ekkora már olyan fényes volt az égi háttér, hogy nem érte volna meg ennél tovább maradni. Most is a 135 mm-es objektívemet használtam, viszont meglepő volt, hogy stackelést követően már ennek az objektívnek a látómezőjéből is kilógott az üstökös csóvája. Összességében egy nehéz célpontról volt szó, ahhoz képest, hogy a horizont egész tiszta volt még így is zavarták a fák a fotózást, ahogy a képen is látszik nem túl magasan van a horizont felett az üstökös. A pára miatt kicsit aggódtam, illetve az egyre közeledő köd miatt, de végül a köd csak hozzájárult a kép szépségéhez. Emellett a hajnali csendet a szarvasbőgés törte meg, tovább emelve a megfigyelés hangulatát.

Távcső
Carl Zeiss Jena 135mm f/3,5
Időpont
2023-09-07
Helyszín
Ócsa
Kamera
Canon EOS 250D
Mechanika
Skywatcher Star Adventurer 2i Wifi mechanika (Pro Pack)
Expozíciós adatok
59x ISO 800 30s F/4 + 10 Dark, 40 Flat
Feltöltve: 2023-09-08 14:31:02

Hozzászólások (0)

Még nincs hozzászólás