Teljes képernyő
A befordulása óta figyeltem ezt a napfoltcsoportot, hogy kerüljön szembe a Földdel, így kedden adódott a lehetőség a rekkenő hőségben, hogy fotót készíthessek róla.
A körülmények nem voltak ideálisak, későnfekvés a vörös lidércek miatt, majd koránkelés, aztán pedig a Balaton partján derült ki, hogy tulajdonképpen élénk szél fúj és nem elég, hogy a távcsövet nagyon mozgatja, de egyben alattomos is az erős sugárzás miatt.
Noha a napszúrást megúsztam, de a feldolgozással rendesen megszenvedtem. Előszöris a foltcsoport EGYIKE SE fért bele a látómezőbe, másodszor meg úgy fújta a szél a tubust, mintha lenne FF-ről APS-C-re lenne vágva a látómező az átlagolás után, így volt annyi lélekjelenlétem, hogy panorámát készítettem. 20 sorozatból egy kép született.
Az viszont már a parton kiderült, hogy a felbontás rendkívüli, talán az eddigi legjobb amit elértem ezzel a rendszerrel és nagyon közel áll a maximális teljesítményhez, így nem nagyon szomorkodtam a projekt végeztével a hűsölő strandolók láttán. :D